vezető
Vidéken mégsem kíváncsiak a belpesti messiásra: kudarcba fulladt Magyar Péter kísérlete, nem tud megyei listákat állítani a Tisza párt
Csalódott posztban jelentette be Magyar Péter, hogy nem fog megyei listákat állítani a Tisza párt. Magyar bejegyzése szerint a pártja döntött így, ugyanakkor valószínű, hogy az aláírásgyűjtésbe, az országos logisztikába tört bele pártja bicskája, de közrejátszhattak a kudarcban a jelöltjeit övező folyamatos botrányok is.Orbán Viktor: El kell kerülnünk a háborús vihart! (Videó)
Szentendrén és Pomázon folytatódott Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja kedden. A miniszterelnök a rendezvényen és közösségi oldalán is kijelentette, hogy amit ma az európai gazdaságban tapasztalunk, az csak a háborús vihar előszele.„Mi már harminc éve figyelmeztettünk a keresztény Európára leselkedő veszélyre” – Németh Sándor és az Öreg
Németh Sándort – aki egyike volt azoknak, akik az 1970-es évektől elindították a karizmatikus keresztény mozgalmat, amely 1989-ig a közösség földalatti (underground) vallásként működött – a Kádár-rendszer üldözte, betiltotta, zaklatta. Az Öreg vendége ezen a héten Németh Sándor vezető lelkész volt, aki a 2021-es Befolyás-barométer szerint Magyarország 34. legbefolyásosabb személyisége.Óriási eredmény! Több mint tízmillió órát szolgálnak a polgárőrök évente, önként, szabadidejük terhére! (Videó)
Magyarország Kormánya és az Országos Polgárőr Szövetség gondozásában megjelent a Béke és Biztonság! Szövetségben a polgárőrökkel! című kiadvány, amely a számok tükrében mutatja be a 33 éves polgárőrség elmúlt 13 évét. Azt a bő egy évtizedet, amelyben, mint Túrós András, az OPSZ elnöke fogalmazott a kiadványt bemutató mai sajtótájékoztatón, stabil és kiszámítható lett a szövetség költségvetési támogatása, ami még a nehéz gazdasági helyzetben sem változott, így folyamatosan biztosított a polgárőrség működése és technikai fejlesztése. Óriási eredmény: több mint tízmillió órát szolgálnak évente a polgárőrök önként, szabadidejük terhére.Jóemberkedés vs. háború – Náray-Szabó Gábor, Hegedűs Hanna és Huth Gergely a Nemzeti Körben (videó)
Megjelent a #Konzervatív csatorna legújabb podcastja, a Nemzeti Kör, amely mostantól rendszeresen jelentkezik Huth Gergellyel, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjével. Az első adás vendége Náray-Szabó Gábor kémikus-biológus, a Magyar Tudományos Akadémia volt főtitkár-helyettese és rendes tagja, a Professzorok Batthyány Körének egyik alapítója és volt elnöke, illetve Hegedűs Hanna, a Corvinus hallgatója, a Fidelitas és az Alapjogokért Központ munkatársa, az egykori Pesti TV munkatársa és állandó szereplője volt.Szentkirályi Alexandra is megdöbbent: parkerdő helyett egy lakás méretű facsoportot hozott össze 5 év alatt a baloldal Újpesten
Az újpesti közélettel foglalkozók emlékezhetnek, hogy 2019-ben még parkerdőt ígért a később megválasztott baloldali városvezetés, azonban az erdő rendezésére azóta sem került sor, helyette valami egészen elképesztő dologgal szembesülhet, aki arra jár.Nyugaton minden megoldva, de azért kiakadtak a németek: olyan drága a döner kebab, hogy a balosok most a hatósági ár bevezetésén gondolkodnak
Hihetetlen, de igaz: a németek kiakadtak azon, hogy milyen drága a döner kebab, amit az évek során úgy megszerettek, ezért a német Baloldal (Die Linke) párt javaslatot terjesztett elő a német parlamentben, hogy vezessenek be árplafont erre az ételre.Józsefvárosban is szétesett az egymással marakodó baloldali összefogás, saját jelöltet indítanak a szocialisták Pikó András ellen
Sokáig úgy tűnt, hogy Józsefvárosban Pikó András polgármester mögött egységesen felsorakozik az ellenzék a júniusi választások előtt, azonban jelen állás szerint a szocialisták külön indítanak jelöltet, ezzel is megosztva az amúgy is egyre káoszosabb és kapkodóbb baloldalt. A kerület 11 körzetében saját képviselőjelöltekkel indulnak, amihez a szükséges ajánlásokat le is adták a választási bizottságnál.Lopással megspékelt hazaárulás
El vagyunk foglalva a találgatással. Megérkezett Magyar Péter, és az összes ellenzéki párt pöcegödréből folyamatosan szippantja el a sz...a szavazókat. De vajon melyiktől mennyit? A kisebbektől szippant-e el annyit, hogy azok bejutási küszöb alá esnek? Csomagolhat-e például Cseh Katalin és Donáth Anna? Egyáltalán szerez-e EP-mandátumot a Momentum?Ajánljuk még

















