vezető
A Duna árad, a Tisza apad – Hardcore Hobbista
Úgy néz ki, Magyar Péternek sikerült végre belelépnie abba gereblyébe, ami kijárt már neki egy ideje. Amit korábban megúszott, az hirtelen egyszerre szakadt a nyakába; most könnyedén ellenőrizhetőek és cáfolhatóak voltak a hazugságai. Sőt, talán még a legelkötelezettebb szektás rajongói is megállapíthatják, hogy egy árvíz elleni védekezés sikeressége nem a folyamatos posztoláson és szelfizésen múlik.Nagyon fontos győzelemmel hangolt férfi csapatunk a hajrára! – Rapporték az élbolyból vágnak neki a sakkolimpia utolsó meccseinek!
Mindössze egyetlen vereséggel, az összes többi mérkőzését megnyerve, kimagaslóan teljesít férfi A-válogatottunk a budapesti Sakkolimpia nyílt versenyében. Első számú férfi csapatunk ma Örményország legjobbjai ellen aratott szoros meccsen rendkívül értékes győzelmet (2,5:1,5). Nyerőemberünk ezúttal a negyedik táblás Gledura Benjamin volt.Budapesten szombatra várják a tetőzést – Árvízi összefoglaló
Budapesten szombatra várják az árhullám tetőzését, miközben az osztrák határ menti településeken már tetőzött a Duna. Az előrejelzések szerint az elmúlt 24-36 órában már sehol sem volt említésre méltó mennyiségű csapadék a vízgyűjtőkön, a tetőzést követően lassú apadás zajlik már a felsőbb szakaszokon.GEOrgPOLITIKA - Felrobbantak a Hezbollah adóvevői is
Ismét felrobbantak a Hezbollah kommunikációs eszközei Libanonban - ezúttal kézi adóvevők. A hatóságok szerint legalább 20 ember meghalt, és több mint 450-en megsérültek. A tegnapi libanoni támadást követően, amelyet feltehetően Izrael koordinált, további robbantások történtek a fővárosban, Bejrútban és az ország más pontjain.A Tisza Párt és Gyurcsányék is megszavazták a háborúpárti javaslatokat az EP-ben
Az Európai Parlament mai plenáris ülésén ismét háborúpárti határozatot fogadott el, amely még több fegyver szállítására szólít fel. Gál Kinga, a Fidesz-KDNP delegáció elnöke kiemelte: az EP határozata elfogadhatatlan, hiszen az abban foglalt javaslatok a háború valós és súlyos eszkalációjának irányába mutatnak, a szöveg ráadásul ismét alaptalan támadást intéz Magyarország és a magyar békepárti álláspont ellen. Hozzátette: “A háborús uszítás helyett itt az ideje, hogy tűzszünet legyen, hogy diplomáciai kapcsolatfelvétel történjen, hogy béketárgyalások kezdődhessenek”.A háborúpárti Manfred Weber vezette Európai Néppárt teljes mellszélességgel támogatta a háborús uszítást. A Tisza Párt és a Demokratikus Koalíció EP-képviselői is háborúpárti javaslatokat támogattak.Kisoroszit bekerítette az évtized áradása, már áram sincs, pániknak azonban nyoma nincs (videó+PS-galéria!)
Ahogy az a korábbi nagy áradások idején történt, ezúttal is körbezárta az ár Kisoroszit. Molnár Csaba polgármester szerint jövő héten szerda körül várható, hogy ismét megközelíthető lesz a település. Kisorosziban mintegy ezren maradtak. Ellátásukat megszervezték. A Dunán keresztül hajóval hozzák a szükséges élelmiszert. Nehezíti az életüket, hogy az áramszolgáltató biztonsági okból lekapcsolta az áramot a településen. Orbán Viktor meglátogatta a körbezárt település lakót és az árvízi védekezésben résztvevőket. A honvédelmi miniszter Kisorosziba küldte az egyik szállító helikoptert. Mindenki a gátakon!Hé, Peti! Nem a Tisza árad, hanem a Duna!
Valóban ott a ficsúr a gáton, aki vadiúj, homokot és sarat nem látott lapáttal izmozik, sőt, beszól az ott dolgozóknak, ha lapátolnak a zsákokba, miközben felveszi a hegyibeszédet, melyet hívei mennyei mannaként osztanak majd egymás között. De csúnyán el van tévedve, mert fogalma sincs, hogy milyen eseményen van. Összefogásról beszél, majd béna módon támadja a kormányt, hergel, az Európai Unióban elszámoltatást követel, amit az egyik talpnyalója intéz Brüsszelben, és azt üzeni az embereknek, hogy ha ő nincs, a Duna már a Kárpátokat is elárasztotta volna. Annyi bizonyos, Magyar Péter nem az árvízi hajósként fog bevonulni a történelemkönyvekbe, hiszen még Gyurcsány Ferenc is jobban viselte magát, mint a zsebmegváltó, akinek csak annyi a fontos, hogy amikor reggel felkel, azt mondhassa a tükörnek: "Imádlak, Peti"! És ez minden egyes nap össze is jön. A Karanténvlogban szókimondóan beszéljük meg Magyar Péter hazug ámokfutását, a szombati vlogban pedig részletes elemzéssel várunk majd benneteket!Matteo Salvini lehet az első családját, nemzetét védő őslakos mártír, akit börtönbe vetnek az Európa elpusztítására játszó erők
Európa a feje tetejére állt, Brüsszel elvesztette a józan eszét - nagyjából így lehet kommentálni a migrációpárti erők tombolását, amely legújabban odáig merészkedett, hogy Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert 6 évre börtönbe akarják zárni, amiért védte hazája határait az ellenőrizetlen migránsok tömegétől. Azonban nem feltétlenül jön ki jól a lépés a balliberális, Európa dekonstruálására játszó erőknek, hiszen az európai folyamatokat tekintve - Németország lezárja határait, Hollandia felmentést kér a migrációs paktum alól - nehéz lesz fogást találniuk Salvinin, akiből, ha elítélik, könnyen mártírt csinálhatnak, de valójában már így is azzá tették. Ráadásul az illegális migráció okozta összeurópai problémákra most úgy sikerült ráirányítani a figyelmet, hogy az áldozat immár nem az illegális migráns, hanem a hazáját, családját, kultúráját védő őslakos.PS-Árvízinfó: buzgárral támad a mederben tartott irtózatos ár a Szigetközben, de mi az a buzgár? Mutatjuk! (videó)
Mielőtt bárki megnyugodna, hogy a szakemberek és a civil segítők ezrei megfékezik az évtized árvízét a Dunán és mellékfolyóin, nem árt tudni: a lassú apadás még nagyobb gondot okozhat, mint a Nagybajcsnál 855 centiméteren ma reggel tetőzött Duna. Az áradat zúdul le tovább Komárom, majd a Dunakanyar és Budapest felé. A magas víz nyomása kikezdi a gátakat. Máris buzgárok törtek fel a Szigetközben. Várhatók még csurgások, s a gátak átázása. A felfokozott készültségnek még akár hetekig fenn kell maradnia. Ahol kitör az ár, például egy ürgelyukon át, azonnal meg kell fékezni azt.Ajánljuk még

















