Pesti Srácok

'56 legelfeledettebb áldozatai – Honi felderítés (Videó)

Az 1956-os szabadságharcra budapesti eseménysorként tekintünk; lassan szivárog be a köztudatba, hogy a vidéki városokban is komoly dolgok történtek. Még kevésbé ismert, hogy az elszakított országrészekben is van története '56-nak. Annak ellenére, hogy ez az egyetlen olyan nemzeti ünnepünk, amely csonkamagyarországi eseményhez kötődik, és emiatt nem övezi ma olyan kultusz a külhoni magyarok körében, mint március 15-ét vagy augusztus 20-át, a magyarországi történések a határokon túl is rezonáltak, elsősorban Erdélyben volt visszhangjuk. Olyan fiatalok is voltak, akik nekivágtak az útnak Magyarország felé, hogy harcolhassanak a kommunista diktatúra ellen. Az ő főellenségüknek azonban nem a magyarországi, hanem a román kommunista hatalom bizonyult. Románia ugyanis minden tekintetben meglátta a lehetőséget a magyar népfelkelésben: belpolitikailag még szorosabbra húzhatta a soviniszta terrort az amúgy is gyűlölt magyar lakosságával szemben, szokásosan ügyes és gátlástalan külpolitikai helyezkedésével pedig ekkor vívta ki a nagyobb mozgásterét a kommunista blokkon belül. Az '56-os erdélyi eseményeket és a román megtorlás áldozatait Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum történésze mutatta be a Honi felderítés nyilvános felvételén.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.