vidéki emberek
A keserű epét köpő momentumos LMBTQ-felelős Putyin utolsó csatlósának nevezte Orbán Viktort – Hoppál Péter a Karanténvlogban
Szabó Gergő és vendégei a péntek esti Karanténvlogban ismét jókat nevettek és közben ki is dühöngték magukat, hiszen az ellenzék ezen a héten is bőven adott muníciót a srácoknak. Dezse Balázs és Szalai Szilárd most is a fedélzeten voltak, a vendég pedig Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő, miniszteri biztos volt. A srácok először a politikus szűkebb pátriájáról, Baranya megyéről és a választás esélyeiről beszélgettek; szóba került a szocialistáktól a DK-ba átmasírozó Szakács László, az ellenzék helyi jelöltje, aki Gyurcsány kiszolgálójaként a devizahitelesek sanyarú sorsáért ugyancsak felelős volt, most azonban kommunista módon pont ő szólal fel az érdekükben. A Karanténvlog Buzinkay Györggyel, a Momentum LMBTQ-felelősével is foglalkozott, aki Putyin utolsó csatlósaként emlegette Magyarországot, ostoba és agresszív hazugságokkal terhelve a magyar emberek fülét és lelkét. Természetesen nem maradhatott ki a Kapitány sem, a napi szinten saját magát alázó Márki-Zay Péter sem, aki szerint nem voltak fiatalok a Békemeneten, emellett pedig folyamatos önellentmondásokba keveredett újabb zavaros beszédében. Végül Jakab Péter húzta le a rolót saját maga előtt, aki szerint a vidéki emberek kiröhögik a Fideszt. Mi viszont Jakab Pétert nevettük ki, aki természetesen nem tudott válaszolni a Jobbik alelnökének karlendítős performanszára, cserében inkább a Fideszt szélsőségesezte le primitív és kisstílű módon. Nézzétek most is a Karantént! Jakab Péter el sem pirult, amikor kimondta: szerinte a vidéki emberek kiröhögik a Fideszt! (Karanténvlog)
A március 15-i Békemenet fontosságát talán majd később érthetjük meg, április 3-át követően, az viszont mindenki számára látható volt, hogy egy mintegy félmilliós tömeg kulturáltan és együtt lélegezve vonult hosszan, békésen a Kossuth térre. A Karanténvlog ezt a társaságot ellenpontozta a magát elfogadónak és liberálisnak nevező, szavakban Szeretetországot építő, ám tetteiben lámpavasat, börtönt kívánó agresszív baloldali tömeggel. Kollégáink Márki-Zay Péterék hergelőtalálkozójára látogattak, ahol lökdösés, fenyegetés volt az osztályrészük, mi pedig bemutatjuk a különbséget. Nagy szeretettel mutatjuk be nektek Buzinkay Györgyöt is, aki saját magát női zenekarok énekeseire szereti rámontírozni, miközben az ellenzék LMBTQ-felelősének is kikiáltották, de amikor politikáról igyekszik beszélni, akkor bődületes ostobaságok és hazugságok jönnek ki a száján. Most sem volt ez másképp, a Karantén pedig lecsapott rá. Itt lesz természetesen a Messiás is, hiszen Márki-Zay Péter napi rendszerességgel alázza meg magát újabb és újabb hazugságaival, a Szeretetország pedig ezekből a kamupanelekből és gyűlölködésből áll továbbra is. Márki-Zay szerint a Békemeneten nem voltak fiatalok, hiszen azok az ellenzéki megemlékezést választották. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után