videó
Meg vagyunk mentve: Gyurcsány megígérte, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét (Karanténvlog)
Az egyik legszánalmasabb Fővárosi Közgyűlésén jártunk szerdán, ahol a baloldali politikusok úgy menekültek előlünk és a kellemetlen mikroadományokat firtató kérdések elől, mint ördög a szenteltvíztartótól. Természetesen a válaszok semmitmondóak voltak, a mindenhez is értő polihisztorok most szerényen a háttérbe vonultak és csodálkoztak, hogy mi is a kérdés. A Karantén visszaidézte Karácsony Gergely egy rendkívül pimasz mondatát is, hiszen a főpolgármester nyeglén kijelentette, hogy úgyis megnyeri jövőre a választást. Ezen kívül foglalkoztunk Molnár Csabával, a DK egyik legvisszataszítóbb hazaárulójával is, aki ismét lukat beszélt a hasunkba Gyurcsány Ferenc magyar hangjaként, mi másról böffentve, mint a kormány által elhozott apokalipszisról. Ezt a világvégét meglepő módon csak a kipróbált, minden problémát makulátlanul megoldó Gyurcsány-Dobrev páros tudja kiküszöbölni, a válságmenedzselés ugyanis a legjobb referenciájuk. Végül maga a baloldal ura, Gyurcsány Ferenc is szerepet kap a Karanténban, aki néhány nyugdíjas előtt tett ígéretet sztentori hangon, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét. Ő már csak tudja, hogy lehet odáig süllyedni. Nézzétek a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!Hunter Biden és az eltűnt tengeralattjáró – Hardcore Hobbista
A tengerbe merülni nem játék. Ezzel nagyjából mindenki tisztában van, de a sajtóban felröppent információk alapján a közelmúltban a Titanicnál tragikus balesetet szenvedett tengeralattjáró építői annyira mégse voltak. Ezért építhettek bele játékkonzoltól a gyenge minőségű kompozit anyagokig és a csak 1300 méterig szavatolt plexiig mindent. Ráadásul az 50-es fehér férfi mérnökök se voltak túl izgalmasak nekik, ezért a bárki mást preferálták a céghez való felvételikor. Hogy ez azért nem a világ végének kezdete, és régebben is történtek hasonlók, azt néhány megnyugtató példával szemléltetjük. A világ óceánjai viszont már régebben is be voltak mikrofonozva, így abban semmi újdonság nincs, hogy az amerikai vezetés azonnal tudta, mi történt a tengeralattjáróval. Hogy kiért várt mégis négy napot ennek nyilvánosságra hozatalával, és egészen véletlenül miért ő a jelenlegi elnök, Joe Biden kisfia, azt az adásból megtudjátok. A második részben Vukics Ferenc, katonai szakértővel végre hosszasabban is átbeszélhettük a közelmúlt orosz-ukrán eseményeit, a Prigozsin-puccstól az ukrajnai seregeknél teljesen ismeretlen napszimbólumokig.King Kong is bekapcsolódott a francia felfordulásba (VIDEÓ!)
Tegnap este úgy döntöttek a „francia tüntetők”, hogy kiszabadítják az állatokat az állatkertből, ennek eredményeképpen pedig gorillák, zebrák, kecskék, de még egy elefánt is sétálgatott a francia utcákon.Öt perc – Karácsony öngyilkos WC-t csinált a rakpartból (Videó)
Karácsony Gergely félmilliárd forinttal – vagy euróval és fonttal – nem tud elszámolni, azonban van ennél fontosabb feladata is egy főpolgármesternek, így minden rendben. A főpolgármester ugyanis ismét "rizortot" csinált a rakpartból, amit ezúttal megspékelt: öngyilkos mosdókkal szerelte fel a négysávos utat, amelybe a belépés ugyan– a Blaha Lujza téri társával ellentétben díjtalan– a kilépés azonban bizonytalan. Kilépve ugyanis egyből a négysávoson(!) találjuk magunkat. Ha már öngyilkos ötletekről van szó, akkor említhetnénk Szurovikin vezérezredes csatlakozását Prigozsin hamvában holt lázadásához, ami újabb Karácsony-wc-díjas ötlet.Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.Tudtátok, hogy már mind meghaltatok, csak már elmúlt? – The Right Brothers
A '80-as évek óta tulajdonképpen ötévente kihal az emberiség. Ennek oka általában a globális felmelegedés okozta éghajlatváltozás, de volt már földönkívüli invázió, sőt, talán Orbán Viktor miatt is többször kipusztult a bolygó. Majdnem legalábbis, de már elmúlt. A Right Brothersben megfejtettük a folyamatos vészmadárkodás titkát, és megnéztük, hogy milyen jövendölések járnak le éppen mostanában, és mi vár az emberiségre Greta Thunbergék szerint az elkövetkező öt évben. Megvizsgáltuk közelről a propagandamédia szerepet is, illetve azt, hogyan befolyásolta Donald kacsa a második világháború kimenetelét.GEOrgPOLITIKA – Letartóztatták Szurovikint?
A német köztévé, az ARD szerint az orosz hatóságok őrizetbe vették Szurovikin tábornokot, aki a különleges hadművelet helyettes parancsnoka volt. A hírt Moszkva még nem erősítette meg. Az ARD azt közölte, hogy a tábornok tudott Jevgenyij Prigozsin Wagner főnök lázadásáról.Mi kérdezünk – Gyurákovics Andrea: Ferencvárosban az összefogás csak papíron létezik
Gyurákovics Andrea, a Fidesz ferencvárosi frakcióvezetője szerint a IX. kerületben gyakorlatilag megszűnt az összefogás, miután az elvileg egymással koalícióban kormányzó baloldali pártok folyamatosan egymást alázzák a polgármester asszonnyal, ezzel együtt azonban van valami, ami még összetartja a baloldalt: a szétosztható konc. Az elvek pedig látványosan nem számítanak, ha az egyéni érdek mást diktál: ilyen Baranyi koreai kalandja, ahol olyan testvérvárosi kapcsolatot kívánt – az illetékes tanácsnok tudta nélkül – gründolni, amelynek egyik alapköve a színvonalas felsőoktatás, olyan egyetemek személyében, amelyek szoros együttműködésben vannak a Baranyi által üldözött Fudan Egyetemmel. Vagy a Telepy utcai iskola új sportcsarnoka, amelyet annak ellenére támad a polgármester, hogy a megvalósítás egy fillérjébe sem kerülne, azonban több száz kisiskolás sportolásának adna lehetőséget iskolaidőben. Úgy látszik, hogy az oktatás infrastrukturális feltételeinek jobbítása csak addig fontos, amíg a kormánnyal való szembenállásra lehet használni azt.Szalagátvágás helyett söröshordó-gurítás – Menczer Tamás formabontó útavatása Budakeszin (Videó)
Formabontó módon egy söröshordó végiggurításával avatták fel a Menczer Tamás országgyűlési választókörzetébe tartozó Budakeszin kormányzati forrásból megújult Makkosi utcát. A képviselő a nem mindennapi átadóról közösségi oldalán posztolt videót.Ajánljuk még

















