videó
Kocsmai igazságok – Az ellenzék külpolitikai elképzeléseit vagy óvodások, vagy az amerikai nagykövetség hozta össze
Minden kormány felelős ellenzékre vágyik, vagy olyan teljesen fogalmatlan ámokfutókra, mint amilyen a magyar ellenzék. Az Országgyűlésben végül is lehet a kormányzat külpolitikai elképzeléseit ütköztetni az ellenzék ötleteivel, tehát össszemérhetjük a kettőt, mint ahogy ez tegnap is megtörtént. A kormányzat megpróbál mindenkivel jóban lenni, "párbeszédben maradni", kereskedni, mert ez a magyar érdek. Az ellenzék megelégszik azzal, hogy egyszerre ellenez mindent, amit a kormány csinál (a külpolitikában is), másrészt számonkéri azt, amit az amerikai követségen meg Brüsszelben parancsba adnak neki. És feltehetőleg valamelyik belpesti óvoda kiscsoportosaitól is kér tanácsot az ügyben. Sajnos mi nem tudjuk meg így soha, hogy a marhaságokat, amely egyszerre veszélyesek a magyar emberek biztonságára és jólétére, ki is javasolja a DK-s és momentumos képviselőknek. A Mi Hazánk sem egy külön kategória: pont olyan baromságokat hozott fel a párt elnöke, mint amelyek a liberális ellenzékiektől volt hallhatók. Ezúton is értesítjük az ellenzéket, hogy a világ bonyolult, ezt még a kocsmában is tudják. Szalai Szilárd és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. GEOrgPOLITIKA – Magyar katonák mennek Csádba
A magyar honvédek nagyon fontos stabilizáló feladatokat fognak ellátni az afrikai országban. Csád olyan államokkal szomszédos, mint Szudán, ahol jelen pillanatban polgárháború dúl, Nigéria, ahol komoly problémákat okoz a Boko Haram (Bűnös Nyugat) nevű terrorszervezet, a Közép-Afrikai Köztársaság, ahol szintén polgárháborús állapotok uralkodnak, Niger, ahol szintén dzsihadista csoportok hurcolnak el gyermekeket gyerekkatonának vagy lányokat szexrabszolgának, Kamerun, ahonnan migránsok indulnak el Európába, és végül ott van északi szomszédja, Líbia, ahol embercsempész szervezetek várják, hogy lélekvesztőkön Európába küldjék a migránsokat. Mivel az embercsempészetből már ugyanakkora haszonra lehet szert tenni, mint a drogkereskedelemből, egyre több bűnszervezet foglalkozik migránsok toborzásával és szállításával. '56 legelfeledettebb áldozatai – Honi felderítés (Videó)
Az 1956-os szabadságharcra budapesti eseménysorként tekintünk; lassan szivárog be a köztudatba, hogy a vidéki városokban is komoly dolgok történtek. Még kevésbé ismert, hogy az elszakított országrészekben is van története '56-nak. Annak ellenére, hogy ez az egyetlen olyan nemzeti ünnepünk, amely csonkamagyarországi eseményhez kötődik, és emiatt nem övezi ma olyan kultusz a külhoni magyarok körében, mint március 15-ét vagy augusztus 20-át, a magyarországi történések a határokon túl is rezonáltak, elsősorban Erdélyben volt visszhangjuk. Olyan fiatalok is voltak, akik nekivágtak az útnak Magyarország felé, hogy harcolhassanak a kommunista diktatúra ellen. Az ő főellenségüknek azonban nem a magyarországi, hanem a román kommunista hatalom bizonyult. Románia ugyanis minden tekintetben meglátta a lehetőséget a magyar népfelkelésben: belpolitikailag még szorosabbra húzhatta a soviniszta terrort az amúgy is gyűlölt magyar lakosságával szemben, szokásosan ügyes és gátlástalan külpolitikai helyezkedésével pedig ekkor vívta ki a nagyobb mozgásterét a kommunista blokkon belül. Az '56-os erdélyi eseményeket és a román megtorlás áldozatait Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum történésze mutatta be a Honi felderítés nyilvános felvételén. Különvélemény – Gyűlöletbeszédnek minősíti a TikTok, ha védelmedbe veszed Magyarországot
Sokáig a TikTok számított a legkevésbé cenzúrázott közösségi média platformnak, ami részben továbbra is helytálló. Részben! Hiszen a platform szabad utat ad öngyilkos kihívásoknak, más népek eltörlésére irányuló bátorításnak, egymásnak való alpári üzengetéseknek, de kiállni Magyarország mellett, ha mások szidalmazzák, na, azt nem lehet. Az már gyűlöletbeszéd. Legalábbis a TikTok szerint. Hogy mi mit gondolunk a témáról, azt pedig megtudhatod, ha megnézed a Különvélemény legújabb epizódját.