vezető
Ez már a gödör alja – Baranyi Krisztina ferencvárosi képviselőjelöltjei nagyrészt nem is laknak a kerületben?
Hihetetlen, de Baranyi Krisztina tényleg minden áron ragaszkodik a hatalomhoz. Látható, hogy munkatársai és az eddig mögötte állók jó része alaposan kiábrándult a szivárványpad és a BLM-szobor bajnokából. Talán pont azért, mert a provokációk mellett az építkezésre nem futotta négy és fél év alatt Ferencvárosban, a másra mutogatásból pedig egy idő után elege lesz az embereknek, de a vergődés még nem ért véget. Lassan csak a maradék hardcore baranyista nem látja, hogy ez nem kerületvezetés, hanem bohóckodás, miközben elmaradtak a beígért fejlesztések, egyre nagyobb a káosz, a diktatórikus és sértődős polgármester asszony mögött pedig a ciklus végére elfogyott a levegő, ahogy a szövetségesek is.Talány, hogy miért tartóztatták le az Afrika-szakértő diplomatát - francia megerősítés, magyar hallgatás (videó)
Francia külügyi forrásból megerősítették a Pesti Srácoknak, hogy két hete előbb őrizetbe vettek, majd 30 napra letartóztattak egy diplomáciai pályán mozgó francia-magyar kettős állampolgárt Budapesten. Az illetőről annyi tudható, hogy Afrika-szakértő és 2019-ig a magyar Külügyminisztériumnak dolgozott, a tiszteletbeli konzuli ügyekkel foglalkozott. A magyar hatóságok azonban a szokottnál is titokzatosabbak és szűkszavúbbak. Vajon miért tartóztatták le az Afrika-szakértő diplomatát? Nem sikerült kideríteni. A tiszteletbeli konzuli világot egy sor furcsaság és botrány övezi.Juhász Hajnalka a PS-nek: Macron baljós kijelentésével az EU-n belül akarja magát pozicionálni (Videó)
Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap megkezdte európai körútját, első állomása pedig hétfőn Párizs volt, ahol Franciaország és az Európai Unió vezetőivel tárgyalt az államfő. Gazdasági kérdések mellett az ukrajnai háború és a globális biztonság is szóba került. Ursula von der Leyen a tárgyaláson aláhúzta: az EU számít Kínára abban a tekintetben is, hogy nyomást gyakorol Moszkvára az Ukrajna elleni háború befejezése érdekében. Korábban Emmanuel Macron korábban kijelentette: a gyengeség jele lenne, ha korlátozná magát néhány vörös vonal felállításával. Mint ismert, a jövő hónapban Svájc ad otthont annak a magas szintű nemzetközi békekonferenciának, amire megközelítőleg 160 nemzet kap meghívót. Azonban sem Oroszország, sem Kína nem tervez részt venni a tárgyalásokon. Vasárnap debreceni tüntetésén Magyar Péter is szót ejtett az ukrán-orosz háborúról. „Orbán és a Fidesz azt hazudja, hogy ők a béke pártja(...) minden magyar ember békepárti, pártállástól függetlenül." Juhász Hajnalka Macron kijelentésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a francia államfő Orbán Viktor békepárti álláspontjának egyfajta ellenpólusaként próbál így nyilatkozni. A KDNP alelnöke lapunknak azt is elmondta, hogy miért nem tartja irányadónak Magyar Péter politikai véleményét. Részletek a videóban.Ursula tenyérből eteti az új lengyel diktátort - A politikai tisztogatásért cserébe Lengyelország hozzáférhet az amúgy is járó uniós forrásokhoz
Az évtized csicskulását mutatta be megválasztása óta Donald Tusk lengyel elnök, aki, míg odahaza virtigli diktátorként politikai ámokfutást rendez, Brüsszelben Ursula von der Leyen leghűségesebb minta-palota-pincsijeként mutat be kunsztokat a gazda legnagyobb elégedettségére. Tisztogató hadjáratának ugyanakkor meglett az eredménye, Lengyelország hozzájuthat a jogállamisági eljárás miatt felfüggesztett uniós forrásokhoz. Cserébe csak Lengyelország mindössze szuverenitását és méltóságát kellett feláldozni Ursula oltárán.Hoppá! Transzatlanti Műveleti Osztály lett az FBI kelet-európai előretolt állásából a Nemzeti Nyomozó Irodában (videó)
Jó hír a tisztességes magyar, illetve amerikai állampolgároknak, rossz hír – állampolgárságra tekintet nélkül – a maffiózóknak, különösen a fehérgallérosoknak, hogy együttműködési szerződést kötött az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Szoros együttműködésben küzdenek tovább a szervezett bűnözés terjedésének visszaszorítása érdekében. A fő feladatokat hazánkban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) látja el. Mindezt – huszonnégy év együttműködés után – immár önálló egységként, Transzatlanti Műveleti Osztály keretében teszik. A Pesti Srácok bemutatja a történelmi előzményeket is.Hozzuk vissza Ilariát Európába! - Elindult a Budapesten embervadászatot folytató olasz terrorista nő EP-kampánya
"Hozzuk vissza Ilariát Európába!" – ezzel a felkiáltással jelent meg Ilaria Salis propagandakiadványa, akit az európai baloldal Brüsszelbe menekítve akar felmenteni a felelősségre vonás alól, amiért a gyanú szerint Budapesten részt vett ártatlan emberek brutális megverésében. Az olasz antifa terroristanővel kapcsolatban, aki a zöld-baloldali koalíció színeiben indulna az EP-választáson, a Facebookon megköröztetett kiadvány úgy fogalmaz: "mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Ilariát kiszabadítsuk a fogságból, és biztosítsuk számára a tisztességes eljárást, ezzel helyreállítva a jogállamiságot az egész Európai Unióban. Mert ez a csata nem ma csak hazánkat, de a holnap Európáját is érint .Cseh Katalin nem tud hibázni: most az UEFA elnökének könyörög, hogy büntessék meg a Fradit
A Momentumnál a munka, tudás és az akarat általában hiánycikk, de ha hazaárulásról van szó, akkor megrázzák magukat és utolsó erejüket is bevetik a nemtelen célok érdekében. A Karanténvlogban többek között szóba került Cseh Katalin újabb alakítása, a Fradit mószerolta be az UEFA elnökénél, azon visítva, hogy az esetleges Gazprommal kötendő szponzori szerződés miatt büntessék meg a magyar rekordbajnokot. Láthatóan kegyetlenül fáj minden a Momentumnál, ami az országnak sikereket hoz, netán több bevételt. Ezt a hozzáállást láthattuk akkor is, amikor az uniós pénzek Magyarországra érkezését igyekeztek minden eszközzel megakadályozni, majd skizoid jelleggel azzal büszkélkedtek, hogy amúgy a Momentum hozza el a pénzeket hazánkba. Az értelmetlen és érthetetlen önellentmondás nem számít az erdélyi magyarok helyett románokat támogató párt körében, szinte önkívületben harcolnak a magyarok ellen.Vakhitű kommunizmussal állunk szemben – Szlovén történész a Tito-rezsim borzalmairól és túl jó sajtójáról
Ilyen kifinomultan sajtózzák a kommunisták a rémtetteiket – ez a fő tanulsága számunkra a Nyugat felé emberarcúnak eladott, gyilkos sztálinista diktatúrának, Tito Jugoszláviájának. A kényszermunka- és börtöntáborok, valamint az iszonyatos, szenvtelen tömeggyilkosságok úgy tartoztak hozzá a kommunista délszláv államhoz, mint Romániához az átállás. A másik tanulság, hogy érdemes megbecsülnünk a hazai helyzetünket, ahol minden ókommunista maradvány és újkommunista forradalmi hevület ellenére már az idegösszeomlás szélén billeg a baloldal a politikai hatalomból való tartós kiszorulása miatt. Máshol, például Szlovéniában, még ma is azokat a kiábrándító köröket futják a közéletben az egyre erősödő woke-hátszelű régi és újbaloldallal szemben, mint Magyarországon az 1990- es és 2000-es években, az SZDSZ virágkorában.Egy félidő is elég volt a kiütéses győzelemhez – Labdarúgó NB I: Ferencváros-Debrecen 5–1 (0-0)
A vártnál simábban aratott fölényes győzelmet a bajnok Ferencváros a dobogóért küzdő Debrecen ellen a labdarúgó NB I 31. fordulójának ma esti zárómérkőzésén a Groupama Arénában. A végeredmény: Ferencváros-Debrecen 5-1.Ajánljuk még

















