végvári józsef
„Tüntessétek már el a dossziémat!” – Harminc éve nyögjük az iratmegsemmisítés következményeit
Harminc éve, 1990 január 5-én értesült a szélesebb közvélemény arról, hogy az ellenzéki politikusokat továbbra is megfigyelik, és megy a gátlástalan iratmegsemmisítés. Az akciót mégis csak 21-én állította le a kormány (!), amelynek vezetői megkapták a titkos jelentéseket. Ma sem tudjuk pontosan, hogy milyen iratokat tüntettek el, de a nyolcvanas évek végéről nagyon kevés dokumentum maradt. Ezért hiába tudjuk valakiről, hogy a hálózat embere volt, vélhetően (ha Moszkvában is így akarják) sohasem tudjuk majd bebizonyítani. Más dossziékat megtartottak, így mindig elő lehetett kapni, amikor meg kellett zsarolni valakit, vagy Medgyessy Péter lebuktatása után bosszú kellett állni egy fideszes vezetőn. Pokorni Zoltán apjának múltját egy gátlástalan moszkovita, egy sötét múltú "újságíró", Meruk József leplezte le. Mert így volt teljes és igazán aljas ez a játszma. Volt, hogy kiderült egy befolyásos, akkor még fiatal riporterről az állambiztonsági múlt, mint a fenti képen látható Forró Tamásról, de ez sajnos a kivételek közé tartozik. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után