vezető
Orbán Balázs Cseh Katalinnak: Ne hozzák vissza a kommunista tempót! (PestiTV-videó)
Csütörtök este a Transparency International szervezésében ült asztalhoz a budai Kosztolányi téri régi buszpályaudvarból kialakított presszó kerthelyiségében Cseh Katalin momentumos EP-képviselő és Orbán Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára. A vitát a PestiTV operatőrei is rögzítették, amely a képernyőn és itt is visszanézhető!Beismerték, hogy nem anya szülte őket
Ne használjuk azt az idejétmúlt szót, hogy „anya” meg „apa”, helyette inkább a „terhes nő”, illetve a „terhes nő partnere” kifejezés javallott – hirdette meg a Patent nevű Soros-lerakat. Most még csak javasolják, de ha ez a szellemiség hatalomra kerül, akkor kormányprogram lesz belőle. Ez abból is sejthető, hogy az ellenzék – elhatárolódás helyett – mélyeket hallgat az ügyben. Ha ők így, mi is így. Nevezzük annak a dolgokat, amik. Az óvodásokat és kisiskolásokat gendermesékkel mérgező könyvkiadók és -terjesztők: velejükig romlott cukrosbácsik. A Labrisz, a Patent és a többi Soros-féle ügynökszervezet pedig: fölforgatók, a káosz papjai. A sátán kutyái.Donald Trumpot kórházba szállították
Donald Trump amerikai elnököt helyi idő szerint pénteken délután a Washingtonhoz közeli bethesdai katonai kórházba szállították, miután koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála és a feleségénél – jelentette be a Fehér Ház.Fekete-Győr kijelentette: vállalja a felelősséget tetteiért – mintegy tíz másodpercig tartott (Karantén-vlog)
Újabb hét telt el, azonban a magyar ellenzék nem lett higgadtabb, nem lett bölcsebb, és a várva várt nyilvános viták sem segítettek abban, hogy a társadalom bebizonyosodjon arról, hogy náluk lenne jobb kézben az ország sorsa. Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője régóta várta a nyilvános vitát, hát most megkapta, de nem tette zsebre, amit Varga Judit igazságügy-minisztertől kapott. Varga ugyanis szinte lemosta a színpadról Donáthot, aki végül kénytelen volt bevallani, hogy Magyarország jogállam a konkrétumok szerint, azonban a momentumos politikus nem hagyta magát, szerinte ugyanis általánosságban baj van. Baj sajnos van még elég, hiszen Fekete-Győr András, a Momentum elnöke bíróság elé fog állni a rendőrök ellen elkövetett cselekményei miatt, a pártvezér pedig sajtótájékoztató keretében büszkén kijelentette, hogy vállalja a felelősséget a tetteiért. Majd huszáros megoldást választva, tíz másodperccel később elmondta, hogy az "Orbán-ügyészség" szánalmas próbálkozásáról van szó, ő mossa kezeit. A rendőrök megdobálása füstgránáttal, vegzálása egy tüntetés során tehát belefér, ha Fekete-Győr csinálja, ezért szerinte tényleg nem kell felelősséget vállalni. Ilyesmi az anarchiában szokásos, de a Momentum nyilván megengedheti magának ezt is. A Karanténban visszatekintünk Bajnai Gordon széles nyelvcsapásaira is, aki egy évvel ezelőtt Karácsony Gergelyt ajnározta egy padon, ahol elmondta, hogy Karácsony biztos nem lop és másokat sem enged majd lopni. Ezt azóta láttuk a főváros gazdálkodásánál, Gyurcsány embereinek zsíros pozícióba helyezésénél, a negyvenegy tanácsadó megbízásánál és egyéb derék döntéseknél. Műsorunkból nem maradhatott ki az MSZP újabb ingyenességi őrülete, és végül Orbán Balázs, parlamenti és stratégiai államtitkár rántja le a leplet az ellenzék víziók nélkül csapkodásáról. Nézzék meg videónkat!Puzsér fajelmélete eldöntötte, hogy a PestiTV-nél ki a tetovált, ki a narkós
Puzsér Róbert a kritikus fajelmélet egy torz változatával személyeskedett ismét, amikor a PestiTV munkatársait nem is annyira burkoltan kábítószer-fogyasztással vádolta meg, arra alapozva, hogy akinek tetoválása van, az biztosan narkós. Nem tudom, hogy ez a rosszabb vád, vagy az, hogy szeretjük a kaviárt, bár ha kicsit haladóbb lennék, ebbe is simán beleláthatnám, hogy orosz kémkedéssel vádol, mert hát az oroszok szeretik a kaviárt. Ja, és azért tetováltattam magamra napocskát, mert szeretem a nagymamámat: a Nap sokat süt, a nagymamám is sokat süt.Mészáros Ági nem vonta vissza ötvenhatos szavait, Major Tamásék kerékbe törték a színészcsillag pályafutását
Mészáros Ági a kor egyik legismertebb színész-csillaga volt a Rákosi-diktatúrában. Aztán felnyílt a szeme. 1956-ban bátor hangon követelte a szovjet csapatok kivonulását, és mivel szavait később sem vonta vissza, parkolópályára tették. Az osztályharcos megtorlást követelő, vonalas kommunista Major Tamás a Párt utasítására elvette a Nemzetiben tőle a főszerepet, és szegény Mészárosnak kellett betanítani utódját, Törőcsik Marit. Régi barátainak többsége elfordult tőle, és végül szegényen, magányosan halt meg. Temetésén Sinkovits Imre mondott megrendítő beszédet. „Hogy élhet rab madár is törött szárnnyal? Ebbe csak belebetegedni lehet.” És belehalni.Donald Trump és felesége is koronavírusos
Ahogyan a reggel folyamán már megírtuk, Donald Trump egyik közeli tanácsadójának, Hope Hicksnek pozitív lett a koronavírus-tesztje, ezért az amerikai elnök és felesége karanténba vonul. Az elvégzett tesztek az amerikai elnök esetében pozitív eredményt hoztak, Trump is elkapta a koronavírust.Bár a cél előtt végül elbukott, azért nem kell szégyenkeznie a Fehérvárnak
Három, sikerrel megvívott selejtező után a belga Standard Liege már nagy falat volt a Mol Fehérvár FC-nek a labdarúgó Európa Ligában. Ezzel a magyar csapat nem jutott be az EL csoportkörébe, és véget ért számára az idei nemzetközi kupamenetelés.Juventus, Barcelona, Dinamo Kijev, FERENCVÁROS – Bombaerős csoportba kerültek a magyarok!
Óriási izgalom előzte meg a Bajnokok Ligája főtáblájának mai sorsolását, annak ellenére, hogy gyakorlatilag a Fradi részéről a küldetés teljesítve. Viszont, ha olyan csapatokkal lehet játszani, mint a Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev, akkor a játék még csak most kezdődik, főleg Rebrov mester számára.Ajánljuk még

















