verena brunschweiger
Egy volt német szocdem politikusnő szerint a születendő gyerekek a legnagyobb környezetkárosítók
Mindig lehet tanulni a művelt és emberi Nyugattól, ahol méltán büszkék arra, hogy figyelnek az emberi jogokra, az emberi méltóságra - kivéve akkor persze, ha az ember még túl pici ahhoz, hogy védekezni tudjon, hiszen az abortusz támogatása nem készteti őket sikításra, csak az, ha valaki kutyának képzeli magát és hülyének nézik emiatt. A bolygónk szénája nem áll túl jól, ezt tudjuk, azonban a rovarevésen kívül most olyan egyszerű és nagyszerű ötlet pattant ki egy volt szociáldemokrata német politikusnő agyából, hogy csak úgy repkedtek volna a villogó villanykörték, ha egy képregényben láthattuk volna lefestve a történetet. A legnagyobb környezetkárosító szerinte ugyanis a GYEREK. Igen, tényleg. Verena Brunschweiger szerint a számok azt igazolják, hogy egy megszülető gyerek széndioxid-kibocsátása túl sok a bolygónak; több, mintha a kocsit felejtenénk el, arra pedig nyilvánvalóan szükség van. Valóban itt tart a Nyugat, kérdőjel nélkül. Mindezt a német Bild újságnak nyilatkozta, és elég felháborító, hogy ilyesmi az orvosi konzíliumon kívül megjelenhet máshol. Ajánljuk még
Budapesten közölték az uniós biztossal: amíg Magyarország nem kapja meg a pénzét, Brüsszel ne is álmodjon új költségvetésről
Egyértelmű üzenettel küldék haza az uniós biztost Budapestről. Kisstílűség, hozzá nem értés, hazugság – mondta Karácsony Gergely, pedig nem is a saját polgármesterségéről beszélt
Karácsony Gergely hétfő este a budai Várban, a Karmelita-kolostor elé azért zarándokolt fel ismét kisszámú szimpatizáns kíséretében, mert csődbe vezette a várost, és most hisztizve követeli, hogy csinálja meg valaki neki az elrontott Budapestet. Kattant a bilincs a magyargyűlölő Mogherinin
A vérszoci politikus már többször támadta hazánkat, általában a migrációs álláspontunk miatt, de az utóbbi időben Ukrajna kapcsán is. Tragédia a Morrison’s 2-ben: egyetlen ütés végzett a 25 éves vendéggel – elfogták a 28 éves támadót
Egyetlen ütéssel végzett tegnap este fél tizenegykor a 25 éves vendéggel Budapest belvárosi szórakozóhelyen egy másik vendég.