vezető
Hitványság + irigység = forradalmi vergődés
Van az a felfoghatatlan, bár cseppet sem meglepő jelenség, amikor a belpesti progresszívnek semmittevés közben, a háromezer forintos kávéját szürcsölve, SZJA-mentesen épp nem jut semmi különös az eszébe, a madárcsicsergés nem köti le, a jövőbeli terveire pedig épp nem emlékszik, ezért inkább kinyilvánítja, hogy “Orbán egy geci”, meg “Fuck NER”. Amellett, hogy mélyen megvetjük ezt a fajta fantáziátlanságot, közben töprengve vakargatjuk is a fejünket, hogy vajon miért. Ezen kívül azt sem értjük, amikor a hídfoglaló fiatalok a több százezres új iPhone-okkal posztoltak arról, hogy mennyire szar az életük. De hasonlóan érthetetlen, amikor valaki nagyon lázad az ellen a rendszer ellen, ami amúgy épp nemrég biztosította neki a CSOK-ot, a babavárót, a kedvezményes hitelt, meg a tucatnyi más támogatást, amivel egyébként élt is, de ennek ellenére minden erejével el akarja hinni a 444-nek, hogy csak azért van neki lakása, meg kap magasabb fizetést, mert ezt az Orbán lop. Vagy valami ilyesmi. De persze nagyon is érthető, hogy miről van szó, ez a sok forradalmi jóeNber és igazságharcos a legpusztítóbb és leghitványabb emberi érzés áldozatává vált. Ez pedig az irigység. A tiszások simán lopják a Republikon eredményeit Ukrajna kapcsán, de megtudhattuk, hogy Petike csak otthon akar lenni, és a követői is szentek
Eljött a nagy nap, a Tisza párt lezártnak tekinti a netes aláírókon és botokon kívül senki által ki nem töltött konzultációjuk eredményeit. Emlékezetese, hogy ez volt az a "népszavazás" amivel azt akarják bemutatni, hogy ők igenis akarják Ukrajna EU-csatlakozását, a Republikonnal meg is mérették, hogy tudják milyen eredményt hazudjanak. Péterünk beszéde azonban ügyesen kikerülte Ukrajna tematikáját, és a kissé hosszúra nyúlt litániában egy szót sem szólt róla. Mesélt viszont néhány példabeszédet arról, hogy neki még a követői is szentek, és hamarosan a Tisza lesz a tízmillió megdicsőült szektája, izé, pártja. Próbálkozások egy polgárháború kierőszakolásáért
Szabadság, testvériség, egyenlőség. Ez a hármas, ami biztosítja a szólás-és sajtószabadságot, a szabad választást, a szuverenitást, a független bíróságot, a jogegyenlőséget, azaz a jogállamot. Mi kell ennél több? Igaz, testvériség nincs. Az csak kivételes és ritka pillanatokban fordul elő, mint nálunk például az 1956-os forradalom-és szabadságharc idején. Mert az volt az igazi, kommunista diktatúra.