videó
Varga Mihály helyretette a gyurcsányista Varju Lászlót bizottsági meghallgatásán (videó!)
100 másodpercben mutatott rá a gyurcsányista képmutatást képviselő Varju László felvetéseinek „hiányosságaira” Varga Mihály pénzügyminiszter a Költségvetési Bizottság mai meghallgatásán, amelyről a miniszter közösségi oldalán közölt egy videót.Karácsony mindent tagadott a Városháza eladása kapcsán, majd megsértődött és hazament (Videó!)
Karácsony Gergely tényleg nagyon unhatja a városvezetést, hiszen már a sajtótájékoztatók közepén hazamegy. Miközben ugyanis a Márki-Zay- Hadházy Ákos balliberális média szellemi tandem, mint a három bölcs majom abszurd, kül-kárpáti kiadása fület bedugva, szájat befogva, szemet letakarva követik a városháza körül körvonalazódó egyre súlyosabb botrányt, az „ember, aki ott sem volt” kiállt a sajtó elé elmondani, hogy ő természetesen a közelében sem volt a Városháza eladásának, de ha mégis, akkor meg nem is történt semmi ilyesmi. Ezt követően aztán mégis beismerte, hogy valóban ismeri – sőt, alkalmazza – a feltételezett bűnhálózat egyik tagját, végül pedig hazament, mikor megkérdezték tőle, hogy ezen részleges beismerés után lemond-e Budapest vezetéséről.Mindjárt beugrom bokszolni – mondta a születésnapját ünneplő Cs. Krisztián, majd megölt két fiatalt a Deák téren (Videó!)
Lezárta a rendőrség a tavaly májusban elkövetett Deák téri kettős gyilkosság nyomozását. Mint ismert, a belvárosban két társaság összeszólalkozott, egyikük tagja, a tizennyolcadik születésnapját aznap betöltő Cs. Krisztián pedig annyira jól érezte magát, mert épp felnőtté vált, hogy egy kilenc centiméteres pengehosszúságú késsel a kezében bokszolni akart, majd leszúrt két férfit, akiknek már nem lehetett megmenteni az életét. A rendőrség keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az elkövető nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, fiatal kora ellenére hosszú bűnlajstrommal rendelkezett, barátai szerint nem meglepetés, ami történt, állításuk szerint borítékolható volt, hogy rácsok mögé kerül idővel. Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Osztályának vezetője úgy nyilatkozott, hogy a kettős emberölés ügyében vádemelési javaslattal adták át a nyomozati anyagot az ügyészségnek.Varga Mihály: dinamikus növekedési pályán maradt a gazdaság (Videó!)
A harmadik negyedév 6,1 százalékos növekedése azt mutatja, hogy továbbra is dinamikus pályán maradt a gazdaság – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatait kommentálva a közösségi oldalára felkerült videóüzenetében kedden.Csibész a pályán – A félbeszakadt kosárlabda-ígéret (Videó!)
Csak a legelvetemültebb sportrajongók körében ismert, hogy a férfi és női kosárlabdázásunk is járt már a világ élvonalában. Ez ugyanis az ’50-es években történt, amikor a foci- és vízilabda-válogatottunk egyaránt a világ tetején volt, magára vonva a figyelem nagy részét. Akkoriban sorra hordták haza az érmeket az Európa-bajnokságokról a kosárlabda-válogatottjaink, a csúcspont pedig az volt, amikor a férfiak idehaza szereztek aranyérmet, negyvenezer tomboló néző előtt legyőzve a Népstadionban az Eb-címvédőt és egyben az akkor legutóbbi olimpia ezüstérmesét, a Szovjetuniót. Sikereinket – nem meglepő módon – kosarazásban sem a nyers erő alapozta meg, hanem a gyors labdajáratásra és ötletes megoldásokra épülő magyaros játék. Később azonban a politika beavatkozása miatt is megtört a magyar kosársport, legfeljebb egy-egy elszánt edző tudta valamelyest rajtahagyni a kéznyomát. Férfi csapatunk a ’60-as, női csapatunk pedig a ’90-es évek óta nem tudott megvillanni, sőt Eb-re, vb-re kijutni is csak hébe-hóba sikerül. Hogyan csináltuk régen, és mit érhet az a tudás ma? – ezt fejtegettük a sportág talán legtapasztaltabb hazai szakértőjével, Ránky Mátyás korábbi szövetségi kapitánnyal és válogatott játékossal.Videót osztott meg Orbán Viktor a mai bérmegállapodásról (Videó)
Mint ahogy a PestiSrácok.hu is részletesen beszámolt róla, Orbán Viktor aláírta a bérmegállapodást hétfőn Budapesten. A miniszterelnök az eseményen beharangozta, a garantált bérminimum kétszázhatvanezer forint lesz, a minimálbér pedig kétszázezer forintra emelkedik. A bejelentésről egy videót is megosztott közösségi oldalán a kormányfő.Hende Csaba a Pesti Riporternek: a jogállamisági vizsgálat egy pótcselekvés (Videó!)
Budapestre látogatott Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos, aki állítólag a jogállamisági párbeszéd szakmai folytatása érdekében tenne látogatást Magyarországon, éppenséggel kampányidőszakban, véletlenül sem azért, hogy beavatkozzon a jövő évi választásokba. Az ülést követően Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke a Pesti TV-nek adott exkluzív interjúban kifejtette: abszurdum, hogy az uniós szervek jogállamisági vizsgálatokhoz kössék a támogatások folyósítását. A volt honvédelmi miniszter szerint a jogállamisági eljárások csak az ideológiailag Brüsszellel szemben álló országok meggyengítésére szolgálnak, az uniónak ugyanis ilyen feladatköre nincs, amit pedig tesz, az nem több, mint pótcselekvés. Az Országgyűlés alelnöke aláhúzta azt is, hogy a jogállamiságnak pontos fogalma nincs, az ezt vizsgálók pedig nem a tisztségviselők vagy a kormányok megválasztásának módjában találnak kivetnivalót, hanem a polgári kormányzás kétharmados többségében.Gulyás Gergely a PS-nek: Németország és Ausztria nem teljesíti kibocsátáscsökkentési vállalásait, míg Magyarország a kevés cselekvő ország közé tartozik (Videó!)
Magyarország azon kevés európai uniós tagállam egyike, amelyek teljesítik a vállalásaikat, miközben a tagállamok többsége többsége nem, beleértve olyan nagy országokat is, mint Németország, Ausztria vagy Svájc – reagált portálunknak a glasgow-i klímacsúcs kapcsán megfogalmazott ellenzéki vádakra Gulyás Gergely, kiemelve, hogy az EU-ban egyfajta politikai versennyé vált, ki tud nagyobbat mondani, többet ígérni, de hogy ki, mit cselekszik, az egyre kevésbé számít. A kancelláriaminiszter hangsúlyozta: vannak a beszélő országok, de Magyarország továbbra is a cselekvő országok közé akar tartozni. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az Európai Unió olyan ambiciózus klímacélokat fogalmazott meg, amelyek az atomenergia nélkül megvalósíthatatlanok, ennek elismertetése azonban nehéz feladat.Karácsony hétfőn még kiállt a fővárosi vagyonkezelő vezetője mellett, mára már kirúgatná (Videó!)
Nagyot fordul a világ a főváros vezetésében akár napok alatt is: gondoljunk csak arra, hogy Karácsony Gergely a múlt csütörtökön, amikor napvilágra került, hogy el akarják adni a Városházát, még hevesen tagadta azt, mostanára viszont elismerte: egy tanulmány valóban volt a projektről. A kiszivárgott hangfelvételek nyilvánosságra kerülése után – amelyeken Barts J. Balázs, a fővárosi vagyonkezelő elnök-vezérigazgatója hallható, hogy korrupciógyanús telekvásárlásokról beszél – Karácsony még határozottan kiállt mellette, mára azonban már megválna tőle.Ajánljuk még

















