vezető
Ez már nem az ehetetlen "finomfőzelék" és rántott párizsi világa – Menzaforradalmat hirdetett az ország egyik legnagyobb közétkeztetője
Generációkon átívelő élmény a leginkább darált vonalzó és ételszínezék elegyére emlékeztető "krumplipüré", az ember által finomnak sosem gondolt "finomfőzelék" – amelynek neve már önmagában is beszédes, hiszen készítője sem tudta kifejezni, hogy pontosan miből is kotyvasztotta –, vagy a tokánynak nevezett hentesipari hulladék az iskolai, óvodai menzákról. A gyermekeinket naponta étkeztető, gyakran a kevésbé finnyás felnőttek számára is ehetetlen ételeket tálaló menza kifejezés mára pejoratív jelzőként ivódott a köztudatba, amelynek eredménye nemcsak a gyermekek szélsőséges léptéket öltő viszolygása a változatos étrendtől, de a közétkeztetésben keletkező hulladék mennyiségének az exponenciális növekedése. Hiszen jóérzésű gyerek számára nem túl megnyerő, ha az elé tálalt ételhez képest Jakab Péter "konyhaművészete" is versenyképes alternatívát jelent. Ennek a rossz beidegződésnek az ellentételezésére vállalkozott Magyarország egyik legnagyobb közétkeztető vállalata, a HunGast, akik egy egészen új, edukatív étkezési modellel lépnek fel a megváltozott étkezési szokások kiszolgálásáért, illetve az élelmiszer-hulladék csökkentéséért. Gulyás Gergely a PS-nek: ne legyenek illúzióink, egy nyílt, nyers, brutális hatalmi küzdelem zajlik Magyarország ellen Brüsszelben
"Egy nyílt, nyers, brutális hatalmi küzdelem zajlik hazánk ellen Brüsszelben, ahol amennyire lehet, annyira akarnak ártani Magyarországnak" – fogalmazott a portálunk kérdésére Gulyás Gergely az aktuális Kormányinfón a még visszatartott uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségeit latolgatva. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: Ursula von der Leyen nyilvánvalóvá tette, a megegyezés akadálya az, hogy genderügyben, a háború és a migráció ügyében más állásponton áll hazánk. Ugyanakkor az Európai Bizottság elnöke tarthat is attól, hogy a hungarofób baloldali többség az Európai Parlamentben milyen lépésekre ragadtatná magát, ha mégis konszenzus alakulna ki hazánkkal. Két napon át razziázott társszervekkel a rendőrség az 50-es villamoson, öt körözött személyt fogtak
A budapesti rendőrök és a társszervek munkatársai az utasok biztonsága érdekében két napon át ellenőriztek az 50-es villamos szerelvényein, a megállóiban és a járat útvonalán. A fokozott ellenőrzés során öt körözött személyt is elfogtak – közölte portálunkkal a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A PestiSrácok.hu a minap írta meg, hogy álpedofilbotrány robbant ki a XVIII. kerületben, miután az 50-es villamos egyik sofőrje egy mentálisan zavart férfiről írt az egyik helyi Facebook-csoportban, aki ittas állapotban zaklatja a nőket, fiatalokat, leszólítja és lesi a piros iskolánál a fiatalkorú lányokat. A bejegyzést rengetegen megosztották és a történet önálló életre kelt, egyre messzebb rugaszkodva a valóságtól. A Betyársereg nemrég önálló "pedofiltalanító" akcióba kezdett. Ők már azt állították, hogy tíz rendőrségi bejelentés is történt, és a hatóságok nem kezelik megfelelően a helyzetet. Skót duda – A techóriások úgy szűrik nekünk a tartalmakat, mintha gyerekek lennénk (VIDEÓ!)
A YouTube likvidált engem is, így az öt éves csatornám az enyészeté lett. Se egy figyelmeztetés, se egy videóleszedetés, egyszerűen úgy nyilvánították gyűlöletkeltőnek a csatornámat, ahogy van. Fellebbezni próbáltam, de állítólag az e-mailcímemen nincs is csatorna. No comment, a Rumble.com keblére ölelve várja a tartalmainkat. Ettől függetlenül azért szomorú, hogy nem lehet még csak beszélgetni sem az LMBTQ borzalmairól, a balliberális politika eszement cselekedeteiről. Mint a gyerekeknek, úgy szűrik nekünk is a tartalmakat a techóriások. Bár, ha jó sokat fizetsz nekik, például hirdetés formájában, akkor persze a bűnöd megbocsátható. Valószínűleg én itt hibáztam, nem fizettem. Erről is beszélgettünk a Skót duda e heti epizódjában, de nem mehettünk el Cseh Katalin újabb hazaellenes cselekedete mellett sem, hiszen az EP-ben a szavazati jogunk elvétele mellett foglalt állást és ezen felül a külföldön tanulni vágyó magyar diákok lehetőségeinek is igyekezett keresztbe tenni. Végül Robert Fico szlovák miniszterelnök látogatását vettük górcső alá, ugyanis a régi ellenségből most úgy tűnik, szövetséges lett, de azért ne dőljünk hátra. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. Patyomkin Petike
Erdélyről mindig és mindig
Közlemény-kutatás
Reflexió a baloldali közvélemény-kutató cégek mérési eredményeire. Ezek azok a cégek, amelyek nyilvánvalóan téves eredményeikkel ráveszik Karácsony Gergelyt, hogy felszólítsa a szavazatok összesítése előtt a köztársasági elnököt, hogy az ne merészeljen mást kormányalakítással megbízni.