videó
A demagóg Gyurcsány-szekta szerint a magyar embereknek már kenyérre sem maradt pénze (Karanténvlog)
Az e heti Karanténvlogban kicsit felelevenítettük Tucker Carlson Orbán Viktorral készített interjúját, hiszen látható, hogy mekkora érdeklődésre tartott számot: most már 127 milliós nézettséget hozott a beszélgetés. Ez megmutatja azt is, hogy a jobboldalnak milyen fontos használnia a médiát, milyen fontos határozottan elmondani a gondolatait, azt, hogy milyen világot szeretne, szemben a zsákutcában ténfergő, de igen agresszív baloldali és liberális irányvonallal. Természetesen nem maradhattak ki a saját nemzetük vérét szívó gyurcsányisták sem, akik az inflációval kapcsolatosan hazudtak egy bődületeset, vagy ennyire nem értik, hogy mi zajlik körülöttük. Igaz, ezt már bizonyították 2010 előtt, amikor csődbe vitték az országot, azonban most sem hagyják abba a károkozást. A Momentum egyik észkombájnja is akcióba lendült, aki a Belügyminisztérium előtt rajzolgatott ötletek híján, mert a romboláshoz nem kell túl nagy képzelőerő, dolgozni meg nem szeretnek és nem is tudnak. Végül a hivatásos szélsőbaloldali bajkeverő, Vajda Zoltán próbált bohóckodni egyet, de ismét sikerült saját magát megkavarni. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára. Az igazság az ukránosított magyar iskoláról – The Fair Right (videó)
Kárpátalján ismét megtámadtak egy magyar iskolát. Szerencsére persze nem fizikailag, hanem kulturálisan, amihez az ukrán állam jogi hátteret is biztosít, de minimum szemet huny fölötte. Ukránosítás helyett azonban helyesebb, ha azt mondjuk: magyartalanítás. A kettő között óriási a különbség. Természetesen egyik sem pozitív a kárpátaljai magyarok szempontjából, de ukránosításról akkor beszélhetnénk, ha ukrán tantárgyakkal, motívumokkal és egyéb ukránsággal tarkították volna a Sztálin alatt is magyarul működő munkácsi iskolát, azonban nem ez történt. Ehelyett a ruszin, orosz és esetenként magyar felmenőkkel rendelkező kárpátaljai "fajukránok" elkezdték germán mintára magyartalanítani Munkács utolsó magyar iskoláját. Indoklás nélkül leváltották a korábbi igazgatót, majd egy korábban említett "fajukrán" hölgyet tettek a helyére, akit annyira érdekel a magyarság, mint egy gyalogsági bakancsot a hangyaboly menetelés közben. A részletekért nézzétek meg a teljes videót! Öt perc – Merjünk kicsik lenni, ahhoz nem kell nekünk reptér!
Ismét sikerült tigrisbukfencre kényszeríteni a formállogikát, hiszen a Híres Baloldali Szakértők™ (és Feri) megszakértették, hogy egy szuverén országnak semmi szüksége arra, hogy saját, egyébként profitábilis fővárosi nemzetközi repülőtere legyen. Mert ugye minek? Főleg akkor, ha ez az ország Magyarország. Nem meglepő ez a hozzászólás, hiszen annak idején éppen a fent említett személyi kör volt a felelős a Liszt Ferenc repülőtér elherdálásáért, most azonban – éppen "áldásos" működésüknek köszönhetően – már éppen semmi közük a nemzetgazdasági stratégiai ágazatok fejlesztéséhez. Ennek következtében pedig jó okunk van bizakodni abban, hogy a tárgyalások sikerrel járnak, miután a magyar állam hivatalos ajánlatot tett a reptér 51 százalékának visszavásárlására. Sebastian Kurz a PestiSrácoknak: Továbbra is vallom, hogy az illegális migráció tönkreteszi Európát!
„Én pusztán jó intézkedéseket szerettem volna elérni, olyanokat, amelyek az országom hasznára válnak. Ezért küzdöttünk az illegális migráció ellen, csakúgy, mint az eladósodás ellen, a reformokért, a családok megerősítéséért. Továbbra is meggyőződésem, hogy a féktelen illegális migráció hatalmas problémát okoz Európának. Az államoknak igenis meg kell határozniuk, hogy kit engednek be és kit nem” – mondta a PestiSrácok.hu-nak Sebastian Kurz, Ausztria korábbi kétszeres kancellárja, üzletember Bécsben, a róla szóló portréfilm bemutatója után.