Pesti Srácok

Karácsony mindent tagadott a Városháza eladása kapcsán, majd megsértődött és hazament (Videó!)

Karácsony Gergely tényleg nagyon unhatja a városvezetést, hiszen már a sajtótájékoztatók közepén hazamegy. Miközben ugyanis a Márki-Zay- Hadházy Ákos balliberális média szellemi tandem, mint a három bölcs majom abszurd, kül-kárpáti kiadása fület bedugva, szájat befogva, szemet letakarva követik a városháza körül körvonalazódó egyre súlyosabb botrányt, az „ember, aki ott sem volt” kiállt a sajtó elé elmondani, hogy ő természetesen a közelében sem volt a Városháza eladásának, de ha mégis, akkor meg nem is történt semmi ilyesmi. Ezt követően aztán mégis beismerte, hogy valóban ismeri – sőt, alkalmazza – a feltételezett bűnhálózat egyik tagját, végül pedig hazament, mikor megkérdezték tőle, hogy ezen részleges beismerés után lemond-e Budapest vezetéséről.

Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, egy új hangfelvétel szerint Bajnai Gordon emberei üzemeltethetik a fővárosi korrupciós hálózat „jutalékos” rendszerét. A Magyar Nemzet beszámolója szerint a főpolgármester aljas politikai támadásnak nevezte a hangfelvételen elhangzottakat és az erről szóló cikkeket. Szerinte teljes mértékben valótlan rágalmak hangoztak el a hanganyagokban, amit törvénysértő módon hoztak nyilvánosságra, ezért büntetőfeljelentést tesznek – egyet Karácsony, egyet pedig Kiss Ambrus.

A főpolgármester állította: soha nem találkozott a városvezetés Ganspergerrel és a felvételen említett Berkiékkel sem, Kiss Ambrus pedig szintén tagadta, hogy ismerné ezeket az embereket, és azt is visszautasította, hogy „jutalékos rendszert” üzemeltetne.

Többszöri újságírói kérdésre válaszolva Karácsony megerősítette: nem indítanak semmilyen vizsgálatot az ügyben. A főpolgármester arra hivatkozva utasította el egy vizsgálótestület felállítását, hogy szerinte a felvételen elhangzott kijelentések „valótlanok”.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet összeállítása szerint a főpolgármester többször is tagadta, hogy a fővárosi vezetésnek lenne bármilyen kapcsolata Gansperger Gyulával vagy Berkiékkel, ami nehezen elképzelhető, hiszen Barts J. Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője tárgyalt az említett üzletemberekkel, amelyről szintén nyilvánosságra került egy hangfelvétel. A téma akkor (is) a városháza eladása volt, Barts pedig azt mondta, hogy a fővárosi vezetés rábólintott az ügyletre. Kérdés, hogy Karácsonyék akkor tényleg nem tudták-e, hogy bizonyos körök el akarják adni alóluk a Városházát.

Karácsony többször is elmondta, hogy Gansperger Gyula minden, a felvételen elhangzott állítása a felvételen hamis. Ehhez képest újságírói kérdésre elismerte, hogy a felvételeken említett Tordai Csaba, amellett, hogy vagyongazdálkodási cég igazgatótanácsi elnöke, valóban a főpolgármester jogi főtanácsadója – mint az a beszélgető felek között is szóba került. Amikor pedig megkérdezték, hogy a botrány miatt fontolgatja-e a lemondását, a főpolgármester megsértődött és kivonult a sajtótájékoztatóról. De az is lehet, hogy egyszerűen csak megunta a sajtótájékoztatót, esetleg lejárt a munkaideje. Mint arról a PestiSrácok.hu elsőként beszámolt, a visszaélésgyanús fővárosi ingatlanértékesítések ügyében vizsgálatot rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Forrás: Magyar Nemzet/Hír TV. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.