védőoltás
Orbán: ha lesz elég vakcina, a járvány után Magyarország hihetetlen gyorsasággal áll növekvő pályára
Dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdaság. Ha kijöttünk a mostani járvány időszakból, akkora léptékű fejlődés mehet végbe a magyar gazdaságban, amit ma elképzelni is nehéz. A fejlesztési tervek és annak anyagi fedezete is rendelkezésre áll egy olyan digitalizált gazdasághoz, amelynek köszönhetően fantasztikus évtized várhat ránk. Gyorsabban fogunk növekedni, mint az unió nyugati fele, egész más világ bontakozik ki előttünk, az év első két-három hónapja ugyan még nyomorúságos lesz, ha ezen túljutunk, onnantól hihetetlennek tűnő gyorsasággal állunk növekvő pályára. Minden azon múlik, hogy mikor lesz elegendő mennyiségű vakcina – erről beszélt Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, az év első hagyományos kormányfői rádióinterjújában. A miniszterelnök szerint a járvány második hullámának adatai mutatják, hogy jó stratégiát választottak, amikor a nyugati országokkal ellentétben nem a fogyasztás, hanem a munkahelyek és a beruházások megvédését tűzték ki célul. Mint mondta, Magyarországnak az utóbbi egy évben egyetlen nagy tervéről sem kellett lemondania. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.