videó
Meggyűlt a baloldal baja az adóhatósággal – Öt perc
Sűrű hetük volt az adóhatóság képviselőinek, ugyanis előbb Gyurcsány Ferenc újpesti jelöltjének, Trippon Norbert házánál, majd Karácsony Gergely ügyvédjénél, Tordai Csabánál szálltak ki a NAV emberei. Előbbinél hirtelen gazdagodása, utóbbinál a külföldi "adományok" válhattak gyanússá a hatóságok szemében, egyvalami azonban biztosnak tűnik: hasonló számlagyáras technikát alkalmazhattak mindkét esetben. Miközben Trippon látványos technikával menekül a kérdések elől, Karácsony még büszke is arra, hogy nyomozás folyik viselt dolgaikkal kapcsolatban. Ahogy Donáth Anna is büszke arra, hogy kolléganőjével, Cseh Katalinnal vállvetve küzdöttek azért, hogy hazánk ne kaphassa meg a nekünk járó uniós forrásokat. Betiltották a keresztet Varsóban – EUnuch
Varsóban betiltották a vallási szimbólumokat. Varsó az első lengyel város, amely ilyen tilalmat vezetett be, ami megakadályozza, hogy a köztisztviselők vallási szimbólumokat helyezzenek el az asztalukon. Ízlelgessük kicsit: az első, tehát terveznek még több ilyen várost. Az intézkedés ellen pedig egyelőre nem igazán háborgott a lengyel nép, amelyik elvileg a legvallásosabb Európában. De közben áll a bál Zelenszkij körül is, az ukrán elnöknek ugyanis fontos hivatalos utakat kellett lemondania, amit egyes szakértők azzal magyaráznak, hogy nagy a baj az ukrán fronton. Az EU mindeközben pedig azzal foglalkozik, hogy olyan portálokat tiltson be, amelyek orosz híreket is átvesznek. Magyar Péter nagyon boldognak tűnt, hogy a felcsúti kisvasút ablakából integethet (Videó!)
A Tisza párt nem fog össze semelyik jelenlegi ellenzéki és kormánypárttal, mi a magyar emberekkel fogunk össze – jelentette ki portálunknak Magyar Péter Felcsúton. A párt EP-listavezetőjétől azt is megtudhattuk: nem gondolja, hogy megfenyegette volna lapunkat, amikor korábban úgy fogalmazott, „nem lennék nyugodt a PestiSrácok helyében”. Magyar szerint nem kell belemagyarázni a szavaiba olyat, amit nem mondott, majd úgy folytatta: mivel nincsenek nagyon olvasóik, „ezért a választási vereség után a Fidesz meg fogja szüntetni” többek között a PestiSrácok.hu oldalt is. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint milyen további sajtóorgánumnak kellene aggódnia a júniusi választások után, már nem kaptunk választ. Később viszont kiderült, hogy Magyar Péter kibérelte Felcsút nevezetességét, a kisvasutat, amellyel vidáman integetve távozott a helyszínről. Részletek a videóban! A római Pannonia sorsa a hunoktól a magyarokig – Honi felderítés (Videó)
Néhol térdig érő, de zömmel inkább a föld alá temetett falcsonkok maradtak ránk a római korból – na meg egy név, amely sokkal többet jelent nekünk, magyaroknak, mint a többi korabeli provincia: Pannónia. Mi történt ezzel a területtel a római uralom szertefoszlásakor, amikor germánok, hunok, aztán megint germánok masíroztak rajta, majd az avarok vették birtokba? Mekkora pusztítás érte, hogyan enyészett el az egykori római élet itt, és mit láthattak még az épületekből városokból, gazdaságból a X. századi magyarok, amikor az államuk végleg megtelepedett itt? Fehér Bence klasszika filológus–történésszel néztük át a folyamatot, ahogy egy latin földrajzi név a magyarok országaként épült be a nemzettudatunkba. Sára Botond a PS-nek: Ahogy sejtettük, Józsefváros migráns-, drog- és hajléktalantanyává vált öt év alatt – Mi kérdezünk
Ez egy gettókerület volt, amikor 2009–10-ben átvette a jobboldali vezetés, és öt év alatt, miután a baloldal újra nyert, ismét azzá vált. Pikó András úgy hívta be a hajléktalanokat a Józsefvárosba, mint annak idején Angela Merkel a migránsokat – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott videointerjújában Sára Botond, a Fidesz–KDNP korábbi polgármestere és jelenlegi polgármesterjelöltje. Arra is felívta a figyelmet, hogy Pikó András a helyi MSZP-seket lecserélte a Szikra Mozgalom embereire, így ezzel az erőszakos anarchista, szélsőbaloldali társasággal fut neki az idei választásnak. Dobrev elszabadult: szerinte "a fideszes sajtó bebizonyította", hogy igaza van Sulyok Tamásról (PS-videó!)
Az utóbbi napokban igencsak felpezsdült Gyurcsányné körül a médiafigyelem, Dobrev Klárának ugyanis újabban a köztársasági elnökkel kapcsolatos kijelentései borzolják a kedélyeket. A DK nagyasszonya Sulyok Tamást "köztörvényes bűnözőnek" titulálja és szinte minden napra jut egy újabb adag sárdobálás. Dobrev egy korábbi interjúban úgy fogalmazott: mindezt azért teszi, mert ő bizony törvénytisztelő állampolgár, ezért is ment be az ügyészségre, hogy dokumentumokat adjon át Polt Péter legfőbb ügyésznek. Állítása szerint ezek olyan iratok, amelyek alapján lemondásra szólítja fel a magyar államfőt. Lapunknak adott válasza szerint pályafutása alatt még soha nem fordult elő vele olyan, hogy törvénytelenségről értesült volna és arról ne tett volna feljelentést. Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón úgy fogalmazott: szerinte, aki az ügyben bűncselekményt követett el, az éppen Dobrev Klára lehetett. Az államfővel szembeni vádaskodással a hírverésen túl politikai hasznot is remélhet a Gyurcsány-párt. Dull Szabolcs az ATV-ben nemrég arról beszélt, hogy ha politikai síkon nézik a Sulyok Tamás ellen felhozott vádakat, akkor a DK-nak kellett a június 9-i választások előtt egy olyan ügy, amivel fel tudják rázni a saját szavazóikat. Persze, a PestiSrácok is elment az árnyékkormány árnyékkormányinfójára árnyékbokszolni. Gyurcsányné egyébként igen sokat fejlődött az elmúlt években: már nem küldi ki/tiltja meg a belépést a PS stábjának, sőt, kérdezhettünk is. Lehet, hogy ezzel még talán várni kellett volna, Dobrev ugyanis kissé elszabadult. Részletek a videóban! Ajánljuk még
Lukács Dániel lett a rangadó hőse – Üllői úti győzelmével élre állt a Puskás Akadémia
Lukács Dániel két góljával a Puskás Akadmémia némi meglepetésre legyőzte a Ferencvárost az NB I 4. fordulójának rangadóján. Hősies győri védekezés, harmatgyenge svéd akciók - az ETO jutott tovább a Konferencia Ligában
Hatalmas, kilencven percen át tartó küzdelem után továbbjutott a Győri ETO az AIK Stockholm ellen. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni. Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.