videó
Szijjártó Péter: Brüsszel cserben hagyja a Nyugat-Balkánt (Videó!)
Szijjártó Péter a közösségi oldalára feltöltött videóban hangsúlyozta, hogy az EU-s szakminiszterek előző heti ülésén ismét cserben hagyták a Nyugat-Balkánt, ugyanis még mindig nem indulhattak meg a csatlakozási tárgyalások Észak-Macedóniával, miközben erről már másfél évvel ezelőtt döntés született.Menczer Tamás: Advent, karácsony! Legyen az a fontos, ami valóban fontos! (Videó)
Advent, karácsony! Legyen az a fontos, ami valóban fontos! – írta közösségi-oldalán Menczer Tamás vasárnap este. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára adventi gyertyagyújtáson vett részt Budakeszin, ahol már a negyedik gyertyát gyújtották meg vasárnap, ami a szeretetet szimbolizálja.Láng Zsolt: újabb bizonyíték igazolja, hogy Karácsonyék el akarták adni a Városházát (Videó!) – Csalás kísérlete miatt vizsgálódhat a rendőrség (Frissítve!)
A Fővárosi Vagyonkezelő irodájában tartottak tájékoztatót a Városháza, és más önkormányzati ingatlanok eladásáról egy névtelenül tanúskodó üzletember szerint, aki állítja, ő maga is meghívott volt az egyeztetésen. A férfi – eddig ennyi derült ki az illetőről – korábban a bankszektorban dolgozott, most pedig nagyobb értékű ingatlanok fejlesztésével foglalkozik, egyébként pedig közgazdász végzettségű – tájékoztatta a sajtót Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője csütörtökön délelőtt, a Városháza épületénél. A politikus ismertette az üzletember levelét, aki részletesen beszámolt Berki Zsolt és Kiss Ambrus jutalékos rendszerének működéséről, valamint arról is, hogy Karácsony Gergely tudtával zajlott a személyre szabott pályázatok kiírása. Láng Zsolt a tájékoztatón közölte: az illető fenyegetve érzi magát, ezért nem fedi fel személyazonosságát, ugyanakkor a közjegyző által hitelesített vallomásában büntetőjogi felelősségének tudatában fogalmazta meg állításait, hétfőn pedig várhatóan a vizsgálóbizottság előtt is megjelenik a férfi, ahol lehull a lepel a titokzatos tanúról. Frissítés: Tényi István az ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) fordult és csalás bűntettének kísérlete miatt tett feljelentést.Csibész a pályán – Profi munka nélkül nem elég a magyaros kézilabda (Videó!)
A kispályás kézilabdát csak az ’50-es évek végétől játsszák elterjedtebben, ezért a játék kiérlelődése, fejlődése rögtön éles nemzetközi verseny közepette történt. Ebbe a fejlődésbe a magyar kézilabda is beletette a magáét, és ugyan a férfi válogatottunk sokáig csak üldözte az élmezőnyt, a női szakág kezdettől a legjobbak között vitézkedett. A ’80-as években aztán a férfiak vitték a prímet, a rendszerváltás óta pedig az ezredforduló éveiben volt egy erős időszakuk a nőknek, ám mindkét fronton jó ideje kiszorultunk az elitből. A többi csapatsportágunkban is megszokott magyaros kreativitás önmagában már nem elegendő, mert közben a világ sem állt egy helyben. De mit kezdhetünk ezzel az adottságunkkal, segíthet-e visszazárkózni a legjobbak közé, és mi kell még a visszazárkózáshoz? Zsiga Gyula mesteredzővel, a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatójával jártunk utána.Politikai Hobbista – Magyar Bálint, az őskomcsi, aki rendszerváltó ellenzékit csinált magából (Videó!)
Magyar Bálint interjút adott a Partizánnak, véget nem érő ön-vállveregetések közepette. Apja a Rákosi-rendszer hű kiszolgálója volt, de az új múlt gyártásában élenjáró egykori oktatási miniszter sikeresen alakította át magát utólag a kommunista rendszer bírálójává – hangzott el a Politikai Hobbista szerdai adásában. Nemcsak ebben a kérdésben rántotta le a leplet a Hobbista, és mutatta meg a valóságot: az egész SZDSZ hazugságra épült, Magyar Bálint miniszteri tevékenysége pedig az érettségi-botránnyal teljesedett ki. Nemhiába a posztszocialista világban képzett és szocializálódott, dörzsölt, minden hájjal megkent politikus ő – ezt is a Fideszre keni. A valótlanságokkal már szürreális szinten teli interjúért a Partizánt, az azokkal szembeni legfontosabb valós tényekért érdemes végignézni a műsort, amelynek teljes adását ITT tekintheti meg.Pesti Riporter – Komoly morális válságban van a Nyugat (Videó!)
Brüsszelből napok óta csorognak a hírek, hogy a karácsony szót egyes politikusok be akarják tiltani. Elszomorít, hogy ez egyáltalán valakinek eszébe jut. Ez a kétezer éves kereszténységünk, a keresztény kultúrkörünk elleni súlyos hadüzenet – mondta Simon Róbert Balázs a Pesti Riporter szerdai adásában. A Fidesz győri országgyűlési képviselője hozzátette, hogy óriási morális válság tapasztalható Nyugaton. Mi ragaszkodunk a hagyományainkhoz, hiszen értéket kell közvetítenünk – tette hozzá a politikus. Simon Róbert Balázs az ellenzékiek parlamenti viselkedését is értékelte, majd kiemelte: mi, kormánypárti országgyűlési képviselőként próbálunk tartást mutatni. Később a baloldali médiumok által gerjesztett propaganda, az LMBTQ-lobbi is szóba került. Simon Róbert Balázs a részletekről kifejtette: ha ez folyik a csapból, akkor az emberek elgondolkodnak azon, hogy az alapértékek megingathatók. Szerintem a szülőknek és a pedagógusoknak óriási felelőssége van ebben – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő. A Pesti Riporter szerdai teljes adását ITT tekintheti meg.Hidvéghi: George Orwell forog a sírjában, az EU a totalitárius kommunista diktatúrát idézi (Videó!)
Déja vu-nk van abból az időből, amikor fenyőünnepet kellett mondanunk karácsony helyett és Télapót Mikulás helyett. Ez a totalitárius kommunista diktatúrában volt így. És most, 2021-ben, ugyanitt tartunk! George Orwell forog a sírjában – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs az Európai Parlamentben. A Fidesz EP-képviselője felszólalása során rámutatott, hogy a politikai korrektség és a genderőrület ismét lesújtott Európára.Íme, így menekül Karácsony Bohár Dániel kérdései elől! (Videó!)
A Fővárosi Közgyűlés ülése előtt a sajtó munkatársai próbáltak kérdéseket feltenni Karácsony Gergelynek, de ő szokása szerint csak hallgatott, vagy semmitmondó választ adott. Bohár Dániel, a Pesti TV munkatársa közkinccsé tett közösségi oldalán arról egy videót, hogy hogyan menekült a hiperpasszív főpolgármester a kérdései elől.Az Iszlám Államnak felesküdött V. Kende szerint nem bűncselekmény terroristákkal beszélgetni (Videó!)
Kedden reggel kezdődött a terrorcselekmény előkészületével vádolt V. Kende büntetőpere. A huszonkét éves férfit kommandósok kíséretében, vezetőszáron, kéz- és lábbilincsben szállították a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületébe. Az előkészítő tárgyaláson a vádlott elismerte, hogy chatelt, de szerinte az nem bűncselekmény, azt azonban tagadta, hogy támadásra készült volna. Fenti videónkban Hajdu János, a TEK főigazgatója részletezte azokat az adatokat, amelyek a radikálissá vált fiatalember nyári elfogását szükségessé tették.Ajánljuk még

















