videó
Az egész Eb-n hihetetlenül jó volt magyarnak lenni! (Videó!)
Sírva vigad a magyar – szól a mondás. Szerdán este bebizonyosodott: igaz ez akkor is, amikor a könnyeket az öröm fakasztja, vagy éppen egy döntetlen a németekkel Münchenben. Elképesztő, amit a válogatott csinált velünk, magyarokkal. Ez a hittel teli harc, amit az Európa-bajnokságon mutattak, nagyon szimpatikussá és szerethetővé tette Magyarország nemzeti tizenegyét. Nemcsak itthon, hanem az egész kontinensen. Bár a már-már közeli célként tündöklő továbbjutás elmaradt, a magyar sportba vetett hitünket csak erősítette a szerda esti mérkőzés. A Pesti TV stábja a MOM Sportközpontban szurkolta végig a németek elleni harcot, amiről kollégáink egy filmes összeállítást készítettek, amelynek címe: Ilyen volt magyarnak lenni a szurkolói klubban!Idén is lesz Békemenet! (Videóval frissítve!)
Csütörtök délután tartott sajtótájékoztatót a CÖF-CÖKA alapítvány. A hat főszervező a sajtótájékoztatón bejelentette: a koronavírus-járvány leküzdése után idén meg tudják tartani a Békemenetet, az utóbbi évek legnagyobb jobboldali vonulását, ahol rendre százezrek szoktak megjelenni, hogy kiálljanak a jobboldali értékek mellett. Az idei Békemenet október 23-án lesz megtartva.Pesti Galeri – Mi nemzeti színekbe öltözünk, míg a Nyugat szivárványba (Videó!)
A magyar–német meccsel és Szijjártó Péter közösségi oldalának szivárványos és LMBTQ-aktivisták általi támadásával foglalkozott szerdán a Pesti galeri, amelyben Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Szalai Szilárd, Dezse Balázs, Bokor Gábor és a vendég, Thékes István tette helyre a nyugati meleglobbit és a hazánkat ért támadásokat. A galeri tagjai arról az elképesztő gusztustalanságról és aljasságról is beszéltek, amelyre egy német portál vetemedett, hogy Puskás Ferenc csapatkapitányi karszalagjának a helyére szivárványos zászlót montázsoltak, ezzel is üzenve a magyaroknak. Ez egy szivárványos hányás, amellyel megalázzák a tizenöt éve elhunyt legendánkat, és megalázzák sajátjukat is, az akkori német csapatkapitányt, Fritz Waltert – hangzott el a műsorban. Nézze meg a teljes adást, és jelentkezzen a műsorba vendégnek!Ki ette meg a misszionáriust? – Eléggé megőrültek már, vagy lesz még rosszabb is? (Videó!)
A Ki ette meg a misszionáriust? című műsor célja az, hogy megmutassa, miféle józan ésszel el sem képzelhető elmebajokkal találkozhatnak a gyerekeink, az unokáink a Facebookon, a TikTokon és a többi, az elmebaj terjesztésére szakosodott platformon. Egyenként természetesen sajnáljuk azokat az embereket, akik nem férnek bele – saját maguk szerint sem – a normalitásba, de csoportonként már a saját képükre akarják formálni a világot és így már veszélyesek, mert nemhogy nem akarnak alkalmazkodni a többiekhez, hanem azt akarják, hogy mi, az óriási többség alkalmazkodjunk hozzájuk. Mi tényleg meg akarjuk érteni, hogy mi van emögött, de nem sok segítséget kapunk az érintettektől. Miért mutogatják az emberek a legbelsőbb érzéseiket a közösségi médiában? Miért kellene közügynek lennie a szexuális identitásnak és a szexualitás minden formájának? Ma tényleg egy kamasz számára az a legegyszerűbb módja a figyelem megszerzésének, ha nemet vált? A teljes műsor megnézhető a Pesti TV oldalán.A kulturális helyként működő Tolcsvay Klubot Dávid Ibolya lehetetlenítette el – Tolcsvay Béla a Boomerlázadásban (Videó!)
Kulturális helyként működött annak idején a Tolcsvay Klub és a Thököly Klub is, amit aztán az MDF elnöke, Dávid Ibolya lehetetlenített el azzal, hogy telerakták a helyiségeket bútorokkal és más tárgyakkal, így aztán nem lehetett már ott vendégeket fogadni – mesélte a Boomerlázadás hétfői adásában Tolcsvay Béla. A Kossuth-díjas zenész egyetértett abban Stefka Istvánnal, a Pesti TV programigazgató-helyettesével, hogy ezek a helyek kicsit úgy működtek, mint a polgári körök, ezért nem csoda, hogy megfúrták őket.Deutsch Tamás: a gyermekvédelem egy közös európai érték, itt volt az ideje a pedofilellenes törvénynek (Videó!)
Deutsch Tamás volt a Hír TV Magyarország élőben című műsorának hétfői vendége. Az interjúban szóba került a müncheni stadion szivárványszínekkel való megvilágításának terve, az ehhez kapcsolódó, nemrégiben elfogadott pedofilellenes törvénycsomag, de a politikus nem rejtette véka alá a véleményét azokról a balliberális politikusokról sem, akik az utóbbi években folyamatos össztűz alatt tartották a magyar kormány sportfejlesztési stratégiáját, most pedig a siker után szeretnének ők is a győztesek szerepében tetszelegni.Politikai Hobbista – A magyarok állítólagos rasszizmusa miatt nem jött össze az aranylábú francia fiúknak? (Videó!)
Először a nagy hőséget, aztán a szokatlanul hangos stadiont okolták amiatt, hogy a francia válogatott 1:1-re kikapott Budapesten. Aztán megtalálták a végső érvet: a szurkolók rasszista rigmusokkal zavarták meg Mbappét és Benzemát. Persze csak hazudoznak, mert megijedtek, hogy Budapesten lehet az Eb döntője, és be kellett segíteni egy kis ellen kampánnyal a foci- és stadiongyűlöletben fogant magyar baloldalnak.Pesti Riporter – Dobrev Klára letérdelne a BLM-mozgalom felhívására (Videó!)
Hiába a tomboló nyár és a harmincöt fok, a baloldal nem áll le a kampányolással a nyáron sem. Mondjuk annak fényében ebben nincs is semmi meglepő, hogy először egymással kell marakodniuk a koncon, úgyhogy akár úgy is vehetjük, ez a kampány nem a kormánypártok ellen szól, hanem a roncsderbi különkiadása. A hétvégén a DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára tetszelgett a piacjáró asszony szerepében, amiben segítségére volt a volt tévés, Kálmán Olga is. A Pesti Riporter az eseményen megtudta, hogy a korábban látottak ellenére Gyurcsány felesége megáll a himnusz alatt, de azért a BLM-mozgalom előtt ő is letérdelne.Videóban köszöntötte Kásler Miklós a zene ünnepét (Videó)
A zene az egyik legkülönlegesebb művészeti kifejezésforma. A hang és a csend összjátéka időtlen idők óta érzelmeket és gondolatokat ébreszt, megindítja az ember lelkét – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere, aki közösségi oldalán közzétett videóban köszöntötte hétfőn a zene ünnepét. Kásler Miklós a hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban felidézte: csaknem négy évtizeddel ezelőtt merült fel a gondolat, hogy a nyár első napját szerte a világban zenével köszöntsük. Azóta június 21., a nyári napforduló napja egyben a zene ünnepe is.Ajánljuk még
















