videó
A világűrben is fontos, hogy transznemű, vagy genderfluid-e az ember... – Dezse Vű
Megjelent a játékvilág új nagy durranása, a Starfield. Aki nem szokott játszani, az azt hiheti, hogy ez nem érdekli, de fontos, hogy szülők is figyeljenek: megmutatom, hogyan csempészik bele a gyerekek mindennapjaiba a genderpropagandát. A játék megjelenése előtt nagyon reménykedtünk benne, hogy ezúttal nem fogják a világűrbe is becsempészni a transzneműeket. Hát, becsempészték. Mert nem mindegy ezek szerint, hogy a világűr egyik holdján épp genderfluid vagy nem bináris-e az ember. Emellett persze beszélünk másról is, például arról, hogy milyen az, amikor kínaiként nem vásárolhatsz egy boltban, mert nincsen elég social credited. Ja, és megmutatom, hogyan fenyegették meg az ukránok az egész világot – igen, azok az ukránok, akiknek az összes pénzünket adjuk.Folyamatosan érkeznek Lampedusa szigetére az illegális bevándorlók (Videók!)
Továbbra is érkeznek Lampedusa szigetére az illegális bevándorlókat szállító hajók és csónakok. Szombaton eddig három hajó érkezett a szigetre 121 személlyel a fedélzetén. Pénteken 527-en szálltak partra 15 hajóról. A héten összesen több mint 10 ezren érkeztek a 6300 lakosú Lampedusa szigetére. Csak kedden és szerdán mintegy hétezren érkeztek csónakokkal Észak-Afrikából Filippo Mannino polgármester tájékoztatása alapján. Szombaton 400 személyt szállítanak át Szicíliába. Idén eddig csaknem 126 ezer migráns érte el az olasz partokat, majdnem kétszer annyi, mint 2022 azonos időszakában.Hollik István szerint Gyurcsány Ferenc megtette a beismerő vallomását
Gyurcsány Ferenc nemrég adott interjút, amelyben azt állította, hogy ő bizony két hét alatt megszerzi a 22 milliárd eurónyi uniós forrást. Az elsőre vonzónak tűnő, de nyilvánvalóan nagyzoló mondat egy beismerő vallomás – állapította meg Facebook-videójában Hollik István.Öt perc – A liberális politikus akkor sem korrupt, ha pénzt fogad el
Joe Biden ellen elindulhat az impeachment-eljárás. A feltételes mód annak szól, hogy még mindig nem találtak közvetlen bizonyítékot arra, hogy Bidennek tevékeny része lett volna fia homályos üzelmeiben. Amennyiben azonban a nyomozás sikerrel jár, akár el is köszönhet az elnöki széktől Biden. A balliberális sajtó is megneszelte ezt, és rögtön az elnök mosdatásába kezdett, ezért a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében mi összeszedtük, hogy pontosan miért is lett forró a talaj Biden alatt.Meloni rendkívüli intézkedéseket jelentett be az illegális migráció megállítására
Az Olaszországba illegálisan belépő migránsok feltartóztatását, ellenőrzött táborokban elhelyezését és kiutasítását jelentette be Giorgia Meloni miniszterelnök, aki péntek este közölt videoüzenetében európai tengeri misszió elindítását kérte az észak-afrikai indulások leállítására.Novák Katalin: Magyarországnak sok barátja van a nagyvilágban (Videó)
A budapesti demográfiai csúcsra Magyarországra sereglettek a családpárti erők öt kontinens 60 országából – írta az államfő.Lampedusa elesett, elárasztották a migránsok az olasz szigetet (Videó)
Az olaszországi Lampedusa szigetén vaskerítéssel körbevett központból folyamatosan szöknek ki a migránsok. A rendfenntartók jelenlétében másznak át a kerítésen és szélednek szét a szigeten. A helyiek beszámolóiból kiderül, hogy a befogadóközpont területét elhagyó bevándorlók a sziget utcáin térdre esve könyörögtek élelmiszerért, írja a Magyar Nemzet.„Álomból valóság lett" - Új egészségügyi központ nyílt Budakeszin
Nagy várakozással tekintettek a budakesziek arra, hogy megépüljön az új egészségközpont. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az átadón kiemelte: átlagosan negyven százalékkal növeli a helyi szakrendelési kapacitásokat a 311 millió forint kormányzati forrásból épült egészségház. Az intézmény átadóján elhangzott, hogy azért építették meg az új központot, hogy a Buda környékiek minél előbb kapjanak megfelelőorvosi ellátást.Megtörve bár, de fogyva is – Hidat foglalnak a tanárnak kinevezett ellenzékiek (Videó+Galéria)
Eredetileg háromnegyed 5-kor buktatták volna meg a Margit híd elfoglalásával Orbán Viktort az oktatásra vágyó diákok, illetve a nem is létező, de mégis tüntető tanárok. Ehelyett 17 óra után is zajlott az erőgyűjtés, ami után aztán tényleg kalap-kabát az egész kabinetnek. A forradalmat, amely egy közepes vidéki község falunapjához érdemes mérni, élőben közvetíti a PestiSrácok.Ajánljuk még
















