Pesti Srácok

videó

Babucs Zoltán a PS-nek: Hagyjuk már a mítoszokat, nem igaz, hogy a magyar katonákat feláldozták a Don-kanyarnál – Ferkó Dániel kérdez (Videó)

FDFerkó Dániel Ps TV 2023 január 21.
Számos mítosz, tévhit kering a történettudományban és a köztudatban a doni katasztrófáról. Például, hogy több mint 100 ezer magyar katona azért halt hősi halált az orosz fronton, mert gyenge volt a fölszerelése; egy másik agyonsulykolt érv, hogy a magyar honvédeket feláldozták a Donnál. Gyakran elhangzik az is, hogy Jány Gusztáv, a 2. magyar hadsereg parancsnoka egyértelműen negatív szereplője a történetnek az általa kiadott parancs miatt, holott Jány inkább tragikus hős – állítja Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet vezető kutatója. Nem igaz az sem, hogy az orosz frontra kiküldött második magyar hadseregbe kizárólag paraszti származású magyarokat, zselléreket soroztak be; a középosztály, illetve az úri osztály színe java is ott harcolt a Don-kanyarban, számosan közülük elestek – osztja meg legfrissebb kutatásait Babucs Zoltán. A történész hozzáteszi, még mielőtt teljesen erőt venne rajtunk a gyász, amikor a Don-kanyarban elesett magyar katonákra gondolunk, azért szögezzük le: majdnem 70 ezren hazatértek a frontról. A Ferkó Dániel kérdez-ben tévhitek helyett őszintén beszélünk mindarról, ami a második világháborúban a Don folyónál történt a második magyar hadsereggel.
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.