videó
Belváros polgármestere: Csárdi Antal az elmúlt négy évben nem tett semmit a kerületért! (Videó!)
A Pesti Riporter hétfői vendége Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere volt, akivel a kerületi fejlesztések mellett Csárdi Antalról, az egyesült ellenzék országgyűlési képviselőjelöltjéről is beszélgettünk. Az V. kerület polgármestere elmondta: egy országgyűlési képviselőnek segíteni kellene a kerületét, ám ezt Csárdi Antal nem teljesíti. Csárdinak országgyűlési képviselőként a Belvárossal kellene foglalkoznia, azonban négy évig nem tett semmit – mondta el a polgármester, aki hozzátette: amennyiben bármiben összefog a belvárosiak közössége, akkor az LMP-s politikus a helyi ellenzékkel együtt próbálja meggátolni azt.A veszélyes idők nem Márki-Zayokat kívánnak! – Itt A Riporter! (Videó!)
A baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter szerint akkor is eszközölni kell az Oroszország elleni szankciókat, ha az gazdaságilag árt Magyarországnak, vagyis Márki-Zayt az sem érdekli, ha a magyar embereknek többet kellene fizetniük a rezsiért – hangzott el A Riporterben, a Pesti TV oknyomozó magazinműsorában. Márki-Zay és szövetségesei emellett fegyvereket és katonákat is küldenének Ukrajnába, egy olyan háborúba, amihez semmi közünk.Orbán Viktor Győrben: ha a nemzeti oldal győz a választáson, akkor kimaradunk a háborúból (Videó!)
Orbán Viktor folytatva kampánykörútját, Győrbe látogatott, ahol Simon Róbert Balázzsal, a kormánypártok helyi képviselőjelöltjével tartott utcafórumon leszögezte: ha a nemzeti oldal győz a választásokon, akkor kimaradunk a háborúból, ha a baloldal, akkor bele fogunk sodródni a háborúba.Márki-Zay már mindenkit megsértett – Hiánypótló gyűjtés a kapitány „aranyköpéseiből” (videó!)
Szinte naponta látnak napvilágot a baloldal jelöltje, Márki-Zay Péter bárdolatlan kijelentései, amelyekkel a társadalom legszélesebb rétegeit sértegeti. Arról beszélt, hogy „pusztulnak a nyugdíjasok”, a vidékiek bunkók, a nők helyesírása rossz, a Fidesz-szavazók különösen buták, és a sor még folytatható. A Mediaworks Hírcentrum összegyűjtötte Márki-Zay legelfogadhatatlanabb mondatait.Orbán Viktor: béke és háború, ez a kérdés (Videó)
A kormányfő, a Fidesz elnöke Szentendrén készült videójában kifejtette: „béke és háború, ez a kérdés, ez van előttünk”. Orbán Viktor szerint meg kell védeni a békét is, és békét csak a Fidesz tud teremteni.Orbán Viktor: április 3-án csak a Fidesz! (Videó)
Még hat nap van a választásig! Április 3-án mindenkinek ott kell lenni! – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán hétfőn reggel Orbán Viktor miniszterelnök.Választási csalásra készül az ellenzék – Íme, néhány trükk, mire számíthatunk! (Videó!)
A 2022-es országgyűlési választás nem csupán Magyarország jövőjét határozza meg; nem véletlenül figyelik árgus szemekkel a világ számos országában a hazai politikai helyzet alakulását. Nem csupán az USA-ban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban (és még sok más uniós tagállamban) várják élénk érdeklődéssel a voksolás eredményét, de Ukrajnában is. Orbán Viktor ugyanis az elmúlt három ciklus alatt számos alkalommal állt ellen minden olyan törekvésnek, amely a magyar érdekkel szembeni álláspontot képviselt, így például a migránsok befogadásának, az uniós kvótának, és elsők között volt a járvány elleni védekezésben is. A tét óriási, mindenkinek el kell mennie szavazni, mindenre fel kell készülni – hangzott el a Reakció című műsorban, ahol az ellenzék választási csalási módszereivel kapcsolatban is értékes információkat osztottak meg a nézőkkel.Kik vagytok ti? Navracsics Tibor, a nemzeti és európai politikus (videó)
Az Ügyben ezúttal a Kik vagytok ti? című sorozatunkat folytatjuk. A jobboldal olyan meghatározó politikusait mutatjuk be, akiket személyes oldalukról kevésbé ismernek. Navracsics Tiborral kisgyermekkorának helyszínén, Tapolcán beszélgettünk. A korábbi miniszterelnök-helyettes, európai biztos Veszprém megye 3. számú választókerületében indul az országgyűlési képviselőválasztáson. Portréműsorunkban Navracsics Tibor mesél gyermekkoráról, a családban örökül kapott értékekről, arról, miért és hogyan kezdett politikával foglalkozni, európai biztosként mit adott Európának és mit kapott az európai politikától, hogyan és miért patronált mindig is fiatalokat. De azt is elárulja, hogy három gyermeke közül ki követheti majd a politikai pályán.Korózs Lajos nem érti, mi volt a baj a kamuvideójával (Videó!)
Hevesen tartott szombat délután fórumot Korózs Lajos MSZP-s botránypolitikus, aki a térségben indul országgyűlési képviselő-jelöltként. Meg is hívta ennek örömére A KAPITÁNYT – vagy ahogy most már mondani szokták, A KORMÁNYOST –, Márki-Zay Pétert, hogy együtt beszéljenek arról, mennyire jó lenne, ha ők lennének kormányon. A szokásos lózungdurrogtatásokon túl arról kérdeztük a szocialisták nagyurait és természetesen a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, hogy Korózs vajon mennyire hiteles politikus azután, hogy a közvéleményt már átvágta egy egyértelmű kamuvideóval.Ajánljuk még

















