vezető
Füssy Angéla az Ultrahangban: ez egy politikai cirkusz, ami már régen nem az áldozatokról, áldozatvédelemről szól
Azok a tüntetők, akik most a leghangosabban kiabálnak, egy hónappal ezelőtt talán azt sem tudták, hol van Bicske, és hogy van ott egy gyermekotthon. És sehol se voltak, amikor sorra buktak ki a pedofilbotrányok, kőkemény ügyekkel, számtalan esetben baloldali politikai érintettséggel. Azok a politikusok, politikai pártok pedig, akik meglovagolják a kegyelem-ügyet, saját politikai sikerük érdekében felhasználják ezeket a szexuálisan bántalmazott fiatalokat és pajzsként tartják maguk előtt a tragédiájukat. Ez egészen gusztustalan – mondta a Hit Rádió Ultrahang Plusz című műsorában kolléganőnk, Füssy Angéla. A gyermekvédelemmel több mint másfél évtizede kiemelten foglalkozó munkatársunk arra is rámutatott, hogy borzalmas, amit a bicskei áldozatoknak át kellett élni, és a legszomorúbb, hogy ez a cirkusz már régen nem róluk szól. Már régen nem arról beszélnek, nem arról szólnak a cikkek, riportok, hogy mit kellene tenni a hasonló borzalmak elkerülése érdekében, vagy a bántalmazottak rehabilitációját hogyan lehetne segíteni, hanem arról, hogy ki kit ismert, kinek ki volt az ügyvédje és még sorolhatnánk. Az áldozatok sorsa itt már nem téma, mert abban nincs politikai haszon. A pedofil az új fasiszta
Vagy náci, tetszés szerint. A saját újmúltjukban tetszelgők számára a történelmi pontosság úgyis egy elítélendő, rémisztő képződmény. Mint a heteroszexuális, fehér keresztények. Vagy kicsit még jobban. Pedig valójában ezen ordas eszméket, ahogy a pedofíliát is éppen az relativizálja, hogy bárki – sőt, a tegnapi Dobrev-beszéd óta tudjuk, akár mindenki – is lehet pedofil. Ha töltelékszavakká degradáljuk az emberiség legsúlyosabb bűneit, vagy a gyermekek szexuális kizsákmányolására használt kifejezést, azzal éppen csak azt érjük el, hogy ezek a szavak és a mögöttük álló bűncselekmények a társadalom ingerküszöbe alá kerülnek. Akkor hogy is védjük a pedofília relativizálásával a gyermekeket, kedves baloldaliak? Jó emberek vagyunk, ha egy bűnözőn segítünk? – Dezse Vű
Van egy nagyon friss történet, ami leginkább a morálról szól, a közösségről, a felelősségvállalásról és a szeretetről – és persze a felelőtlenségről és a rossz döntésekről is. Vagyis a „jóemberkedésről”. Így, egyszerre. A kérdés pedig, amit a történet feszeget, az, hogy hogyan kell úgy segíteni másokon, hogy annak legyen értelme. De vannak más kérdések is, például az, hogy milyen az önzetlen segítség, miért segítünk másokon, és minden esetben kötelesek vagyunk-e civilizált, keresztény emberekként segíteni a másikon anélkül, hogy tudnánk, hogy kin segítünk? És mi történik akkor, ha kiderül, hogy akin segítünk, az egy elmebeteg bűnöző, de nekünk sok lájkot hozott az, hogy meg akartuk változtatni az életét? A húsevő férfiakat jobban szeretik a nők, mint a Lengyelországban élő feketéket? – The Right Brothers
Gav Duncant letiltotta a Facebook. Ismét. Már századszorra, de ezúttal is úgy beszélünk róla, mint megdöbbentő, példa nélküli esetről. Ami viszont tényleg gyomorforgató, az az, hogy egy kiszivárgott, orvosok közötti beszélgetés szerint a transzneműek „teje”, ami nem is tej, épp ugyanolyan tápláló, mint az anyatej. Viszont szerencsére vannak, akik nem beszélnek hülyeségeket: ilyen például az a kutatóorvos, aki nő, és aki szerint az olyan férfiaknak van csak értelmük, akik esznek húst, mert hús nélkül szerinte „összemegy a szerszám”, és a hormonháztartás is felborul. Sőt, ha ez nem elég, megtudjuk, milyen érzés Lengyelországban feketének lenni. Mert nyilván mindenki ezt akarta tudni eddig.