vendégmunkás
Orbán Viktor: ősszel Magyarország ellenfelei egyszerre lépnek fel a követeléseikkel - Parlamenti tudósítás (Élő!)
Orbán Viktor felszólalásával kezdődött ma 13 órakor az Országgyűlés őszi ülésszakának első napja, ahol a miniszterelnök összegezte a nyár legfontosabb történéseit. Kiemelte, hogy a türk világ súlya nőni fog Európában, ennek pedig tudatában van a magyar kormány, a keleti nyitás politikája ezért is került előtérbe. Kitért az ukrán gabona kérdésére is, amelyről elmondta, hogy Brüsszel becsapott minket, mert elárasztották ezzel az európai piacot, pedig mi tranzitországként funkcionáltunk volna. A migrációt tekintve pedig migránstáborokat és kvótát emlegetnek, de mi egyik ötletnek sem engedünk. Orbán Viktor kiemelte: ősszel Magyarország ellenfelei várhatóan egyszerre lépnek majd fel követeléseikkel. A Soros-birodalom, a brüsszeli bürokraták és az amerikai demokraták csupa olyasmit akarnak tőlünk, amit mi nem tudunk, és nem is akarunk megadni nekik. Felszólalására a baloldali képviselők is reagáltak, Gyurcsány Ferenc szerint például Dobrev-kormány kell, Szabó Tímea pedig hazaárulást emlegetett, majd Rákosi Mátyáshoz hasonlította a miniszterelnököt.Nincs, aki gondozza az osztrák időseket: vasárnap indítják az első vonatokat a román vendégmunkások számára
Vasárnap indul az első két különvonat Temesvárról, amely az osztrák idősgondozásban dolgozó román vendégmunkásokat szállítja Bécsbe – közölte pénteken a román állami vasúttársaság (CFR).Így várakoznak Hegyeshalomnál a román és bolgár vendégmunkások
Döntő többségében összesen 3500 román és bolgár állampolgár ragadt kedden a határ osztrák oldalán azután, hogy Magyarország a koronavírus-járvány miatt lezárta a határait a külföldiek előtt.Kurz szerint igazságos, hogy az osztrákok épp a nekik dolgozók gyerekein spórolnak
Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn szlovák kollégájával, Peter Pellegrinivel folytatott megbeszéléseket követően visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint diszkriminatív, illetve jogellenes lenne az Ausztriában dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlék kiigazítása. Egy olyan rendszert hozunk tehát létre, amely igazságosabb - tette hozzá.Nem maradnak Magyarországon az ukrán vendégmunkások
Akár már a tízezer főt is elérheti a hazánkban dolgozó, harmadik országból érkezett vendégmunkások száma, azonban sokuk egyik napról a másikra már az Európai Unió más tagállamában próbál szerencsét a Magyarországon kiállított munkavállalási engedély birtokában – tudta meg a Magyar Idők. Több cégnél feszültséget okoz az is, hogy az elsősorban ukrán vendégmunkások sokszor ingyen jutnak szálláshoz, és ugyanannyit keresnek, mint a hazaiak, tehát jobban járnak.Ajánljuk még