verekedés
Észak-afrikai migránsok verhették meg a melegfelvonulás résztvevőit Spanyolországban (videó)
A közösségimédia-oldalakon keringő videó tanulsága szerint észak-afrikai migránsok bandája támadta meg a meleg büszkeség parti résztvevőit Barcelona közelében, Tarassában.Szolgálaton kívüli biztonsági őr késelt egy szórakozóhelyen (videó)
A vád szerint egy huszonkilenc éves férfi egy VII. kerületi szórakozóhelyen – ahol biztonsági őrként dolgozott – megkéselte ismerősét, aki miatt el akarták bocsátani a munkahelyéről. A főügyészség a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja. A térfigyelő kamerák rögzítették a verekedést.Elfogták a válogatott focista támadóit
Őrizetbe vettek három férfit, akik egy budapesti szórakozóhelyen összeverekedtek két másik vendéggel. A Blikk úgy értesült, hogy ők voltak azok, akik múlt héten brutálisan megverték a volt válogatott focistát, Busai Attilát.Műteni kellett a Fradi egykori játékosát egy szórakozóhelyen történt verekedés után
Busai Attila, az FTC egykori labdarúgója szerda este egy budapesti szórakozóhelyen bonyolódott verekedésbe, aminek a végén olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meg kellett műteni – írja az index.hu.Bunyó volt Józsefvárosban, kilenc embert állítottak elő
Verekedés volt péntek délután Józsefvárosban, a kiérkező rendőrök kilenc embert állítottak elő – tudatta a police.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága vizsgálja a körülményeket.Egyre többen nem hordanak maszkot, sok esetben verekedésig fajulnak a viták
Egyre több konfliktust okoz, hogy egyesek nem hajlandók felvenni a maszkot, sok esetben tettlegességig fajul a vita. Egy hónapja egy buszsofőrt úgy megvertek, hogy beállt nála az agyhalál, most pedig baseball ütőkkel estek neki egy férfinak egy mosodában. Utóbbiról egy videó is felkerült az internetre, írja a V4NA.Felkavaró Instagram-oldalon bántalmazzák és alázzák egymást magyar tinédzserek
Brutális videókat gyűjt Magyarországról egy oldal az Instagramon, amelynek már csaknem 22 ezer követője van – írja az Index. Az RTL Klub Híradója szerint az oldal kezelője vagy kezelői arra buzdítják a fiatalokat, hogy verekedjenek egymással és küljék el a hasonló tartalmú videókat, amiket az oldal megoszthat.Ajánljuk még