Pesti Srácok

Hunter Biden és az eltűnt tengeralattjáró – Hardcore Hobbista

A tengerbe merülni nem játék. Ezzel nagyjából mindenki tisztában van, de a sajtóban felröppent információk alapján a közelmúltban a Titanicnál tragikus balesetet szenvedett tengeralattjáró építői annyira mégse voltak. Ezért építhettek bele játékkonzoltól a gyenge minőségű kompozit anyagokig és a csak 1300 méterig szavatolt plexiig mindent. Ráadásul az 50-es fehér férfi mérnökök se voltak túl izgalmasak nekik, ezért a bárki mást preferálták a céghez való felvételikor. Hogy ez azért nem a világ végének kezdete, és régebben is történtek hasonlók, azt néhány megnyugtató példával szemléltetjük. A világ óceánjai viszont már régebben is be voltak mikrofonozva, így abban semmi újdonság nincs, hogy az amerikai vezetés azonnal tudta, mi történt a tengeralattjáróval. Hogy kiért várt mégis négy napot ennek nyilvánosságra hozatalával, és egészen véletlenül miért ő a jelenlegi elnök, Joe Biden kisfia, azt az adásból megtudjátok. A második részben Vukics Ferenc, katonai szakértővel végre hosszasabban is átbeszélhettük a közelmúlt orosz-ukrán eseményeit, a Prigozsin-puccstól az ukrajnai seregeknél teljesen ismeretlen napszimbólumokig.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.