vaszilij nyebenzja
Az oroszok szerint ideje lenne eltörölni az Afganisztán ellen hozott szankciókat
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadott határozatban szólította fel a tálibokat, hogy biztosítsák "a nők és lányok teljes, egyenlő, érdemi és biztonságos" részvételi lehetőségeit Afganisztánban. Az ügyben a bizottság orosz tagja is felszólalt, aki bár megszavazta a határozatot, azt is kijelentette, hogy ideje lenne eltörölni a tálibok ellen hozott szankciókat.Oroszország visszautasította, hogy elnöksége a Biztonsági Tanácsban tréfa lenne
Vaszilij Nyebenzja, Oroszország ENSZ-nagykövete hétfőn visszautasította, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok "áprilisi tréfának" nevezze Oroszországnak az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) betöltött elnöki szerepét. Az ENSZ-nagykövet egyben bejelentette, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vezetésével értekezletet tartanak az ENSZ Alapokmánya elveinek védelméről, mivel Moszkvát azzal vádolják, hogy Ukrajna megtámadásával megszegte őket.Az orosz ENSZ-nagykövet azt mondta, nyugodtan alszik, Oroszország senkit sem fenyeget atomháborúval
Oroszország senkire sem jelent nukleáris fenyegetést, minden ezzel ellentétes állítás a nyugati propaganda része – jelentette ki hétfőn Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője a világszervezetnél tartott sajtótájékoztatóján.Megszakította az orosz nagykövet az ukránoknak szánt egyperces csendet, mert szerinte minden élet számít
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egyperces csendes tiszteletadásra szólította fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát „az agresszió áldozatainak” tiszteletére, ám amikor ő és a közgyűlés tagjai mindannyian felálltak, hogy megtartsák a csendet, az orosz ENSZ-nagykövet, Vaszilij Nyebenzja szót kért – számolt be a Sky News.Az oroszok mindenkit felírnak egy kis füzetbe, akik fegyvert szállítanak az ukránoknak
Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője jelezte, hogy azok az országok, amelyek fegyvereket szállítanak Kijevbe és segítik az ukrán fegyveres erőket, konkrét jogi következményekkel fognak szembenézni.Ajánljuk még