videó
Újabb világcsúcs: a Momentum talált egy Fegyőrnél is ostobább elnököt
Amikor megismertük Fekete-Győr Andrást, a Momentum takaréklángelméjét, akkor nem gondoltuk volna, hogy hozzá képest is csekélyebb értelmi képességekkel rendelkező elnök váltja majd a budapesti olimpia egyik meghekkelőjét, a tejárak nagy ismerőjét, azt a politikust, aki szerint 2004-ben Gyurcsányék bevezették a kettős állampolgárságot és minden erdélyi magyar állampolgárrá vált. Igen, ez a Fegyőr most már csak második helyen van, hiszen a Karantén szerint az utód, Gelencsér Ferenc jellegtelensége mellett a butaságfaktort is kimaxolta. Legutóbb néhány mondatban sikerült többször önellentmondásba keveredni és Gyurcsány híres mondatát sem sikerült idéznie úgy, hogy ott volt mögötte nagy betűkkel kiírva, hogy "hazudtunk reggel, éjjel meg este". Ehhez képest terelni, gyalázkodni azért nem felejtett el és a hazugságok is hasonlóan jól állnak a szájában, mint Fegyőrnél, de erő ezekben sincs. A Karantén megszólaltatta a folyamatban lévő folyamatok nagy ismerőjét, a hű momós társat, Kerpel-Fronius Gábort is, aki ugyancsak nagyot hasított. Ezen kívül a bárgyú elszólásokkal és primitív hergelésekkel operáló DK-s árnyékszékminiszter is helyet kapott adásunkban, ahogy Pikó András, a cigányokat vegzáló woke-forradalmár és a nagy visszatérő, Gurmai Zita is, aki továbbra sem felejtette el, hogy hogyan kell hergelni és butaságokat beszélni. Tartsatok most is velünk, megéri!Varga Judit a PestiSrácoknak: Az Európai Unióról szóló szerződésekben nincs is olyan szó, hogy vétó (videó!)
Harmincnyolc évesen lett hazánk első női igazságügyi minisztere, azóta a magyar politika megkerülhetetlen alakja Varga Judit, aki a portálunknak adott exkluzív interjúban nem csupán arról beszélt kendőzetlen őszinteséggel, mi a véleménye a Magyarország ellen indított uniós eljárások jogszerűségéről, de azt is elárulta, milyen titkos praktikát vet be annak érdekében, hogy mindig tökéletes legyen a megjelenése. A tárcavezető jól láthatóan elképesztő munkabírással rendelkezik, kötelezettségei mellett azonban kiemelt figyelmet fordít családjára is: Varga Judit három gyermek édesanyja és most már egy magyar vizsla boldog gazdája is.Ötvenhárom év után régi óvodájába látogatott Orbán Viktor (Videó)
Orbán Viktor ellátogatott régi óvodájába. A miniszterelnök édesanyjával ment el az idén száznegyven éves intézménybe.Orbán Viktor: Mindannyiunk érdeke a béke! (Videó)
Orbán Viktor Szamarkandban vett részt a Türk Tanács csúcstalálkozóján. A kormányfő közösségi oldalán osztotta meg az értekezleten készült videót.Ha csak egy videót nézel ma meg, ez legyen az!
A reakcióvideó egy viszonylag közismert műfaj. Valaki készít valamit, mások pedig reagálnak rá. Az sem ritka, hogy valaki gúnyosan reagál egy másik tartalomkészítő videójára. Ebben a videóban gyakorlatilag a teljes internet egy emberként repült rá a születésnapját ünneplő Star Wars-rajongóra, aki be szerette volna mutatni a barátnőjét. A túlontúl lelkes vlogger olyan arcot vágott, mint egy pszichopata, a barátnője arcára pedig kiült a kameraláz. Ez elég muníciót adott az internet népének.Az erőt próbáló válságban is kitartanak a termelők (PS-exkluzív a Bakony Expo idei rendezvényéről!)
Kilencedik alkalommal rendezik meg Veszprémben a Bakony ízeit, hagyományait, kézműveseit és kultúráját bemutató vásárt. A Bakony Expót tizenkét évvel ezelőtt álmodta meg Nemesvámos polgármestere, Sövényházi Balázs; azóta évről évre többen látogatnak el, hogy bemutassák kézműves, háztáji portékáikat és jönnek el azért is, hogy megismerjék a Bakony gasztronómiáját és kultúráját. Az idei rendezvényen stábunk kérdésére válaszolva Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára úgy fogalmazott: az erőt próbáló válságban is kitartanak a termelők. "Az pedig hatalmas értéke egy országnak, ha ilyen erőforrásai vannak" – tette hozzá. Nézzék meg videós riportunkat, érdemes!Békés Márton: 1956 nem más, mint a magyar nemzet újjászületésének hőskölteménye (a teljes beszéd és videó)
„Az elmúlt 250 évben nagyon sok forradalom zajlott, de kevés volt a valódi. A magyar ’56 fénylő kivétel köztük, hiszen ez a világtörténelem legtisztább forradalma volt: szabadságharcként ment végbe és népfelkelésként valósult meg. (...) 1956 a nemzeti önrendelkezésről szólt – az ország függetlenségének kivívását és a belső szabadság megteremtését ma szuverenitásnak nevezzük. Éppen ezért 1956 nem lezárult történet, a szabadságért folytatott harc nem ért véget. Azóta is, ma is, minden nap ötvenhat” – mondta Békés Márton történész, a Terror Háza kutatási igazgatója beszédében, november 4-én, a PestiSrácok.hu Halhatatlanok napja című megemlékezésén, a budai Bem József tér 1956-os emlékműve előtt. Olvasóink közül többen kérték, így közöljük a felrázó beszéd teljes szövegét és a megemlékezés teljes videofelvételét.Pikó András továbbra sem határolódik el a rasszista képviselőtársa megnyilvánulásától (Videó)
Pikó András, Józsefváros polgármestere kapiskálja ugyan, hogy Szarvas Koppány Bendegúz momentumos helyi önkormányzati képviselő Facebook-posztja – amelyben cigány Bokros Lajosnak nevezte az új brit miniszterelnököt – nem volt éppen korrekt. De azt, hogy ezen okok mentén elhatárolódjon képviselőtársától, még mindig nem tartja indokoltnak. A józsefvárosi roma közösség képviselői már több fórumon is próbáltak hangot adni annak, hogy Szarvas Koppány Bendegúz megsértette őket, és minimum bocsánatkéréssel, de inkább lemondással tartozik tettéért. A legutóbbi józsefvárosi közmeghallgatáson csupán csak egy-két elharapott bocsánatkérés hangzott el a városvezetés részéről, további következményekről szó nem esett. Pikó András inkább marad annál a lehetőségnél, hogy önkéntes továbbképzéseket tartson – akár a helyi roma vezetőknek, akár a sajtó képviselőinek – arról, hogy ki és hogyan ne legyen kirekesztő, és segít átértelmezni a rasszizmus fogalmát is.GEOrgPOLITIKA – Hosszú háborúról beszélt Joe Biden, késes merénylet Brüsszelben
Még mindig lehet izgulni az Egyesült Államokban lezajlott félidős választás eredményei miatt. A szenátusban nem történt meg az összes szavazat kiértékelése; az állás, ahogy csütörtökön is, 48:49, tehát a Republikánus párt egy szavazattal vezet. A képviselőháznál látunk némi változást, ott is a konzervatívok javára, a péntek reggeli állás 192:211. Összesen 32 képviselői helyről kell még döntés szülessen.Ajánljuk még

















