vezető
Borvendég Zsuzsanna sorozata: Egyszer már legyőztük a kommunizmust, ne felejtsük el ezt a tudásunkat továbbadni a következő nemzedékeknek
Százmillió halott, ennél is több bebörtönzött, tönkretett, kifosztott ember, a meg nem született gyermekek tömegei és a megszületettek feldolgozatlan transzgenerációs fájdalmai. A kiskapuk, a megalkuvások, az „élni csak kell” önfeladások, a félrefordulások, a lesunyt tekintetek és az elkapott pillantások évtizedei. A „ne szólj szám”, a duplagondol és a kettős beszéd „kultúrája”. A csengőfrász rettenetéből főzött hamisgulyás, a kínos felvonulásokért és műmosolyokért nyert langyos sörök és hideg virslik szánalmas szürkesége. Egyszóval: a kommunizmus. Hányszor akarják még tönkretenni Magyarországot?
Ahogy elnéztem a volt miniszterelnököt sötét öltönyben, tornacipőben, amint évértékelőjét tartja – a know-how persze Orbáné! –, és úgy gondolja, hogy súlyos, magvas gondolatokat mond, eszembe jutott Carlo Collodi Pinokkió kalandjai című szórakoztató meséje, aki úgy lopja be magát mások szívébe, hogy nagyokat mond. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy füllent. Ilyenkor persze nagyra nő az orra Pinokkiónak és ez visszarepíti a kegyetlen valóságba, elkezd igazat mondani, az orra is visszanő. Megnyomorított életek, kettétört gerincek, tönkretett egyházak, szétvert társadalom – A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára
1919-ben még csak felvillantották, mire lehet tőlük számítani. Többre akkor nem tellett, mert a Tanácsköztársaság 133 terrorral átitatott nap után csúfosan megbukott, a gyilkos rendszer működtetői pedig eltakarodtak a hatalomból. Aztán 1945 után elérkezett az ő világuk. Építhették a „népi demokráciát”. Nyomukban elhurcolások, letartóztatások, megkínzások, kivégzések jártak, a paraszti társadalom és az egyházak megtörése, valamint a nemzettudat elsorvasztása. Mert nekünk kommunistából is a legalja jutott...