videó
Robert C. Castel: Kapitális hiba volt helyi háborúból globális vészt csinálni! – Hardcore Hobbista (videó)
Robert C. Castel ismét Magyarországon járt és rövid ittléte alatt beugrott a PestiSrácok.hu stúdiójába is egy tartalmas beszélgetésre. A geopolitikai szakértő aggodalmát fejezte ki az esetleges atomcsapásokkal kapcsolatban, amelyeknek szerinte nem a csapatok megsemmisítése lesz az elsődleges célja. Az Északi Áramlat felrobbantásának hátterét elemezve egy rövid okfejtés után rávilágított arra az aprócska, de igen fontos tényre, miszerint teljesen mindegy, hogy ki robbantotta fel a vezetéket (mivel ezt sosem tudjuk meg), és inkább azzal kellene foglalkoznunk, hogy mi lesz ennek a következménye. A végén pedig hozzátette: Putyin észjárását nem lehet a bölcsészkarról megfejteni. Jeszenszky Zsolt és a Hardcore Hobbista arcai, azaz Kurtz ezredes, Ambrózy Áron és Varga Ádám beszélgetése az erdélyi magyar származású, neves izraeli kormányzati tanácsadóval, egyetemi tanárral és biztonságpolitikai szakértővel!A prolihergelés eddig sem működött, de most újra megpróbálják – Politikai Hobbista HARDCORE (videó)
Még be sem gyógyultak a baloldal habtestén keletkezett áprilisi sebek, máris újabbakat szerzett. Az ellenzék sorra veszíti el az eddig stabilnak hitt körzeteit. Az emberek kezdenek kiábrándulni a 12 éve tartó mindenszarizmusból. Tudják, hogy most válság van, de azt is, hogy ennek nem Magyarország a közepe és az egyetlen elszenvedője. Elegük van a 12 éve tartó prolihergelésből, de a baloldal nem tudja túltenni magát az "O1G" és a "mocskos Fidesz" típusú üzeneteken. Folyamatosan egy olyan társadalmi réteget próbálnak megszólítani, hergelni, amelyik egyre inkább csökken. Elmúlt az idő, amikor az embereket meg lehetett fogni néhány üres lózunggal. Ez a tendencia pedig szabad szemmel is mérhető, ráadásul nemcsak Magyarországon, de Európában is. Kiváló példa erre Olaszország és Svédország, ahol az emberek kezdenek ráébredni: a baloldal hazudott nekik "reggel, éjjel meg este".Megtaláltuk az új Bangónét, Gyurcsány rongyemberezik, Jakab Péter megmutatja - Parlamenti vigasságok (videókkal)
Megtaláltuk az új Bangónét - ő Sebők Éva, a Momentum országgyűlési képviselője. Ő egy infantilis kérdéssel próbálkozott, de fittyet hányt a házszabályra, ezért meg is vonta tőle a szót Latorcai János. Aztán elment haza és betért az orosházi önkormányzat ülésére és elaludt. Készült is róla egy - ha már Bangóné - "k*rva erős kép". Aztán Gyurcsány Ferenc is jött és hozta is a kötelezőt. És ne feledkezzünk meg Jakab Péterről sem, aki megmutatta...Lehet, hogy Niedermüller megsértődött, mert nem kapott helyet az árnyékkormányban? (Karanténvlog)
Niedermüller Péter most sem állta meg, hogy ne keresztényezzen egyet, miközben szélsőjobboldalinak nevezte Orbán Viktort, de eközben igen visszafogottan nyilatkozott a DK árnyékkormányáról, talán azért, mert nem kapott helyet benne. A Karantén ezen a héten sem unatkozott, hiszen a Fővárosi Közgyűlésen a fehér heteroszexuális keresztények nagy gyűlölője mellett sikerült néhány szót váltanunk Baranyi Krisztinával is, Ferencváros diktatórikus vezetőjével, aki gondolkodás nélkül mondta az arcunkba, hogy az ő feladata eldönteni, hogy ki az újságíró és ki nem az. Természetesen a kellemetlen kérdéseket feltevők, mint mi, nem számítunk annak. A közgyűlésen kívül is akadt azért látnivaló a héten, a Karantén pedig nem hagyhatta ki a DK-s különítményből Arató Gergelyt sem, aki csúsztatott, hazudott, fröcsögött, tehát a teljes palettát elénk tárta, miközben arról beszélt, hogy nem szép dolog hazudni. Mondta ezt Gyurcsány régi szolgája, aki már húsz éve hűen teljesíti a szemkilövető parancsait. Egy különösen tenyérbemászó figura is vendégünk volt, Tompos Márton, a Momentum okoskodó agytrösztje, aki bármi történik, be akarja bizonyítani, hogy a szankciók igenis működnek. A Karanténtól ő is csattanós választ kapott. Tartsatok most is velünk!Karácsonynak nem volt tegnap fontosabb dolga, így köszöntőt mondott az Európai Leszbikus Konferencián (videó)
Karácsony Gergely köszöntőt mondott a fővárosban megrendezett Európai Leszbikus Konferencián. Budapest főpolgármestere leszögezte: „Budapest sokszínű, befogadó és elfogadó város”.Megrázó eredmény született: egy fa és egy kutya többet ér, mint egy gyerek élete
A szívhangrendelet kapcsán tüntetők százai lepték el a Kossuth teret és nemtetszésüket fejezték ki az új szabállyal kapcsolatban. Aktivistának öltözve elvegyültem a gyanútlan abortuszpárti tüntetők között és három fiktív petíciót próbáltam aláíratni velük. Szomorú eredmény született.GEOrgPOLITIKA: csecsen harcosok exkluzív videói és magassarkúban dolgozó férfi légiutaskísérők
Folytatódnak az összecsapások az orosz-ukrán fronton. Kadirov csecsen elnök pedig ígéretéhez híven erősítést küldött a harcoló orosz alakulatokhoz. A hét utolsó GEOrgPOLITIKA adásában a csecsen egységek által rögzített exkluzív felvételeket mutatunk be. Megtudhatjuk viszont azt is, hogy a fejlett nyugatot milyen problémám gyötrik éppen. Egy brit légitársaság ugyanis engedélyezte a férfi légiutas-kísérői számára is a magassarkú viselését. Ízlések és pofonok ugyebár...Hová tűnt Greta Thunberg? (Videó)
Mióta a háború okozta válság közepette az Európa Unió azért küzd, hogy egyáltalán bármilyen energia érkezzen a kontinensre, valahogy lekerült a napirendről a megújuló energiák és a klímaváltozás ügye. Greta Thunberg eltűnt, nem borogat asztalt, nem üvöltözik a világ vezetőivel, hogy tönkreteszik a jövőt, a bolygót. Nem is hallunk róla. Kiderült, ma nem az a kérdés, hogy lesz-e rántott hús az asztalon, hanem hogy kapunk-e tejet és kenyeret. Vajon mi lesz így a megújuló energiákra való áttéréssel, ami politikai megfontolásoktól függetlenül tényleg fontos lenne a klímaválság kezelése szempontjából? Függetlenedhet-e Európa még 2027 előtt az orosz földgáztól és kőolajtól? Mi lesz velünk, ha kiderül, hogy a zöld energiához valókat is Oroszországból lehet beszerezni? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ Hortay Olivérrel, a Századvég vezetőjével és Litkei Mátéval az MCC Klímapolitikai Intézetének igazgatójával. Részletek a videóban. Nézzék meg a XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorát!Ajánljuk még

















