várólista
Az ország egyik legkorszerűbb gasztroenterológiai központját adták át Miskolcon
Az emésztőszervi betegségek, különösen a vastag- és végbél rosszindulatú elváltozásainak korai felismerése fontos népegészségügyi feladat, hiszen az időben felfedezett daganatos páciensek jó arányban, egyszerűbb műtéti beavatkozásokkal is gyógyíthatók. A frissen átadott miskolci gasztroenterológiai ellátóközpontot a megyei kórház saját forrásból építette ki azért, hogy rövidüljenek a várólisták és gyorsan, huszonegyedik századi körülmények között történjenek a sokszor életmentő jelentőségű szűrővizsgálatok és beavatkozások.A járvány ellenére is dübörög az építőipar: 4 hónapot is várni kell egy szakemberre
Átlagosan 119 napot kell várni egy építőipari szakember megkeresése után a munka megkezdésére; az adat a szakemberhiány csökkenésére utal, ugyanis a koronavírus-járvány kitörése előtt még 135 nap volt az átlagos várakozási idő – írta a Népszava csütörtökön.Kásler Miklós: A járvány elleni további sikeres védekezést segíti a nemzeti konzultáció
A koronavírus-járvány veszélye nem szűnt meg, de Magyarország felkészült az újabb megbetegedésekre és a betegek ellátására. Annak érdekében, hogy a járvány elleni védekezés még hatékonyabb lehessen, a kormány újabb nemzeti konzultációt indított, amelynek több kérdése is foglalkozik ezzel a témával – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.Ordas hazugságokat terjeszt a DK a várólistákról
Valótlan és az emberek megtévesztésére alkalmas hírek jelentek meg a sajtóban a várólistákról a Demokratikus Koalíció szóvivőjének közleménye alapján. A DK állításával ellentétben 2012 óta a várakozók száma jelentősen, közel 60 %-kal csökkent- derült ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közleményéből.Az egységes rendszer bevezetése óta kevesebbet kell várni a műtétekre
2012 előtt nem léteztek hivatalos várólisták a magyar egészségügyben. Bevezetésre éppen azért kerültek, hogy az egészségügyi kormányzat a lehető legpontosabb adatokkal rendelkezzen a szűk keresztmetszetekről, és a betegek is a legpontosabb tájékoztatást kaphassák az életüket, életminőségüket alapvetően befolyásoló várakozási időről. Magyarországon 2012 júliusában vezették be a jelenleg a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által működtetett Országos Intézményi Várólista Nyilvántartást, amely szerint a kórházaknak egy országos online rendszerben kell jelenteniük a várólistákat. Korábban nem volt egységes és kontrollálható kimutatás az intézményi várólistákról. A cél a transzparencia, a sorrendiség betartása, a kapacitások és a szükségletek térbeli és időbeni összehangolása, az ellátás monitorozása volt.Ónodi-Szűcs: tisztességgel elvégeztük a munkát
Az elmúlt években elért eredményeket, a tisztességgel elvégzett munkát emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a Magyar Kórházszövetség egri kongresszusán pénteken. Ónodi-Szűcs Zoltán arról is beszélt, hogy meglátása szerint az új kormány változatlanul a 2010 óta érvényesülő értékek alapján működteti majd az egészségügyi ellátórendszert.Eltűnhet a májbetegek várólistája áprilisra
Tavaly év végén még több mint ezer hepatitis C-vírussal fertőzött beteg várt gyógyszeres kezelésre, de ma már csak 363-an szerepelnek a várólistán. Az egészségbiztosító több közbeszerzési eljárás során ötezer beteg kezeléséhez szükséges gyógyszerre írt ki pályázatot.Jelentősen csökkent az egészségügyi várólistán lévők száma
A múlt hónapban 27 ezer 149-en vártak valamilyen egészségügyi beavatkozásra, miközben ugyanez a szám öt évvel ezelőtt még hetvenezer volt - írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap. A napilappal a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közölte az adatokat, amelyek szerint a szeptemberi 27 ezerhez képest augusztusban 350-nel, júliusban pedig 1600-zal szerepeltek többen várólistán.Ajánljuk még