Pesti Srácok

videó

Pogrányi Lovas Miklós: Az amerikai liberálisok egy ideje már a neomarxisták hangján beszélnek, de Amerikának szüksége van a keresztény karakterre – Mi kérdezünk

Ps TV 2024 február 7.
A Mi kérdezünk vendége Pogrányi Lovas Miklós, az Alapjogokért Központ vezető kutatója volt, akivel a republikánus–demokrata szembenállásról és az eszmerendszerek változásairól beszélgettünk. Szóba került a republikánusok belső felosztása, a neokonok ártalmas szerepe és természetesen Donald Trump megjelenése a politikában, amely forradalmi változásokat hozott a párt és holdudvara számára. Trump egységesítette a republikánus szavazóbázist és tábort, háttérbe szorította a neokonokat, és valóban elérte az amerikai társadalmat, az ő hangjukon szólt. Pogrányi Lovas Miklós részletesen beszélt az utóbbi évtizedek pártokat átformáló eseményeiről, a szavazóbázisok erősítéséről, megtartásáról, vagy átstrukturálásáról és az egyre élesebb szembenállásról, valamint különbségekről. A vezető kutató rávilágított arra is, hogy van-e esély arra, hogy egy harmadik párt is tényezővé váljon az Egyesült Államokban. Természetesen nem maradhatott ki a demokraták szélsőbaloldali fordulata sem: a párt erjedése és elvtelensége, valamint Barack Obama sorsfordító hibái is terítékre kerültek. A beszélgetés során a libertárius eszmerendszer és párt is figyelmet kapott, de a demokrata balszárnyat képviselő Bernie Sanders és Alexandria Ocasio-Cortez káros, szélsőbaloldali térnyeréséről is beszélt az Alapjogokért Központ vezető kutatója. Nézzétek meg a beszélgetést, megéri!
Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.