vezető
Szuperügyészt küldtek Trump nyakára: Robert Mueller ma Amerika legerősebb embere
Kinevezték Robert Mueller különleges ügyészt az állítólagos "moszkvai kapcsolatok" feltárására. Ez azt jelenti, hogy Donald Trumpnak tulajdonképpen ezentúl egy nyugodt perce sem lesz (ahogy eddig sem volt), mert az amerikai igazságügy által felkért New York-i szakember még azt is figyelni fogja, hogy mit reggelizik az elnök. Mueller kétségtelenül egy pillanat alatt az egyik leghatalmasabb ember lett Amerikában, aki független ügynökként dolgozik, kizárólag az igazságügyminiszter-helyettesnek, Rod Rosensteinnek felel és még Trump maga sem rúghatja ki. Az elnök érthető módon nem örül ennek az egésznek, de úgy tűnik magabiztos azzal kapcsolatban, hogy semmi nem derül majd ki, és az ügynek gyorsan vége lesz.Lázár a PS-nek: Spéder nem tájékoztatott, hogy Simicskáé lesz az Index
Az Európai Parlament Magyarország ellenes tegnapi határozatáról, az uniós támadások mögött állók kilétéről, Spéder Zoltán korábbi- és Simicska Lajos mostani Index-tulajdonos közötti ügyletről, a hírportál tulajdonosváltásáról kérdeztük Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert a mai Kormányinfón a parlamentben. A tárcavezető a PestiSrácok.hu-nak nyomatékosította példátlan politikai vendetta zajlik Magyarország ellen Brüsszelben, amelyet a feljelentők, a magyar baloldali pártok képviselői és Soros György emberei harcoltak ki. Spéder Zoltánnal kapcsolatban elárulta, tiltás alatt áll, a bankárról nem nyilatkozhat, de nem tudott az Index tulajdonosváltásáról.Orbán: ostoba dolog Magyarországot pellengérre állítani
Ostoba dolog Magyarországot pellengérre állítani, amikor az Európai Unió első vagy második legnagyobb növekedését adja, itt csökken a legjobban a munkanélküliség, betartják az összes európai pénzügyi szabályt, csökken az államadósság - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Daimler német autókonszern közgyűlésén csütörtökön Budapesten.Heteken belül vége a Teréz körúti merénylet nyomozásának - Újból meghallgatták a robbantás gyanúsítottját
Heteken belül befejeződhet a Teréz körúti robbantás nyomozása – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője. A merénylet gyanúsítottját egyébként hosszú idő után szerdán újból meghallgatták az ügyészek. Úgy tudjuk, P. László fenntartotta korábban tett beismerő vallomását, miszerint ő robbantott fel és sebesített meg súlyosan két rendőrt tavaly szeptemberben Budapest belvárosában.Ajánljuk még

















