Pesti Srácok

videó

A baloldal már a beszélgetés előtt kijelentette, hogy aki egyáltalán meg meri nézni Tucker Carlson Putyin-interjúját, az csak putyinista lehet – Karanténvlog

Ps TV 2024 február 12.
Több fajsúlyos témát is kibeszélt a Karanténvlog legutóbbi adásában Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs, a múlt pénteki felvételen szóba került Novák Katalin kegyelmi ügye, ebben az időpontban még nem lehetett tudni, hogy a köztársasági elnök lemond, a felelősségvállalásról azonban természetesen szó esett. Ezen kívül Tucker Carlson nagyinterjúját vesézték ki a srácok, hiszen Vlagyimir Putyinnal mintegy két órát beszélgetett a Fox News korábbi sztárműsorvezetője. A nemzetközi baloldal már az interjú előtt tudni vélte, hogy elfogadhatatlan a beszélgetés hangneme és tartalma, sőt Tucker Carlsont szankciókkal fenyegették, amiért meg merte kérdezni Putyint és kíváncsi volt az ő véleményére is. Tehát, aki egyáltalán meg merte nézni a beszélgetést, biztos, hogy a béke ellensége és putyinista barbár a baloldal szerint. A véleményszabadság, sőt, már a gondolkodás szabadsága is büntetendő a woke-őrület jegyében. Végül Gyöngyösi Márton, a Jobbik antiszemita kijelentéseket tevő elnöke is terítékre került, aki a csillagot is letagadja az égről, de közben nem sül le a képéről a bőr akkor, amikor a nagy beismerést és megtérést követően is cionista bérencnek nevezte Orbán Viktort.

A kegyelmi ügy tanulsága: mi mindig vállaljunk felelősséget, de ne legyünk birkák, és ne az erkölcsi nullák oktassanak ki bennünket – Karanténvlog

Ps TV 2024 február 11.
A Karanténvlog csütörtöki felvételén is foglalkoztunk már Novák Katalin kegyelmi ügyével, azonban akkor még nem tudtuk, hogy a köztársasági elnök lemond hivatalából, ez azonban a tegnapi nap folyamán megtörtént. Már csütörtökön arról beszéltünk, hogy felelősséget kell vállalni, de leszögeztük, hogy erkölcsi kérdésekben ne a nihilista baloldal, főleg ne a Gyurcsány-szekta oktasson ki bennünket. Legyünk becsületesek, egyenesek, ne térjünk le az útról, vagy ha ez megtörténik, vállaljuk a felelősséget, de birkák se legyünk. Novák Katalin lemondása felvet még kérdéseket, felelőseket, de Kálmán Olga, Jakab Péter vagy Gréczy Zsolt ne oktasson senkit. A baloldal már ott tart, hogy Orbán Viktornak is le kell mondania, ebből látszik a kicsinyes politikai motivációjuk, hiszen nem a gyermekek és nem az erkölcs érdekli őket, csupán az, hogy a negatívba hajló népszerűségeket kozmetikázzák. A Karantén ezen kívül foglalkozik a másik nagy baloldali erkölcsprédikátor, az antiszemita kijelentésekkel megvillanó Gyöngyösi Márton köpönyegforgatásával is, hiszen a többször nagyon komolyan megváltozó és megtérő Jobbik-elnök ismét lebukott, mert előkerült egy levelezés, amiben cionista bérencnek nevezi Orbán Viktort. Tartsatok most is velünk!
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.