vásárhelyi guru
Márki-Zay rájött a nagy bölcsességre: az ellenzék egyáltalán nem hibás a vereségért, csak Orbán Viktor (Karanténvlog)
Telnek a hetek, a baloldal józansága azonban továbbra sem érkezik meg, ahogy eddig sem sikerült tisztán látniuk az eseményeket. Az újabb nagy bukta megerősítette az elszánt harcosokat, hogy az ostobaságot érdemes tökélyre fejleszteni, ebben pedig szinte mindegyik botrányhős partnernek mutatkozik. A Kapitány sem tud leállni, hiszen most már felmentette az ellenzékieket, akik szerinte nem tehetnek arról, hogy kétharmaddal nyert a Fidesz. Egyetlen bűnös van a rossz eredmény miatt, amelyet a Karantén hűséges nézői egyből kitalálhatnak: hát persze, hogy Orbán Viktor. A vásárhelyi guru eljutott oda, hogy kizárólag Orbán bűne az ellenzéki vereség, így hát erősen aggódunk, hogy az eddig sem túl fényes mentális állapota még nagyobb mélységeket ért el. A Karantén észrevett egy remek fotót is az érthetően lapuló DK közösségi oldalán, ahol büszkén hirdetik, hogy ők az európai magyarok. Mi ezért darabokra szedtük és elemeztük ezt az európai magyar csapatot, ahol a mutyis Ráczné, a több balhéban is érintett Varju Laci, a kereszténygyűlölő Vadai Ágnes, a kórházbezáró László Imre és persze sokak mellett a Gyurcsány-házaspár a főszereplő. A volt SZDSZ-es Fodor Gábor is keményen nekiment az ellenzéki összeborulásnak, tőle is idézünk a mai matinéban, és ugyan sok mindenben nem értünk egyet az SZDSZ egykori üdvöskéjével, ő időben leszállt a süllyedő hajóról és most sarkosan meg is mondja a véleményét. A Jobbik önfelszámolása láthatóan utolsó fázisához érkezett, azonban ahogyan a 1945-ben a berlini bunkerben sem vették észre a valóságot, úgy napjainkban a karlendítő Z. Kárpát Dániel is hasonló szintet képvisel, ezt pedig a Karantén nem hagyhatta szó nélkül. Kapitány, ó, kapitányom! Gyurcsány kontra Márki-Zay, avagy két kommunista dudás nem fér meg egy csárdában?
Sokak számára felejthetetlen alkotás a Holt költők társasága című film, amelyben többek között Robin Williams játszik briliánsan, de akkor az azóta sajnos már elhunyt színész még nem tudhatta, hogy Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter újrajátssza a film egyik híres jelenetét, amikor kapitánynak nevezik Robin Williamst. A mostani baloldalon azonban nem volt rest a jugoszláv verziót elénk tárni, hiszen hazánkban ilyen az, amikor két kommunista dudás nem fér meg egy csárdában, és egymástól igyekeznek elmarni a nem létező, ám annál jobban vágyott kormánypálcát. Gyurcsány az utóbbi időben többször gúnyosan kapitányának nevezte Márki-Zay Pétert, aki ezt ideges hőbörgéssel utasította vissza, hiszen érezte a lekicsinylő tónust, amelyet a levitézlett szemkilövető engedett meg magának bódulatában vagy akár józanságában. A probléma azonban vélhetően nem ilyen egyszerű, hiszen a nemzet dögkutainak gazdái láthatóan nehezen boltolják le egymás között, hogy ki is a szemétdomb valódi királya és mi a terv a következő hónapokban. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.