videó
Eljött a végjáték a Fenyő-gyilkosság ügyében: egy hét múlva ítéletet hirdet Póta Péter bíró (videó)
Négy nappal a Fenyő-gyilkosság 26. évfordulója előtt, jövő héten csütörtökön hirdet ítéletet Póta Péter bíró a '90-es évek politikával is keresztül-kasul átszőtt, legnagyobb nyilvánosságot kapott emberölése ügyében. Csütörtökön megtudjuk, hogy a Fővárosi Törvényszéken bizonyítottnak találták-e a vádakat. Az ügyészség szerint Gyárfás Tamás előbb Tasnádi Pétert bízta meg Fenyő János megöletésével, majd Portik Tamást. A vádhatóság szerint Portik Jozef Roháčcsal meg is ölette Gyárfás gazdasági ellenfelét. A per során a bíróság 56 tanút hallhatott meg; egyikük sem támasztotta alá Gyárfás Tamás bűnösségét. Portik Tamás perújítása azonban tele van terhelő tanúkkal.Azonosították a lelőtt orosz szállító roncsai között talált holttesteket
Az amerikai Patriot rendszer MIM–104A típusú irányított légvédelmi rakétáját használta az ukrán hadifoglyokat szállító orosz Il–76-os repülőgép lelövésére az ukrán hadsereg – foglalt állást csütörtökön az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). A közlemény szerint genetikai minták, és a kevés, de épségben megmaradt azonosító dokumentum alapján beazonosították a roncsok között talált holttesteket.Szijjártó: Meg kell akadályozni a közel-keleti konfliktus eszkalációját (Videó)
Szijjártó Péter Bejrútból jelentkezett be közösségi oldalán, ahol Libanon kulcsfontosságó szerepét hangsúlyozta a közel-keleti konfliktus eszkalációjának megakadályozásában.Lángokban áll Brüsszel – Gumilövedékkel lőttek a gazdatüntetés résztvevőire a rendőrök (Videó!)
Nyugat-Európát eluralták a gazdatüntetések: a lengyel, német, és francia farmerek mellett már a belgák is traktorra pattantak és bevették az Európai Unió "fővárosát". Brüsszelben azonban egyáltalán nem beszélhetünk csendes demonstrációkról, hiszen a tüntetők összecsaptak az EU-csúcs idejére kivezényelt rohamrendőrökkel, akik egyes beszámolók szerint gumilövedéket is bevetettek a tüntetők megfékezésére. Közben Ursula von der Leyen az X-en arról írt, hogy a gazdák adminisztratív terheinek csökkentésén dolgoznak és számíthatnak európai támogatásra is. Úgy tűnik azonban, hogy mindez nem volt elegendő ahhoz, hogy csillapodjanak a kedélyek: egyre több országban forronganak a kialakult helyzet miatt a gazdák.Orbán Viktor: A magyarok pénzét nem adhatják az ukránoknak!
Kiharcoltuk – írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán az egyezség megszületése után. A csütörtöki EU-csúcs és a kormányfő bejelentése kapcsán Orbán Balázs pedig úgy fogalmazott: Brüsszel továbbra is háborús lázban ég, a brüsszeli vezetők elvakultan menetelnek a fegyveres konfliktusba.GEOrgPOLITIKA – Brüsszel igazi arca: megzsarolni Orbánt, támogatni az ukránokat
„Megzsarolni Orbánt, nyomás alá helyezni Orbánt, megvonni Magyarország szavazati jogát, visszatartani pénzeket, hogy tönkremenjen a magyar gazdaság, leszámolni a kis diktátorral, a korrupció európai bajnoka, politikai ámokfutó...” – hogy csak a leggusztustalanabbakat idézzem az annyira demokratikus nyugati országok mai sajtójából.Szénával borították a Champs-Élysées-t, az autópályát pedig felszántották a francia gazdák – A szakszervezetek a blokádok feloldására szólították fel a tüntetőket
Berlin után Párizst is fenyegetik az európai gazdatüntetések. Franciaországban a demonstrálók lényegesen "dühösebben" mentek neki a kormánynak. A főváros felé vezető utakat több ponton felszántották, Párizsba érve pedig szénával borították a Champs-Élysées-t.Megvan a jogerős ítélet a Szeviép-perben: bűnös! (videóval)
Jogerős ítéletében csődbűncselekmény elkövetésében bűnösnek mondta ki a Debreceni Ítélőtábla a harmadrendű vádlottat. P. Lászlónak 3 millió forint pénzbüntetést és 100 ezer forint bűnügyi költséget meg kell megfizetnie. Ezzel a harmadfokon eljáró táblabíróság a Debreceni Törvényszék felmentő ítéletét megváltoztatta. A tanácsvezető bíró kiemelte, hogy az ítélet jogerőre emelkedésével megnyílik az út a polgári igények érvényesítésének lehetősége előtt.Szijjártó Péter: a világnak mindent meg kell tennie a közel-keleti eszkaláció megelőzése érdekében
A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie a közel-keleti fegyveres konfliktus eszkalációjának megakadályozása érdekében, egy izraeli–libanoni háború kitörése ugyanis lángba boríthatná a térséget – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Bejrútban.Ajánljuk még

















