vezető
Tankönyvi példa a mobiltelefon iskolai tiltása mellett (videó)
Szeretnénk azt hinni, hogy az ellenzéki oldalon nem értik, mi szükség van a mobiltelefon iskolai tiltására, de a valóság ennél sokkal egyszerűbb. Nagyon is tudják, hogy mennyire elvonja a gyerek figyelmét, ha egy "internetre kapcsolt szuperszámítógép" lapul a zsebében, de mivel a Fidesz javaslata, ezért élből elutasítják, sőt, még követelik is, hogy a gyerekek használhassák az eszközeiket. Kíváncsian várjuk, mi lesz a következő lépés a részükről. Borkóstoló az anonim alkoholisták gyűlésére? Gyurcsány Ferenc a lázadásra és a boldog tudatlanságra szavaz
Gyurcsány Ferenc ma reggel is a Facebookon elmélkedett, szürkeállományából pedig egy igen érdekes gondolatot varázsolt elő. Szerinte ugyanis a gyerekek inkább lázadjanak, mint tanuljanak, ő maga pedig kifejezetten szerette, ha a gyerekei beírást kaptak. Sajnos arra nem tért ki, hogy a Borsodban lázadó tinikről, akik alkalomadtán nem riadnak vissza a tanárbántalmazástól sem, mit gondon. A DK elnöke továbbá úgy véli a mai iskolarendszer pocsék, nem attól lesz valaki boldog vagy boldogtana, mert tud függvénygörbében számolni. Ahogyan az sem fontos, hogy tudja a gyerek, hogy mikor volt a harmincéves háború. Ennek a gondolkodásmódnak az eredménye lehet az, hogy iskolarendőr kell már egyes intézményekben és a jogász végzettségű Fekete-Győr András rollert zuhanyoztat, Karácsony Gergely pedig összekeveri észak-és dél Budát. Valószínűleg ők is a boldog tudatlanságban tengetik életüket. Majdnem kihalt az emberiség?
A Föld lakossága a 8,2 milliárdhoz közeledik. Mondhatjuk rá, hogy bazi sok. És tényleg az. Nemcsak, hogy nem mindig volt így - sőt, korábban sosem volt így - de különösen érdekes, hogy ennyire sokan lettünk azok után, hogy volt egy pillanat, amikor majdnem kihalt az emberiség. Az elmúlt napokban, hetekben a nagy médiazaj mellett is sokan találkozhattak a hírrel, hogy Izlandon megint kitört egy vulkán, és lehet, hogy ismét evakuálni kell a lakosságot. 2021 óta összesen kilenc vulkánkitörés fordult elő az ország legsűrűbben lakott részén.