videó
Politikai Hobbista – Nem véletlenül hallgat el fontos információkat az ellenzéki sajtó (Videó!)
Az IMF 4,3-ról 6,2 százalékra módosította a Magyarországról szóló gazdasági előrejelzést, és egyedül a hvg.hu – leánykori nevén Heti Világgazdaság – nem számolt be erről az „érdektelen apróságról” – hívta fel a figyelmet a műsorvezető a Politikai Hobbista legutóbbi adásában. Szóba került még Szabó Tímea legújabb ámokfutása és az is, hogy a napokban homoszexuális orvosokat vertek meg Pécsett, de persze nem azok, és nem úgy, ami a baloldali narratívát erősítette volna. Ábrahám Róbert szerint csavargók követtek el rablási kísérletet, miközben az ellenzéki médiumok összemossák és párhuzamot vonnak az említett eset és a pedofilellenes törvénycsomag elfogadása között.Ki ette meg a misszionáriust? – A vudu varázslat célkeresztjében a műsor? (Videó!)
A Ki ette meg a misszionáriust? című műsor célja az, hogy megmutassa, miféle józan ésszel el sem képzelhető elmebajokkal találkozhatnak a gyerekeink, az unokáink a Facebookon, a TikTokon és a többi, az elmebaj terjesztésére szakosodott platformon. Egyenként természetesen sajnáljuk azokat az embereket, akik nem férnek bele – saját maguk szerint sem – a normalitásba, de csoportonként már a saját képükre akarják formálni a világot és így már veszélyesek, mert nemhogy nem akarnak alkalmazkodni a többiekhez, hanem azt akarják, hogy mi, az óriási többség alkalmazkodjunk hozzájuk. Ebben az adásban jogi értelemben is megvizsgáltuk, hogy miért is nyilvános az, amit valaki magáról kitesz a netre. Nem csak a józan ész szerint az, hanem a jog szerint is. Minő meglepetés. És vajon mennyire jogszerű és helyes, ha egy kiskorú gyermek legbelsőbb magánügyeit teszi ki a netre a szülő? Zelenka Dóriról meg már készítik a vudu babát, ezt sem sokan mondhatják el magukról! A teljes műsor megnézhető a Pesti TV oldalán.Eddig bírta: Jakab Péter újra akcióba lendült (Videó)
Bár a foci Eb alatt eltűnt, most úgy tűnik újra elkezd akciózni Jakab Péter. A Jobbik elnöke tegnap este a közösségi oldalán tett közzé egy videót egy rendőrségi igazoltatásról. A felvételekből kiderül, a Fidesz irodája előtt zajlottak az események, arra azonban, hogy pontosan mit csinált a politikus, nem derült fény.Elmebaj – Britnek született, de átoperáltatta magát koreaivá a világ első transzrasszú embere (videó)
Egy brit, nem bináris fiatal tizennyolc plasztikai műtéten esett át annak érdekében, hogy koreainak nézhessen ki. Őrült döntését úgy próbálta elmagyarázni követőinek az Egyesült Királyságban élő identitászavaros influencer, hogy a transzrassz hasonlít a transzneműséghez, mivel mindkét esetben rossz testben születik az ember, amit utólag valahogy korrigálni kell.Fidesz: a szülő kizárólagos joga, hogy orientálja gyermekét a szexuális fejlődés kérdésében (videó)
A Fidesz szerint a szülő kizárólagos joga és felelőssége, hogy orientálja gyermekét a szexuális fejlődés kérdésében, és ebbe nem szólhat bele sem a holland miniszterelnök, sem Soros György – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez kedden eljuttattatott videoüzenetében.Boomerlázadás – Thürmer Gyula szerint Magyarországon már nincs baloldal (Videó!)
A Pesti TV Boomerlázadás című műsorának hétfői vendége Thürmer Gyula volt, aki többek között arról beszélt, hogy véleménye szerint Magyarországon már nincs baloldal. A Magyar Munkáspárt elnöke kifejtette: Horn Gyula a miniszterelnöksége idején átállt a liberálisok oldalára, saját pozícióit úgy erősítette meg, hogy szövetségre lépett az SZDSZ-szel és átvette azt a liberális politikát, amely Magyarországnak rengeteg kárt okozott. Thürmer szerint Medgyessyék, Gyurcsányék ugyanazt az utat folytatták, és annak ellenére, hogy sokan most is azt gondolják, Gyurcsány szocializmust akar, Gyurcsány nem akar szocializmust – ahogy fogalmazott: ő a legliberálisabb, legdurvább, legszemetebb, legtisztességtelenebb kapitalizmust akarja. Thürmer Gyula abban egyetértett Stefka Istvánnal, hogy egy esetleges kormányváltás esetén minden családtámogatási és szociálpolitikai kedvezmény veszélybe kerülne, amit az utóbbi tíz évben az Orbán-kormány megteremtett, helyette pedig LMBTQ-propaganda árasztaná el az országot, és megnyílnának a kapuk a bevándorlók előtt is.Németh Szilárd a pedofilellenes törvényről a Pesti Riporterben: nem sikerült az ellenzék társadalommegosztási kísérlete (Videó!)
A kormány elfogadtatott egy pedofilellenes törvényt, mert azt tapasztalta, hogy nem megfelelő a büntetési tétel, a védelem nem teljes körű, és szigorítani kellett a szabályozáson – mondta el Németh Szilárd honvédelmi államtitkár a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának hétfői adásában. A Fidesz alelnöke hozzátette: a cél a gyermekek védelme, és hiába hívják sokan pedofilellenesnek, ez egy gyermekvédelmi törvénycsomag. A gyermekek védelméről szól, és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. szakaszában foglaltakat erősíti meg a magyar jogrendszerben.Rendőrkézen a gödöllői hév szatírja – Videón a tettes (Videó)
A gödöllői rendőrök negyven órán belül elfogták azt a 25 éves férfit, aki egy hév-szerelvénytől hazafelé tartó nőt akart megerőszakolni. A támadásról annak megtörténte után egy órával tett bejelentést egy 55 éves asszony. A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális erőszak bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az őrizetbe vett Sz. Sándor Gergővel szemben, egyben kezdeményezték letartóztatását.Nyári eső újramixelve a Gerilla Bárban – Auguszt Bárió és DJ Plastic (Videó!)
A hétfői Gerilla Bár első vendégei Auguszt Bárió énekes és DJ Plastic voltak. A zenészek beszéltek a közös munkáról és arról, hogy miként jött a Nyári eső című sláger újramixelése. Hetven éves a Magyar Állami Népi Együttes – Módos Máté táncművész a Gerilla Bárban. A hétfői Gerilla Bár második vendége Módos Máté táncművész volt, akivel a Magyar Állami Népi Együttes ünnepi évadáról beszélgettünk. Szó volt a táncegyüttes elmúlt éveiről, a fellépésekről és az évek alatt kapott elismerésekről.Ajánljuk még

















