Pesti Srácok

vasivíz

Ilyen nincs: Szombathely szoci polgármestere most a távhőszolgáltató élére nevezte ki Molnár Miklóst

Magyar ugar 2022 június 12.
Molnár Miklós bizonyára rendkívüli tudású, képességű ember, hogy Nemény András, Szombathely szocialista polgármestere az elmúlt évek botrányai után újra zsíros, cégvezetői székbe ültette. A PestiSrácok.hu 2020-tól több cikkben is foglalkozott Puskás Tivadar korábbi fideszes polgármester civil alpolgármesterének botrányával. Molnár Miklóst a nagy árulók egyikeként emlegetik. Azután, hogy szembefordult a városvezetővel, még a az 2019 októberi hatalomátvétel előtt biztosította a baloldal többségét, busás jutalmat kapott. Decemberében jogellenesen kinevezték a VASIVÍZ vezérigazgatójának, úgy hogy nem rendelkezett az előírt 5 éves víziközmű szolgáltatásban szerzett gyakorlattal. Molnár 8 hónapon át havi 1,5 millió forint fizetést vett fel, Neményék pedig csak azután hívták vissza, hogy a 120 település vízellátását biztosító VASIVÍZ szolgáltatói engedélyének visszavonását is kilátásba helyezte a Magyar Energetikai és Közmű Szolgáltatási Hivatal. Molnár Miklós eleinte 21, majd 36 és fél millió forintot követelt, de a munkaügyi pert végül elveszítette. Nem kellett sokáig a kispadon ülnie, a legutóbbi közgyűlésen, zárt ülésen arról született döntés, hogy a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. élére nevezik ki. A cég ügyvezetőjeként évi 15 millió forint közpénzt vihet majd haza.

A VASIVÍZ közgyűlése is visszahívta, de a szombathelyi baloldal még mindig hazugságokkal védi Molnárt

Magyar ugar 2020 augusztus 18.
A Vasivíz Zrt. közgyűlése megszavazta Molnár Miklós, törvénytelenül kinevezett vezérigazgató visszahívását. Már csak egyetlen kérdés nyitott, hogy közös megegyezéssel, vagy a munkáltató kezdeményezésére egyoldalúan bontanak vele szerződést augusztus 23-tól. A szombathelyi frisss.hu tudósítása szerint Molnár Miklós az ülésen azt mondta, hogy még nem érkezett hozzá olyan írásos ajánlat, amit fontolóra vehetett volna. Nem elég, hogy a Fidesznek hátat fordító korábbi szövetségest olyan pozícióval fizették ki a szombathelyi szocik és utódképződményeik, amelynek a törvényi előírások szerint nem felel meg, 8 hónapon át havi durván 1,5 millió forint fizetést vett fel, most még végkielégítésért, lelépési pénzért szorongatja a céget, illetve a többségi tulajdonos szombathelyi önkormányzatot. Korábban az ügy irataiból derül ki, hogy egy évi bérébe, cafetériával, járulékokkal 26 millió forintba kerülne Neményék húzása a szombathelyieknek. Ami már minden arcátlanságon túlmegy, a történtek után nem elnézést kértek és hallgatnak, hanem közös ellenzéki közleményben álltak ki Molnár és annak alkalmassága mellett, és egy régi jogszabályt próbálnak úgy beállítani, mintha egy bosszúhadjárat részeként a Fidesz által direkt erre a helyzetre alkotott, személyre szabott jogszabálya lenne.

Molnár júdáspozíciója miatt megtört a baloldali egység Szombathelyen

Magyar ugar 2020 augusztus 17.
Miután a PestiSrácok.hu részletesen megírta, hogy a VASIVÍZ Zrt. Molnár Miklós makacs pozícióban tartása miatt a szolgáltatási engedélyét is elveszítheti, a káderrendszert építő szombathelyi városvezetés körül szinte teljesen elfogyott a levegő. Nemény Andrásnak nem volt más lehetősége, mint az utolsó pillanatban, a törvényességi határidő finisében előterjeszteni Molnár visszahívását. A művelet azonban kis híján kudarcba fulladt, miután a sajátjai szembefordultak a polgármesterrel. Végül éppen csak, hogy sikerült megszavaztatnia Neménynek a decemberben jogszerűtlenül a VASIVÍZ élére kinevezett Molnár Miklós visszahívását. Czeglédy Csaba és a renegát korábban fideszes alpolgármester Koczka Tibor nem szavazták meg a városvezető előterjesztését. Ha a DK-s Szuhai, aki egyébként Czeglédyék szövetségese, szintén "nem" gombot nyom, nem sikerült volna a 90 napos határidőn belül eleget tenni a hatósági határozatnak és ezzel beláthatatlan következmények elé sodorták volna a várost. Bár Molnár Miklós visszahívásához végül meglett a szükséges 11 szavazat, a felhők nemhogy oszlani, hanem sűrűsödni látszanak a baloldali városvezetés és Nemény András feje felett. A hétfői közgyűlésen történtek jól mutatják, hogy mennyire törékeny a baloldali egység és annak többsége, Nemény hatalmáról már nem is beszélve. Molnár Miklós, aki 8 hónapon át ülhetett megfelelő kompetenciák nélkül a VASIVÍZ élén és vehette fel a közel másfél milliós fizetését, perrel fenyegetőzik. Vajon ha a bíróság megítéli neki a 20 milliós, vagy annál is magasabb lelépési díjat, azt is csendben eltűrik-e a szombathelyiek, hogy közpénzből fizessék ki? Törvénytelen döntésük miatt vajon melyik baloldali hangember fog jótállni és kinyitni a pénztárcáját?

A baloldali káderrendszer építgetése miatt a szolgáltatási engedélyét is elveszítheti a Vasivíz Zrt.

Forró drót 2020 augusztus 11.
Ha tovább trükközik és húzza az időt Szombathely baloldali városvezetése, hogy minél tovább a VASIVÍZ Zrt. élén tartsa az oda mindenféle szakmai végzettség és tapasztalat nélkül kinevezett, hozzájuk átdörgölőzött exfideszest, Molnár Miklóst, a megye akár az évi 7 milliárdos bevételű, legnagyobb települési szolgáltatóját is elveszítheti. A PestiSrácok.hu birtokába került dokumentumok szerint a Magyar Energetikai és Közmű Szolgáltatási Hivatal kilátásba helyezte, hogy visszavonja a VASIVÍZ szolgáltató engedélyét, ha a határidőn belül nem állítják vissza a törvényes állapotokat, azaz nem menesztik az önkormányzati tulajdonú cég élére kinevezett arra alkalmatlan vezetőt. Hiába mondta első fokon a bíróság is, hogy törvénytelenül nevezték ki Molnár Miklóst a szolgáltató cég élére, ezért az erről szóló határozatot hatályon kívül kell helyezni, úgy látszik a szombathelyi szocik a végsőkig kivárnak. Fellebbezésükben többek között azzal érvelnek, hogy ha visszavonnák Molnár vezérigazgatói kinevezését, egy évi távolléti díjra lehet jogosult, ami járulékokkal együtt több mint 20 millió forint. Ha pedig munkaügyi pert is nyerne, még prémiumot, cafetériát is megítélhetnek neki, egyszóval akár 30 millióban is fájhat a VASIVÍZ-nek közpénzből. Nekik a közpénzzel pedig gondosan kell eljárniuk. Értik ugye? Nem elég, hogy havi 1,5 milliós fizetéssel olyan vezetői székbe ültették az emberüket, amely alapfeltételeinek nem felel meg, hanem még pofátlanul azzal vagdalkoznak, milyen sokba kerülne a szombathelyieknek ha a törvénytelenségüket, amibe belebuktak, most vissza kéne csinálni. Csakhogy a MEKH határozata szerint az eredeti állapotokat kell visszaállítani, jogi értelmezésben így semmilyen lelépési pénz nem jár.
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.