Pesti Srácok

Joe Biden: "Én csak utasításokat követek" – és le is némították Biden mikrofonját (Videó)

Évek óta nézzük a különböző szomorú képsorokat Joe Bidenről, és egyetlen gondolkodásra képes emberi lény sem gondolhatja komolyan azt, hogy ez az ember vezeti a világ (még) legnagyobb szuperhatalmát, ahogy azt sem, hogy valóban ő lenne az Egyesült Államok hadseregének főparancsnoka. Mindezt azért nem hisszük el, mert akkor a világ nagy bajban lenne, ha viszont nem hisszük el, akkor mennyire tarthatjuk az USA-t egy demokratikus jogállamnak, miközben a”demokratikusan” megválasztott vezetőjük valójában csak egy báb? Ha lenne valaki, aki nem akar mindezen elgondolkodni, ezért inkább megpróbálja elhinni, hogy Biden a főnök, akkor érdemes megnézni, amint Vietnamban az öreg Joe durván elszólta magát.

Szóval Joe Biden Vietnamba látogatott, ahol beszédet is mondott. A dolog apropója az volt, hogy az USA elnöke a G20-as csúcsra, a húsz legnagyobb, fejlett és feltörekvő gazdaságát tömörítő csoport vezetőinek kétnapos csúcstalálkozójára érkezett Indiába. A történetben a csavar, hogy két kulcsfontosságú “játékos”, Putyin és Hszi Csin-ping nem vett részt, ami elég beszédes, de erről majd talán máskor.

Joe Biden a találkozó után tett egy kitérőt Vietnamba, ahol Hanoiban a néphez is szólt egy kicsit, és valóban minden fontosat elmondott, amit bárki tudni akarhat, hiszen egy adott ponton a következőt találta mondani:

PestiSracok facebook image

– vallotta be gyermeki őszinteséggel Biden.

Nyilván ezen senki nincs meglepődve, korábban már nyílt témává vált az elnök tehetetlensége, amikor napvilágot látott az a történet a súgókártyákról, amelyeken konkrét utasításokat adtak azzal kapcsolatban Bidennek, hogy mikor mire mit mondjon, mennyit beszéljen, mikor üljön le és egyébként is hol van.

Biden egyébként egyéb “poénokat” is eldurrogtatott a Vietnami találkozón: arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem beszélt a kínai vezetővel Biden a következőt mondta:

– reagálta.

Ezek után egyébként megpróbálták lehúzni Joe Biden hangját, illetve gyorsan le is zárták a sajtótájékoztatót, bizonyítva ezzel az elhangzottakat.

És akkor jöjjön még egy gyöngyszem: egy klímaváltozással kapcsolatos kérdésre Biden egy viccel próbált reagálni, amit lehet, hogy csak mi magyarok nem értünk, de ha így van, akkor sem feltétlenül releváns válasz a feltett kérdésre. Így hangzik:

– mondta Biden.

Mindeközben Biden számai brutálisan zuhannak: jelenleg Az amerikaiak 73 %-a szerint túl öreg a második ciklushoz.

A Wall Street Journal augusztus 24-30-án készült közvélemény-kutatása azt mutatja, hogy a megkérdezett 1500 válaszadó mindössze 36 százaléka gondolja úgy, hogy Biden mentálisan alkalmas a hivatalra.

New York Post, Daily Mail; Fotó: MTI/EPA pool/Luong Thai Linh

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.