vatikán
Ferenc pápa hívők nélkül tart misét szenteste
A járványkorlátozások újabb szigorítása miatt Ferenc pápa a hívők és turisták nélküli Vatikánban mutatja be a misét szenteste, valamint interneten sugározzák december 25-ei üzenetét, majd az Urbi et Orbi áldást is. Olaszország egészéhez hasonlóan Vatikánváros és környéke december 24-én nulla órától ismét teljesen üressé vált.Ferenc pápa "lelki Alzheimer-kórosoknak" nevezte a papság egy részét
Ferenc pápa idei karácsonyi üzenetében is jobbító szándékú kritikával illette a bíborosokat, püspököket és a vatikáni hivatalnokokat; arra kérte őket hétfőn az Apostoli Palotában, hogy hagyjanak fel az intrikákkal. A katolikus egyházfő a korábbi években is arra használta fel ezt az alkalmat, hogy alaposan megbírálja a pápai állam papságát, egy alkalommal egyenesen "lelki Alzheimer-kórban" szenvedőknek nevezett egyeseket.Magyar kézműves alkotások láthatók a Szent Péter téri betlehem-kiállításon
Magyar kézművesek alkotásai is szerepelnek a világ minden részéből a Vatikánba érkezett betlehemek között, amelyek a járványhelyzet miatt szabadtéri kiállítóhelyen, a Szent Péter tér oszlopcsarnokában láthatók vasárnaptól. A 100 Betlehem elnevezésű kiállítást harmadik éve rendezik meg a Vatikánban.Felkapcsolták a vatikáni karácsonyfa fényeit
Felkapcsolták a fényeket pénteken a Vatikánban a Szent Péter téri nagy karácsonyfán; a harminc méter magas lucfenyőt idén Szlovénia ajándékozta az egyházi államnak. Felavatták a karácsonyfa mellett álló betlehemi jászlat is, amelynek kerek, oszlopszerű kerámiafiguráit a közép-olaszországi Abruzzo tartományban fekvő, fazekasságáról híres Castelli falu lakói készítették.Felkapcsolták a fényeket a Vatikán karácsonyfáján
Felkapcsolták a fényeket pénteken a Vatikánban a Szent Péter téri nagy karácsonyfán; a harminc méter magas lucfenyőt idén Szlovénia ajándékozta az egyházi államnak. Felavatták a karácsonyfa mellett álló betlehemi jászlat is, amelynek kerek, oszlopszerű kerámiafiguráit a közép-olaszországi Abruzzo tartományban fekvő, fazekasságáról híres Castelli falu lakói készítették.Korábban mutatja be Ferenc pápa a misét szenteste a járványkorlátozások miatt
A Vatikán közleménye szerint a katolikus egyházfő december 24-én este fél nyolctól mutat be misét, vagyis a megszokottnál két órával korábban, a járványhelyzetben este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt. A misét online is követhetik az érdeklődők.Ferenc pápa mérsékletes ünneplésre kérte a hívőket advent első vasárnapján
A mérsékletesség, a segítségnyújtás és az imádság időszakának nevezte a koronavírus-járványban érkező karácsony előtti heteket Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében advent első vasárnapján. A katolikus egyházfő kijelentette: mindenki tudja, hogy az örömteli pillanatok mellett ugyanúgy az élet részét képezik az árnyékos időszakok is, amikor a csalódottság, sikertelenség, elveszettség érzése kerekedik felül.Kevesebb az európai Ferenc pápa új bíborosai között
Új bíborosokat avat a szombati konzisztóriumon Ferenc pápa: általuk a bíborosi kollégium 13 taggal bővül, közülük kilencen számítanak pápaválasztónak. Az új bíborosoknak kevesebb, mint a fele, csupán hat egyházi személy európai: öt olasz és egy máltai kerül be a testületbe, a többiek Mexikóban, Chilében, Ruandában, Tunéziában, a Fülöp-szigeteken és Bruneiben, illetve az USA-ban szolgálnak. A washingtoni Wilton Daniel Gregory érsek személyében avat a pápa első ízben afro-amerikai bíborost.Ajánljuk még

















