videó
Szijjártó Péter: az idei év végéig az első tárgyalási fejezeteket meg kell nyitni Albániával (Videó!)
Fontos, hogy minden államnak azonos feltételeket kelljen teljesítenie az európai uniós csatlakozáshoz, ne legyenek gyorsítósávok, ehelyett világos és tisztességes szempontrendszerre van szükség - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiranában. A tárcavezető az albán kollégájával, Olta Xhackával folytatott tanácskozását követően arról számolt be, hogy európai integrációs együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek alapján Magyarország két szakértőt küld Albániába az "elfogadhatatlanul lassú" EU-csatlakozási folyamat gyorsítása érdekében.Divat lett öngyilkosságba segíteni az embereket Kanadában – Dezse Vű
Amerikában nem biztonságos fehérnek lenni. Erről árulkodnak legalábbis azok az internetre feltöltött videók, amelyeken a fehérek indokolatlan bántalmazásnak vannak kitéve. Az áldozatok között terhes nők, fiatal lányok is vannak, akiknek annyi a “bűnük”, hogy éppen ott voltak ahol. Mindeközben Kanadában legalizálták a gyilkosságot, amit eutanáziának neveztek el, de bárkin szívesen elvégzik, aki nem elégedett az életével, vagy csak simán rossz a kedve éppen. De meddig mehet el még az őrület? Mikor csapunk végre az asztalra?Orbán: A háborús helyzet minden korábbinál súlyosabb, közben a kötelező migránskvótáról szóló döntéssel a Soros-birodalom visszavágott (Videó)
A magyar álláspont az, hogy ennek a konfliktusnak nincs megoldása a harctéren, ezért vissza kell venni a katonáktól az események irányítását, jöjjön megint a diplomácia, tárgyaljanak a politikusok, legyen tűzszünet és közben induljanak meg a béketárgyalások - foglalta össze a Kossuth Rádiónak adott interjújában hazánk álláspontját Orbán Viktor. A miniszterelnök aggasztónak nevezte, hogy két atom nagyhatalom urán tartalmú lőszereket akar bevetni Magyarország szomszédjában. A kötelező migrációs kvóta kapcsán pedig kijelentette: "a németek csináljanak olyan migránspolitikát, amilyet akarnak, az az ő hazájuk, úgy kísérleteznek vele, ahogy jónak látják. Ez meg a mi hazánk, Nem akarunk vele kísérletezni!Kovács Zoltán sokkoló videót tett közzé a határainkat ostromló migránsokról
Miközben Brüsszelben betelepítési kvótát akarnak, a déli határnál sok migráns fegyverekkel, késekkel felszerelkezve próbál átjutni a határon. Őket is be kellene fogadnunk? – írja közösségi oldalán Kovács Zoltán államtitkár, aki sokkoló videót tett közzé a Twitteren a határainkat ostromló illegális bevándorlókról. A felvételen jól látható, hogy a migránsok közül többen felfegyverkezve próbálnak átjutni a határkerítésen, de akad, akinél gépfegyver, kés, vagy éppen machete van. Ha eddig nem volt egyértelmű az illegális migrációt pártoló uniós bizottságoknak, talán most szembesülnek azzal, hogy ezek az emberek bármit megtesznek annak érdekében, hogy bejussanak Európába. Ennek komoly akadálya a magyarok által épített határkerítés, amit még 2015-ben a kormány a migrációs hullám megállítására állított fel – és mentette meg vele az Európai Uniót a tömeges bevándorlás okozta problémáktól.Egy nemátalakító műtét után vége a normális életnek – The Right Brothers
Mivel a YouTube rendszeresen azzal fenyegetőzik, hogy demonetizálja, illetve letörli azokat a csatornákat, ahol a transzneműeket ócsárolják, ezért egyetlen megoldás maradt nekünk, konzervatívoknak: csakis az igazat mondjuk ezentúl a szivárványos közösségről. Ennek jegyében arról beszélgettünk, hogy mi történik egy fiatallal nemátalakító műtét után, mik azok a mentális tüntetek, amit a csonkítás utáni testképzavar okoz, illetve hogyan és mennyire szorul az illető élete végéig a gyógyszeripar támogatására.Kibeszéltük azokat az amerikai nagyvállalatokat is, akik egy ilyen beavatkozásra buzdítanak, miközben abban a Kínában gyártatják a termékeiket, ahol soha nem mernének a szivárványzászlóról még csak beszélni sem – ami, valljuk be, a világ legundorítóbb morális képmutatása.Fegyveres migránsok támadják Magyarország határát
Videót osztott meg Magyarország kormánya arról, hogyan támadták az elmúlt hónapokban az erőszakos illegális migránsok hazánk déli határát.Az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el a mesterséges intelligencia szabályozásáról az előre látható kockázatok miatt (videó)
Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel tárgyalási álláspontot szavazott meg szerdai plenáris ülésén a mesterséges intelligencia (MI) szabályozásáról, amelyben a képviselők azt hangsúlyozzák, hogy a mesterséges intelligencia Európán belüli fejlesztésének és alkalmazásának meg kell felelnie az európai alapjogoknak és értékeknek. Nagy kockázatúnak minősítenék azokat az MI-rendszereket, amelyek jelentős mértékben veszélyeztetik az emberek egészségét, biztonságát, alapvető jogait vagy a környezetet, illetve, amelyek a választási eredmények és a szavazók befolyásolására alkalmasak.Felfegyverzett illegális migránsok akarnak a déli határnál bejutni Magyarországra, de vajon őket is be kell fogadnunk? (VIDEÓ!)
Egy videót tett közzé a kormány a közösségi oldalán arról, hogy a déli határnál agresszív, felfegyverzett illegális bevándorlók akarnak átjutni magyar földre. Ennek ellenére Brüsszel betelepítési kvótát akar. A kormány kérdése az, hogy vajon ezeket az embereket is be kell-e fogadnunk.Ajánljuk még

















