védőoltás
Budai Gyula: a járványkezelésben megbukott baloldal most Gyurcsánnyal az élen mondaná meg, mit kell tenni pandémia idején
A Gyurcsány Ferenc vezette kormány járványkezelésére hívta fel a figyelmet Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője felidézte, hogy 2009-ben, a H1N1 vírus emberre is veszélyes törzsének megjelenésekor az akkori kabinet nem tett semmit a fertőzés visszaszorítására, holott a WHO idejében megküldte a vakcina kifejlesztéséhez szükséges vírustörzset. Gyurcsányék helyzetkezelése abból állt, hogy a vakcina legyártását egy offshore háttérrel rendelkező cégnek, az Omninvest Kft.-nek adták át, majd a veszélyeztetetteken kívül fizetőssé tették az oltóanyagot. Az akkor tehetetlen, impotens és a járványkezelésben megbukott baloldal most Gyurcsánnyal az élen akarja megmondani, hogy mit kell tenni a koronavírus-világjárvány idején, miközben folytatja az embereket elbizonytalanító, oltásellenes kampányát – hangsúlyozta hétfői Facebook-bejegyzésében Budai Gyula. Szlávik János szerint nem kizárt, hogy egy magyar vírusmutáns is kialakulhat
Az sem kizárt, hogy egy magyar vírusmutáns is kialakul, a várandósoknak pedig érdemes lehet felvenni az oltást – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában. A koronavírusnak van egy olyan tulajdonsága, hogy folyamatosan változik, próbál „megszökni" a védőoltás fogságából. Ennek köszönhető az, hogy létrejöttek az új típusú koronavírusnak különböző variánsa, mint a brit a dél-afrikai vagy épp a brazil, és az sem kizárt, hogy egy magyar vírusmutáns is kialakul – magyarázta a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa. Ha sikerül a fiatal magyar kutatóorvosok kísérlete, a koronavírus-betegek terápiája jobb és biztonságosabb lesz (PS-interjú!)
A lélegeztetőgépek után most a vakcinabeszerzés dömpingje kezdődött meg világszerte. A magyar kormány szerencsére időben lépett, és amikor a brüsszeli beszerzés akadozni látszott, különutas politikába vágták a fejszéjüket, melynek eredményeképpen ma már az orosz és a kínai vakcina is elérhető hazánkban. A baloldal mindeközben azzal riogatja az embereket, hogy e két vakcina nem veszélytelen, hiszen az Európai Gyógyszerügynökség még nem vizsgálta, „csak” a hazai hatóság. A koronavírus elleni küzdelem azonban a Pécsi Tudományegyetem két fiatal kutatóorvosát is megihlette, és részeredményeik is vannak a vírus inaktiválásában, valamint ők is vizsgálják a különböző oltóanyagok hatékonyságát és azt, hogy mennyi időre adnak védettséget a vakcinák. A kutatásokat végző cég tulajdonosa, Hetényi Roland személy szerint mindegyik, a magyar szakemberek által jóváhagyott oltóanyagban bízik, tudományos ínyencségnek tartja, hogy válogathat közöttük. Kutatásaikról pedig elmondta, hogy ha sikerrel járnak, akkor olcsóbbá és biztonságosabbá tudják tenni a tesztelést, és a betegek terápiája is jobb és biztosabb lesz, de ami a legfontosabb: eloszlatják a kételyeket a vakcinák körül és fényt kap a legjobb vakcina. A PestiSrácok.hu interjút készített a fiatal kutatóorvosokkal. Ajánljuk még
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.