vezető
Donáth Anna végre nevén nevezte a Momentumot – alakul az MSZP–SZDSZ-koalíció 2.0
A Momentum egy olyan nyugatos szellemiségű liberális párt, amely kortárs nyugati, progresszív politikai-kulturális mintákat akar lemásolni, illetve idehaza – minden kritika nélkül – megvalósítani. Tiszta beszéd, világos álláspont. Gelencsér „államférfi” Ferencnek nem sikerült, Donáth Annának viszont valami már pislákol: próbál pártjának ideológiai fizimiskát adni. Sőt, a Momentum régi-új vezetője gondolt egy merészet és kijelentette, hogy a demokrácia csak liberális lehet. Megszületett tehát az SZDSZ 2.0, igaz, az SZDSZ mögött létezett egy széles és izgalmas vitáktól hangos értelmiségi holdudvar, a Momentum viszont felszínes, otromba (képviselői mostanában verekedni akarnak) és intellektuálisan üres. Ez nagy különbség. Arra azonban alkalmasak lehetnek, hogy a DK-val egy olyan „se veled, se nélküled” együttműködést hozzanak tető alá, mint amilyen a hatalomtechnikai szempontból sikeres MSZP–SZDSZ-koalíció volt. A rendőrség már tudhatja? – Ismét erőszakos külföldi antifák érkezhetnek Budapestre a jövő héten
A jelek szerint a magyar rendőrség tisztában van azzal, hogy akár meg is ismétlődhet a tavaly februári embervadászat a fővárosban. A budapesti rendőrfőkapitány a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §-a alapján 2024. február 8-án 0 órától 2024. február 12-én 8 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest teljes területére, amelynek célja a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a közrend és közbiztonság fenntartása. Megismételjük: a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a közrend és közbiztonság fenntartása a négy napos razzia célja, és nem a közlekedők csesztetése, ahogy azt néhány portál már világgá harsogta. Orbán Viktor: Akkor lesz béke, ha Brüsszelben változás lesz (Videó!)
"Fegyvert nem küldünk, Magyarországra továbbra is érkezik az a pénz, ami nekünk jár, a mi pénzünk pedig nem kerül Ukrajnába" – foglalta össze a legutóbbi uniós csúcs eseményeit Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő hangsúlyozta, hogy "mi nem adunk pénzt fegyverre, a megbeszélt 50 milliárd eurót nem fegyverekre kapja Ukrajna". Hozzátette: ez arra megy, hogy a csődbe jutott ukrán állam ne omoljon össze, mert "lélegeztetőgépen van", azaz az ukrán állam működésének költségét állja az EU. Orbán Viktor elmondta, hogy nem érdekli azok véleménye Ukrajnában, akik azt mondják, hogy a magyar külügyminiszter vagy ő oroszpárti. "Egy ezeréves magyar államról ne mondják meg a szomszéd szlávok, hogy kik vagyunk. Nem tartunk igényt az ukránok kóserpecsétjére" – fogalmazott a kormányfő. Donáth Anna bevallotta: ha a Momentum nyerte volna a 2022-es választásokat, "káosz lett volna, nem kormányzás!"
Bár szinte a zéróval egyenlő annak lehetősége, hogy a Momentum 2022-ben csalás nélkül nyerte volna meg a magyarországi választásokat, Donáth Anna, a párt elnöke mégis bevallotta: abból bizony káosz lett volna, nem kormányzás. Az egészen meglepő vallomást Rónai Egon műsorában ejtette el a Momentum új elnöke, aki ezzel gyakorlatilag beismerte: hazudtak a 2022-es országgyűlési választás kampányában – hiszen tudták, hogy nem lennének képesek kormányalakításra. Mindezt pedig még azzal is megfejelte, hogy közölte: a Fidesz nem csalta el a választásokat, sőt, még csak nem is a választási rendszer hibájából adódott az ellenzék csúfos kudarca. És ez még nem minden.