veres istván
A börtönből perli a magyar államot a Kádár-villa korábbi tulajdonosa
Kétszázmillió forintnál nagyobb összeget követel az államtól Veres István üzletember családja amiatt, hogy kiköltöztették őket a Kádár-villából, amelynek jelenlegi állapota a család szerint nekik köszönhetően újult meg, ám a beruházás értékét nem térítették meg számukra.Alvilági keresztapákig érhetnek a nagybani piacot behálózó maffia szálai (PS-börtöninterjú!)
Interjút adott a börtönből a PestiSrácok.hu-nak a tavaly nyáron Spanyolországban elfogott, majd Magyarországra szállított „citadellás” Veres István. Az éjszakai életben otthonosan mozgó, költségvetési csalással vádolt vállalkozó állította: nem követett el bűncselekményt, ugyanakkor tart az ügyben valóban érintett maffiózók bosszújától, akik azt ígérték, végeznek vele és családjával, ha beszélni mer a nagybani piacot behálózó alvilági körök tevékenységéről. A Zóna Taxit érintő vesztegetési üggyel is megvádolt üzletember hangsúlyozta: a piacot uraló, több tanút halálosan megfenyegető, jó hatósági kapcsolatokkal rendelkező keresztapákat elkerülte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozása, így, ami eddig kiderült, csak a jéghegy csúcsa, ám ő nem vett részt a kétes ügyletekben. A vádat képviselő ügyészség ezt másképpen látja (közlemény a vádemelésről itt), de a végső szót a bíróság fogja kimondani. Veres Istvánt évekkel ezelőtti sajtóhírekben úgy emlegették, hogy „nagy idők nagy tanúja”, hiszen a '90-es évek több befolyásos alvilági figuráját ismerte, ám az abban az időben zajló maffiaháborúban nem esett bántódása. Igaz, a vállalkozó portálunknak elmondta, Vizoviczki Lászlóban és Portik Tamásban is felvetődött a megöletése. Az interjúban Veres mindezek mellett említést tett egy eddig fel nem derített kettős gyilkosságról, illetve arról a bűnözőről is, aki a hivatalos verzió szerint marbellai otthonában végzett magával néhány hónappal ezelőtt. Neki az a határozott véleménye, hogy a magyar celebvilágban jól ismert K. F. Roland nem lett öngyilkos.Letartóztatták a Zóna Taxi volt tulajdonosát – A hatóságok szerint Veres István a zöldségpiacon is ügyeskedett
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte pénteken annak a férfinak a letartóztatását, akit többek között bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítanak. Az eddigi adatok szerint a terhelt olyan zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet irányításában, illetve felügyeletében vett részt, amely az Európai Unió területén beszerzett árut az áfa-fizetési kötelezettség elkerülésével értékesítette belföldi vevők részére. A PestiSrácok.hu információi szerint az érintett Veres István, a Zóna Taxi és a Budapest Taxi korábbi tulajdonosa, akit júniusban európai elfogatóparancs alapján Spanyolországban vettek őrizetbe. A gyanúsított terhére rótt kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény büntetési tétele magas: bizonyítottság esetén öttől huszonöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.Rendőri és titkosszolgálati kapcsolatait vizsgálják a Spanyolországban letartóztatott magyar vállalkozónak
Nem adott át és nem is tudhat érdemi információt korrupt NAV-osokról a Spanyolországban letartóztatott, jelenleg a kiadatására váró Veres István - nyilatkozta portálunknak egy, a vállalkozó elleni nyomozásra rálátó hatósági forrás azután, hogy az üzletember a PestiSrácok.hu-nak korábban azt üzente, azért indítottak ellene eljárást, mert megvesztegetett NAV-osokról akart kipakolni.Üzent a spanyolországi börtönből a Zóna Taxi volt vezetője - Szerinte korrupt NAV-osok miatt került rács mögé
Nem követett el bűncselekményt és ártatlannak vallja magát – üzente - élettársa útján - a PestiSrácok.hu-nak a jelenleg Mallorcán kiadatási őrizetben lévő Veres István.Spanyolországban fogták el a Zóna Taxi volt tulajdonosát, Veres Istvánt
Spanyolországban elfogták Veres Istvánt, a Zóna Taxi és a Budapest Taxi korábbi tulajdonosát – értesült a PestiSrácok.hu. Ellene június 16-án adott ki európai, majd nemzetközi elfogatóparancsot a Budai Központi Kerületi Bíróság költségvetési csalás miatt. Úgy tudjuk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évek óta vizsgálatot folytat az üzletember magyarországi cégei tekintetében, de gyanúsításra eddig nem került sor. Veres jelenleg kiadatási őrizetben van.Ajánljuk még













