Pesti Srácok

Ferenc pápa hívők nélkül tart misét szenteste

Ferenc pápa hívők nélkül tart misét szenteste

A járványkorlátozások újabb szigorítása miatt Ferenc pápa a hívők és turisták nélküli Vatikánban mutatja be a misét szenteste, valamint interneten sugározzák december 25-ei üzenetét, majd az Urbi et Orbi áldást is. Olaszország egészéhez hasonlóan Vatikánváros és környéke december 24-én nulla órától ismét teljesen üressé vált.

Az ünnepnapokra bevezetett napi huszonnégy órás kijárási tilalom következtében sem a római lakosok, sem a turisták nem léphetnek ki az utcára, hacsak nem munkavégzés vagy más nyomós indok miatt hagyják el lakhelyüket. Ezért a Vatikán közelében élők sem sétálhatnak ki a Szent Péter térre. Templomba a lakhelyükhöz legközelebbi plébániára mehetnek el. A Szent Péter teret nem zárták le, és a Szent Péter-bazilika is nyitott az összes többi olaszországi templomhoz hasonlóan, de csütörtök reggel kizárólag egyházi személyeket lehetett látni a Vatikánba vezető utcákon. A Szent Péter térre vezető sugárúton dolgozó újságíróktól az ellenőrzésekkel megbízott rendőrök és katonák elkérték a munkavégzést igazoló engedélyeket.

Ferenc pápa szenteste a megszokott este fél tíz helyett fél nyolctól pontifikálja a misét a Szent Péter-bazilikában, ahol majdnem kizárólag egyháziak lesznek jelen, ők is korlátozott létszámban. A szertartást a Vatikán élőben, interneten közvetíti. Ez lesz az első alkalom, hogy a vatikáni közvetítést jelnyelven is tolmácsolják a hallássérültek számára. A járványkorlátozások miatt a mise a főoltárnál kezdődik, elmarad a bazilika főbejáratától hagyományosan tartott bevonulás. Szenteste a földrészeket képviselő gyerekek szoktak adományokat elhelyezni a gyermek Jézus szobrához, az idén ezt is kihagyják. Elmaradnak a különböző nemzetiségű hívőktől több nyelven mondott fohászok is. Ferenc pápa a mise elején, amikor felcsendül a karácsonyt hírül adó ének, a latin nyelvű Kalenda, az oltárnál leveszi a leplet az addig letakart gyermek Jézus-szoborról. A mise előre közölt szövege szerint imát mondanak az egyházért és az egyház tagjaiért, a háborúk és erőszak sújtotta népekért, az utolsókért és kiközösítettekért, a háború és éhezés miatt hazájukat elhagyókért.

December 25-én a pápa nem a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról, hanem a lodzsa üvegajtajai mögött található úgynevezett áldási teremben mondja el ünnepi üzenetét, amelyet szintén a világhálón sugároznak. A karácsonyi beszéd hagyományos központi témájának a béke számít, a pápa felsorolja a világ konfliktus sújtotta övezeteit. Az idei üzenetben azonban a járványhelyzet is központi szerepet kap. A beszéd után az egyházfő Urbi er Orbi áldását adja Róma városára és a világra.

PestiSracok facebook image

December 26-án, az első vértanú, Szent István napján Ferenc pápa az apostoli paloták könyvtárszobájában mondja el a szintén interneten közvetített beszédét, a szoba Szent Péter térre néző ablaka helyett. A Vatikán így akarja elkerülni, hogy bármilyen tömörülés alakuljon ki a téren.

A pápa január 6-áig, vízkereszt ünnepéig, amíg a szigorú járványkorlátozások tartanak, minden beszédét interneten keresztül tartja majd meg. A hívők nélküli karácsony a húsvétot idézi, amelyet az egészségügyi vészhelyzet miatt ugyanígy a teljesen üres Rómában tartottak meg a járvány első időszakában. A Szent Péter tér közepén felállított betlehem mellett a tér oszlopcsarnokában is kisebb betlehemek sorakoznak a világ minden részéből, közöttük hét magyarországi kézműves betlehem is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/AFP/Andreas Solaro

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.