vezető
Meloni már nem posztfasiszta
Georgia Meloni színeváltozásában nem hiszek. Nem gondolom, hogy egykor volt valamilyen, most pedig direkt, szánt-szándékkal valami másmilyen. Abban azonban hiszek, hogy mint ahogy azt láthattuk számos hazai csicskonzervatív esetében is, megmutatták neki, hogy mivel jár, ha továbbra is ellenkezni fog, és mivel, ha egyetért a fontosabb, elemibb erejű kérdésekben. Ezek a hazai csicskonzik sem úgy váltak azokká, hogy az egyik reggel éppen csak felébredtek és úgy döntöttek, hogy a számomra a továbbiakban az a valódi konzervativizmus, amit Ferenc urunk napközben kifingik. Karácsony Gergely szerint az antifasiszták nem agresszívek – Fővárosi Közgyűlés
A Városháza minden hónap utolsó szerdáján megtelik budapesti képviselőkkel, hiszen a Fővárosi Közgyűlés itt tartja ülését. Az utóbbi bő három évben Budapest baloldali vezetése a fővárost látszatpolitizálásra, áldozatpózra használta és feltett kézzel menekül a munka elől. Nem volt ez másképp a februári közgyűlésen sem, ahol hiába kérdeztük Karácsony Gergelyt arról, hogy miért nem olyan hangos a szélsőbaloldali antifa terroristacsoport magyarországi tobzódását illetően, mint amúgy minden más emberjogi témában, ám egyenes választ most sem kaphattunk tőle. A közgyűlésben ugyancsak vita alakult ki a kérdésben, de a szokásos baloldali frázisokon kívül sajnos most sem lettünk okosabbak, hiszen az egyenlőség és liberális elfogadás bajnokai mindig csak a szavakban ragaszkodnak az elveikhez, a gyakorlat mást mutat. Az akkumulátor-ügy is napirendre került, az egymással is véleménykülönbségben lévő ellenzéki pártok igyekeztek közösen fellépni, azonban az utóbbi idők történései alapján nagyon nehéz nem úgy látni, hogy csupán politikai tőkét akartak kovácsolni az ügyből. Beszéltünk V. Naszályi Mártával, az I. kerület párbeszédes polgármesterével is, aki először nem akart tudni az elbaltázott kerületi parkolási botrányáról, aztán egy vaskos mellébeszéléssel próbálta elodázni az újabb fiaskót, majd a kerület irányíthatóságáról úgy nyilatkozott a baloldali többséget elolvasztó polgármester, hogy ez egy szép kerület! Nézzétek meg videónkat! Cigányt verni kisebb bűn a Győri Ítélőtábla érvelése szerint – A bíróságok morális állapotáról
A címet olvasócsalogatónak szántam, de tartalmilag igaz, le is írom, hogyan állapították meg ezt. Vezércikkem ugyanakkor többről szól. Arról, hogy a jelek szerint az elmúlt évtizedben sem sikerült kiirtani az erkölcsi züllöttséget, a szakmai alávalóságot és a társadalom igazságérzetének totális negligálását a magyar bírói karból. A győri ítészek totalitárius időket felidéző fajalgebrájáról lejjebb ejtek szót, kezdem avval, amiről Füssy Angéla írt tegnap: a végtelen csalódottsággal. Hogy Debrecenben, dr. Felegyiné dr. Szabó Ágnes bírói tanácsának ismét volt bátorsága szembe köpni egy egész országot. Hiszen a több mint 500 vállalkozó tönkretételének, esetenként halálba hajszolásának, közpénzmilliárdok eltüntetésének következménye a felmentés és nevetséges pénzbüntetés lett. És még ezeket akarja Brüsszel megvédeni az igazságügyi reformtól...