védőfelszerelés
Bangóné a raktárba kukkantott, ahol „milliószámra” állnak már a védőfelszerelések
A szocialisták friss videójából kiderül: Bangóné a raktárat kémleli, ahol szavai szerint „milliószámra” állnak a védőfelszerelések. Eddig az volt az ellenzék problémája, hogy nincs elegendő védőfelszerelés; most, miután a kormány eredményesen portyázik és egymás után érkeznek a védekezéshez szükséges eszközök, a szocialisták a raktárat kukkolják és azzal a hazugsággal állnak elő, hogy nem jutnak el a szóban forgó eszközök oda, ahol szükség van rá. Mindeközben mosdatják a cselekvésre képtelen főpolgármestert és az ellenzéki önkormányzatokat, akiknek feladatuk lenne gondoskodni arról, hogy a fenntartásukban lévő intézmények is betartsák a járványügyi szabályokat.Szijjártó: Huszonnégy óra alatt 10,7 millió maszk érkezett Magyarországra
Huszonnégy óra alatt 10 millió 700 ezer maszk érkezett Magyarországra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.Szijjártó Péter kíméletlenül kiosztotta az ellenzéki képviselőket (Videó!)
Szijjártó Péter kedden huszonegyszer szólalt fel az Országgyűlésben, ahol az ellenzéki képviselők kérdéseire csattanós válaszokat adott. Volt, aki blöffel vádolta a kormányt, erre keményen reagált a külgazdasági és külügyminiszter.Rengeteg védőfelszerelést hozott öt repülőgép Magyarországra
Öt repülőgép több, mint ötmillió maszkot, húszezer tesztet és ötezer pár kesztyűt szállított Magyarországra az egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak a koronavírus-járvány elleni védekezéshez pénteken és szombaton. A folyamatos utánpótlást hivatott biztosítani a Kína és Magyarország közötti légihíd, amelyhez szombaton egy koreai szállítmány is csatlakozott – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebook-oldalán.Káosz és felelőtlenség: a budapesti fertőzöttek negyede a Karácsonyék által fenntartott idősotthonból kerül ki (PS-fotógalériával!)
Napok óta izgalomban tartja a közvéleményt a Pesti úti idősotthon körül kialakult botrány, hiszen eddig csak itt 110 koronavírussal fertőzött személyt találtak, ez pedig a budapesti fertőzöttek negyede! A Fővárosi Védelmi Bizottság vizsgálata szerint a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott intézményben egyáltalán nem figyeltek a járvány elleni védekezésre, holott hónapok álltak rendelkezésre a felkészülésre. Az teljesen egyértelműnek látszik, hogy a Fővárosi Önkormányzat a felelős, ők a fenntartók, azonban Karácsony Gergely azzal védekezett, hogy a Kormányhivatal már vizsgálódott korábban, így a valódi felelősséget igazán meglepő módon rájuk hárította. Telefonon értük el Pintér Gábort, a fővárosi Fidesz-frakció önkormányzati képviselőjét, aki szerint az igazság egészen más, és a képviselő a PestiSrácok.hu-nak elmondta azt is, hogy Karácsony Gergely összekeveri a Kormányhivatalt a Fővárosi Védelmi Bizottsággal, akik egyébként a vizsgálat során kiderítették, hogy milyen anomáliák észlelhetők az intézményben.Több kelet-közép-európai államnak is segít a Wizz Air
Több kelet-közép-európai államnak is segít a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság, a Váradi József vezette légitársaság védekezéshez szükséges felszereléseket szállító gépeket és mentesítő járatokat is üzemeltet.Védőfelszerelések érkeztek a rendőrséghez és a honvédséghez is
A kórházak mellett a rendőrséghez és a honvédséghez is érkeztek a koronavírus-járvány miatt védőeszközök, egyebek mellett maszkokból és kesztyűkből álló szállítmányok. A koronavirus.gov.hu oldalon pénteken azt írták, ezen a héten több, mint nyolcvan kórházba és pénteken is több, mint 50 kórházba szállítottak védőeszközöket: többek között a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe és több más budapesti kórházba, továbbá szegedi, debreceni, kistarcsai és más vidéki kórházakba.Villámgyorsan átálltak a szájmaszkok varrására a hazai szakképző iskolák
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint átálltak a szakképző iskolák a szájmaszkok varrására, és jelenleg 15 centrumban készülnek védőfelszerelések. Lapértesülések szerint villámgyorsan átálltak a speciális eszközök gyártására a szakképző iskolák, emellett pedig a nyugdíjas dolgozók támogatásáért is összefogtak.Huszonhét tonnányi védőfelszerelés érkezett Kínából
Megérkezett Budapestre az a három repülő, amelyeken huszonhét tonnányi védőfelszerelést szállítottak Kínából hazánkba. Holnap várhatóan további két repülőgép landol a fővárosban, amelyek 3 millió 270 ezer maszkot hoznak. Szijjártó Péter a hatalmas szállítmányokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a legfontosabb az emberek egészségének és életének védelme, és itt döntő az, hogy Magyarország rendelkezzen elégséges számú, a védekezéshez szükséges eszközzel.Ajánljuk még

















