vezető
Csóti György a PS-nek: A kárpátaljai magyarság erős, ezt is túl fogja élni
Kötelességünk kiállni a kárpátaljai magyarság mellett, mint ahogy minden elcsatolt nemzetrész magyarsága mellett. Hangot kell adni az aggodalmainknak nemzetközi szinten, amit lehet, hogy az illetékesek betesznek a fiókba, de sokat számít, hogy súlyos sérelmeinket megismeri a nemzetközi közvélemény– mondta a PestiSrácok.hu-nak Csóti György. A Kisebbségi Jogvédő Intézet volt igazgatója, nemzetpolitikai szakértő, több mint három évtizede foglalkozik az elszakított területeken élő magyarok helyzetével, problémáival. Az Ukrajnában utóbbi hetekben történt események hatására nyílt levelet írt az ENSZ-nek, amelyet néhány nap alatt kilencszázan írtak alá. A nyílt levél arra kéri az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy állítsa meg a kárpátaljai magyarok ellen hosszú évek óta folyó kíméletlen és sokrétű hadjáratot, mely már kezdi kimeríteni a vértelen népírtás fogalmát. Nem tudta tartani a száját az Európai Néppárt, ezért lehet, hogy mégsem vesz részt Zelenszkij az EU-csúcson
Csütörtökön ülnek össze az Európai Unió állam-és kormányfői, amint sajtóinformációk szerint az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij is részt vesz. Legalábbis minden bizonnyal részt vett volna, ha nem kürtölik világgá érkezését. Most viszont, hogy mindenki tudja, hogy lehetséges az ukrán elnök megjelenése az Európai Parlamentben, a biztonsági kockázat miatt lehet, hogy mégsem látogat Strasbourgba. A Politico szerint az Európai Parlament és az Európai Néppárt szivárogtatása nem meglepő, hiszen az EU-s intézmények és képviselőcsoportok versengenek a reflektorfényért a közösségi médiában. Magyarán lehetséges, hogy az ukrán elnök látogatása néhány like miatt hiúsul meg. Miért tartja Ukrajna diplomáciai kényszerpályán Magyarországot? - Hat éve tart a generált gyűlölet, pedig Magyarország már bizonyította, jó szövetséges
Nyugati divat Magyarországot oroszbarátsággal vádolni, pedig, ha valaki figyelte az elmúlt évtized folyamatait, pontosan láthatja, Ukrajna az, amely mintegy hat év óta diplomáciai kényszerpályán tartja Magyarországot azzal, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség létezését a legelképesztőbb eszközökkel - például nyelvellenőrökkel - próbálja ellehetetleníteni. Míg korábbi cikkünkben azzal foglalkoztunk, milyen komoly és olykor egyedüli szövetségese volt hét éven keresztül Magyarország Ukrajnának a csatlakozási törekvések során, alábbiakban azt elemezzük, mikor és hogyan állt be az amúgy egyszerű eszközökkel feloltható diplomáciai ellentét, amelyhez annyira ragaszkodnak az ukránok, hogy már gyanús, hogy valamiért érdekük is.