Pesti Srácok

Alvilági keresztapákig érhetnek a nagybani piacot behálózó maffia szálai (PS-börtöninterjú!)

Interjút adott a börtönből a PestiSrácok.hu-nak a tavaly nyáron Spanyolországban elfogott, majd Magyarországra szállított „citadellás” Veres István. Az éjszakai életben otthonosan mozgó, költségvetési csalással vádolt vállalkozó állította: nem követett el bűncselekményt, ugyanakkor tart az ügyben valóban érintett maffiózók bosszújától, akik azt ígérték, végeznek vele és családjával, ha beszélni mer a nagybani piacot behálózó alvilági körök tevékenységéről. A Zóna Taxit érintő vesztegetési üggyel is megvádolt üzletember hangsúlyozta: a piacot uraló, több tanút halálosan megfenyegető, jó hatósági kapcsolatokkal rendelkező keresztapákat elkerülte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozása, így, ami eddig kiderült, csak a jéghegy csúcsa, ám ő nem vett részt a kétes ügyletekben. A vádat képviselő ügyészség ezt másképpen látja (közlemény a vádemelésről itt), de a végső szót a bíróság fogja kimondani. Veres Istvánt évekkel ezelőtti sajtóhírekben úgy emlegették, hogy „nagy idők nagy tanúja”, hiszen a '90-es évek több befolyásos alvilági figuráját ismerte, ám az abban az időben zajló maffiaháborúban nem esett bántódása. Igaz, a vállalkozó portálunknak elmondta, Vizoviczki Lászlóban és Portik Tamásban is felvetődött a megöletése. Az interjúban Veres mindezek mellett említést tett egy eddig fel nem derített kettős gyilkosságról, illetve arról a bűnözőről is, aki a hivatalos verzió szerint marbellai otthonában végzett magával néhány hónappal ezelőtt. Neki az a határozott véleménye, hogy a magyar celebvilágban jól ismert K. F. Roland nem lett öngyilkos.

Vezető kép: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.